Edward Snowden: a jegybanki kriptók visszahozhatják a fasizmust

A világ leghíresebb szivárogtatója nemrégiben a jegybanki kriptókról, a CBDC-kről nyilatkozott, nem túl optimistán.
Felhívta a figyelmet rá, hogy a kibocsátók, ha akarják, negatív kamatot vethetnek ki rá, ezzel gyakorlatilag kisemmizve a bérből élőket a megtakarításikból.

Snowden arra válaszul szólalt fel a témában, hogy a New York Times hasábjain egy professzor, Dr. Eswar Prasad egy cikkben járta körbe ugyanezt a kérdést, a jelenleg is futó kísérleti projekteket vizsgálva.
A szerző szerint nyilvánvaló, hogy a technológiai szektor lekörözheti a nemzetállamokat, ha azok nem lépnek időben, hogy kibocsássák a saját digitális valutájukat.
Snowden külön kiemelte azt a részt, amelyben Prasad felvetette az elméletet, amely szerint, ha az amerikai gazdaság állapota megkívánná, „a Fed a már most is nulla közelében tartott kamatot akár negatívba is fordíthatná, fokozatosan eltüntetve minden egyes állampolgár digitális egyenlegét”.
Egyes nézetek alapján, ha az infláció alacsony, a negatív kamatok ösztönözhetik a hitelfelvételt és a pénzköltést, amelyek aztán segíthetnek a kamatoknak ismét pozitív tartományba emelkedni. (Szerkesztői megjegyzés: ezek az egyes nézetek ordas nagy ostobaságnak tűnnek, egy szemmel láthatóan működésképtelen közgazdasági keretrendszer jól hangzó illúziójának.)
A készpénz tartása drága, hiszen tárolni, őrizni kell, a bankok ezért sokkal valószínűbb, hogy inkább kölcsönadják másoknak, vagy bevezetik a negatív kamatokat.
A bankok esetén egy ilyen rendszernek még lehetne is értelme, de ahogyan Snowden megjegyzi, ha egy központi bank ilyen eszközzel rendelkezne, az egy nagyon veszélyes szerszámmá válhatna a vezetők kezében, hiszen „nyomást gyakorolhatnának a pénzeszköz birtokosaira, és gyakorlatilag elvehetnék a bérből élők megtakarításait, ha nem költik el elég gyorsan”.
Snowden egy teljes blogbejegyzést szentelt a témának, pár órával a NYT hasábjain megjelent cikk után.

„A jegybanki kriptók a valódi kriptopénzek filozófiájának, ideológiájának a perverz kifordításai, a kriptofasizmus pénznemei. Az elosztott főkönyvek gonosz ikertestvérei, amelyet arra hoztak létre, hogy kivegyék az emberek kezéből a saját pénzüket, és minden egyes tranzakció az Állam közreműködésével történjen meg.”

A bejegyzés a pénz történetével is foglalkozott, a korai történelem arany- és ezüstpénzeivel, amelyek mára már digitális számokká váltak egy banki appban.
A decentralizált bitcoin olyan módszer kínál már, amellyel a közvetítőket is el lehet távolítani a rendszerből, a bankokat, pénzügyi szolgáltatókat.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A jegybanki kriptók pedig pontosan ezt az innovációt fordítanák vissza, így minden egyes digitális pénz még inkább a központi bankok hatáskörébe kerülne.
Néhány algoritmus segítségével működő stablecoin már most is ezt csinálja, egyszerűen elveszi a pénzt a birtokosai tárcájából, megváltoztatva a készletet és a tokenek értékét.
Ezek az újrakalibrálás néven ismert események automatikusan történnek meg, a közösség által meghatározott paraméterek alapján, nem pedig központi bankok közreműködésével.
Nem Snowden az egyetlen, aki kritikusan áll hozzá a CBDC témájához. Augusztusban egy 2500 angol felnőtt megkérdezésével elvégzett felmérés arra jutott, hogy a britek 76%-a szerint nem lenne jó hatása a társadalomra a jegybanki kriptóknak, 30%-uk szerint pedig többet ártana, mint használna.
A válaszadók háromnegyede szerint a kibertámadások is aláásnák egy Bank of England által kibocsátott digitális pénznem hitelességét.

Mindenesetre a jegybanki kriptók körüli felhajtás nem csillapodik.
Az emberek viszont aggódnak, hogy a pénzük még jobban támadás alá kerül, ha nem is kiberbűnözők miatt, de ahogyan Snowden vagy Prasad említi, a saját kormányuk központi bankja által.

Olvastad már? Aranykereszt rajzolódott ki az XRP grafikonján, miközben a kriptopénz növekszik

Forrás: decrypt.co
SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

Hírösszefoglaló: a LetsBonk sikere – mémcoin forradalom Solanán

A LetsBonk feltörekvő mémcoin-launchpad megduplázta a Pump.fun napi bevételét. Hétfőn 1,04 millió dollárt hozott, ezzel felforgatta a mémcoin rangsort. Az Egyesült Arab Emírségek hatóságai cáfolták,...

Meredek emelkedés vagy mélyrepülés? Az Ethereum előtt álló kihívások és lehetőségek

Ha hihetünk a „Weslad” álnéven ismert elemzőnek, az Ethereum két véglet között őrlődik. Vagy történelmi csúcsra tör 6000 dollár fölé, vagy mélypontra zuhan 1800 dollárig. A...

Hogy függ össze az ethereum árfolyama a Binance-tartalékokkal?

Egy gyenge első negyedév után az Ethereum árfolyama erősen visszakapaszkodott a következő három hónapban. Bár az utóbbi hetekben kissé lassult az emelkedés, az „altcoinok királya”...

Egyre nagyobb teret nyer az XRP Ledger a tokenizált eszközök piacán

A XRP Ledger szép csendben egyre nagyobb teret nyer a valós eszközök piacán. Már több mint 157 millió dollárnyi tokenizált RWA található már a hálózaton. Az XRPL...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.