Dave Portnoy még mindig ponzinak hiszi a bitcoint, de azért beszállt

A híres daytrader nemrégiben a bitcoin egyik legnagyobb támogatójának számító Anthony Pomplianoval ült le beszélgetni.
A Barstool Sports alapítója a legutóbbi fiaskója után mégis visszatért a kriptóba, és bár „egy hatalmas ponzi-sémának” érzi a dolgot, azért 1,25 millió dollárból vásárolt magának BTC-t.

Elég egyszerűen fogalmazta meg, hogy mi is az aktuális véleménye a dologról:

„Beszállsz, és az a lényeg, hogy ne te legyél az, aki a végén ott marad a tele zsákkal.”

Az internetes híresség a koronavírus kitörése óta jelentősen növelte a népszerűségét, főleg a daytrading témájú anyagaival.
A kriptóba nemrégiben kóstolt csak bele. A Winklevoss ikrekkel folytatott beszélgetés után, augusztus közepén már vásárolt bitcoint, ezt pedig általános közösségi derültséget okozva, hamar el is adta.
Pedig állítólag a Twitteren 15 perc után már látta, hogy ezek „a kriptósok hozzá hasonlók”.
Közel 1,25 millió dollárnyi befektetésről beszélt egy alkalommal, de aztán szembesült a kriptopénzekre jellemző volatilitással, és azzal, „hogy a kriptók árfolyama nem csak felfelé mehet”. Így, mivel alapvetően nem ért az iparághoz, inkább kiszállt.
Ezután nem sokkal viszont mégis úgy fogalmazott, a kriptó mégiscsak érdekli, és vissza fog térni a területre.
Úgy tűnik mindenesetre, Portnoy tanult a tapasztalatból. Egy ekkora befektetett összegnél a nagy volatilitás komolyan idegőrlő lehet, főleg annak, aki nem is tudja igazából, hogy mi miért történik.

„Nem látom a racionális okot, hogy miért megy felfelé az ár. Igazából ötletem sincs, hogy miért mozog felfelé vagy lefelé. De vissza fogok térni a bitcoinhoz. Azt nem tudom mikor, mert most nem vagyok túl likvid. Mindenem be van fektetve.”


Pompliano azt javasolta Portnoynak, hogy ne kereskedjen a bitcoinjával, hanem inkább csak tegye félre a befektetését egy időre, nagyjából jövő év végéig.

„Nem szabad foglalkoznod vele, mert gyenge hozzá a kezed. Ha a szemed elé kerül, el fogod adni.”

- Advertisement -

Olvastad már? Tone Vays szerint a „legrosszabb esetben” 7000 dollárig eshet a bitcoin

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

2028-ra készülhet el az Ethereum kvantumvédelme

Az Ethereum fejlesztői minden eddiginél korábban készítenék fel a hálózatot a kvantumszámítógépek és a mesterséges intelligencia jelentette új kihívásokra. Justin Drake, az Ethereum Foundation kutatója...

Az ukrán kriptoszabályozás újabb akadályba ütközött

Ukrajna kriptopiacának szabályozása újabb akadályba ütközött. Az Ukrán Nemzeti Bank szerint a parlament előtt fekvő törvénytervezet jelenlegi formájában a monetáris szuverenitást és a pénzügyi stabilitást...

Az XRP bálnák felhalmozása fontos jel lehet

Az XRP nagybefektetői nem hátráltak meg a novemberi árfolyam-bizonytalanságban. A legalább 1 millió XRP-t tartó tárcák száma 2026-ban először emelkedett 2147-re. A Santiment adatai szerint tíz...

Az Intel árfolyama az AI-kiadások miatt zuhant

Az amerikai technológiai részvények eladási hulláma újabb nagy szereplőt ért el: az Intel árfolyama három kereskedési nap alatt 37 százalékot zuhant. A nyomás most már...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.