Eddigi legértékesebb tokenégetését valósította meg a Binance

A Binance befejezte legutóbbi negyedéves tokenégetését. Dollárban kifejezve ez volt a BNB történetének eddigi legnagyobb mértékű megsemmisítése.
A Binance kriptováltó a mai nap során 68 millió dollárnyi kriptopénzt égetett el Binance Coin formájában.

A máltai székhelyű váltó elmondása szerint ez volt a 13. tokenégetésük, amely során 2.253.888 token semmisült meg. Ez a teljes készletnek az 1,13%-át jelenti. Dollárban számolva ez volt a legnagyobb égetés, BNB-ben számolva pedig a negyedik legnagyobbról beszélhetünk.
Az égetés valójában a BNB-tokenek megsemmisítését, vagyis a forgalomból való kivonásukat jelenti. A folyamat az érmeverés ellentettje, amely az új tokenek létrehozására utal.
Az elpusztításokra periodikusan kerül sor, így növelve a coin ritkaságát, közvetett módon tehát a kereslet-kínálat törvénye alapján annak árát is.
A Binance arra használja fel az általa termelt profitot, hogy Binance Coint vásároljon fel a nyílt piacokon, majd elégesse azt.
Végső céljuk, hogy a készletet 100 millió BNB alá csökkentsék. A céltól még viszonylag messze állnak, figyelembe véve, hogy jelenleg 144.406.561 BNB van forgalomban.

Az égetés az árfolyamra is jó hatással van

A BNB ára nagyjából 20 dollárcenttel növekedett az égetést követően. A cikk írásakor a tokent 30.22 dolláron jegyzik a Binance által birtokolt CoinMarketCap kriptoaggregátor adatai szerint.

A Binance negyedévente hajt végre tokenégetést. A legutóbbi negyedévben a token teljes készletének az 1,74%-át égették el, amely 3.477.388 tokent jelentett, vagyis 60,5 millió dollárt. Egy negyedévvel korábban a készlet 1,69%-a semmisült meg, amely 52,4 millió dollárt ért akkori árfolyamon.
A Binance Coinnak egyébként igencsak erős éve volt eddig a 2020-as. Árfolyama – a többi coinhoz hasonlóan – márciusban összeomlott a koronavírus-pandémia által okozott globális piaci bizonytalanságok következtében. 25 dollárról 8 dollárig húzódott vissza akkor az árfolyam.
Később aztán neki is sikerült hasznot húznia a decentralizált pénzügyi ágazat robbanásából, amikor a befektetők több milliárd dollárt folyattak át decentralizált tőzsdéken, kölcsönprotokollokon, valamint a synthetic eszközein.
Számos defiprojekt döntött úgy, hogy a Binance Smart Chainen, a vállalat blokkláncán hozza létre protokollját. A legtöbb ezek közül az Ethereumra épülő népszerű projektek imitációja volt, amely hálózatnak a blokkláncán valósult meg a legtöbb tevékenység a nyár során.

„A Burger és PancakeSwapbe történő likviditászárolástól kezdve a Binance Smart Chainen megvalósult apró gas költségekért történő fizetésekig minden hozzájárult a BNB felhasználhatósági értékének növekedéséhez” – mondta Changpeng Zhao, a Binance vezérigazgatója egy, az égetésről szóló blogbejegyzésben.

(Forrás: Decrypt.co)

Olvastad már? Megállíthatatlanul dübörög a hazai INLOCK közösségi kölcsönplatform

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Standard Chartered: A Bitcoin 200.000 dollárig emelkedhet 2025 végéig

A Standard Chartered, a világ egyik legelismertebb bankóriása, merész új előrejelzéssel állt elő a Bitcoin árfolyamát illetően: a bank szerint a Bitcoin 2025 harmadik negyedévének...

A Bitcoin mindig erős júliusban – de 2025 más lehet

Ennek ellenére, annak dacára, hogy csupán 5,5%-kal áll az eddigi történelmi csúcs alatt, a BTC nem tudott újabb áttörést elérni. Már több mint 40 nap...

Bíróság elé kerül a Tether: A Celsius szerint 4 milliárd dollárt veszítettek

A Celsius Network megkapta az engedélyt, hogy bíróság elé állítsa a Tethert az egyik legnagyobb vitában, amely az utóbbi idők kriptotörténelmét fémjelzi – egy 4...

40% kripto a portfólióban? Egy befektetési veterán szerint ez a jövő

Ric Edelman, egy több, mint 300 milliárd dollárt kezelő befektetési tanácsadó cég alapítója nem aprózta el a véleményét. Szerinte itt az ideje teljesen újragondolni a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.