Cynthia Lummis szerint a kriptopénzek különösen jó „vagyontárolási eszközök”

Cynthia Lummis, Wyoming frissen megválasztott Republikánus szenátora a héten ismét kiállt a kriptopénzek mellett, „fontos vagyontárolási eszközöknek” nevezte őket.

A szenátor pénteken adott interjút a Good Morning America műsorában, elmondta, hogy elsőként 2013-ban vásárolt bitcoint, mivel úgy látta, hogy „hosszú távon fontos vagyontárolási eszköz lehet belőle.”

„Remélem, hogy nemzeti szinten is téma lehet a bitcoinból. Korábban állami kincstárnok voltam és befektettem államunk értékpapírjaiba, így mindig is kerestem egy jó vagyontárolási eszközt, és a bitcoin minden tekintetben megfelelt ennek.”


„Összesen 21 millió bitcoin lesz valaha, tehát véges a készlete – tette hozzá.”
Lummis közel áll Trump elnökhöz, elsőként 2013-ban vásárolt bitcoint, amikor még 300 dolláron állt az árfolyam.
Állítása szerint vején keresztül találkozott a valutával, aki a kriptopénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó Unchained Capital termékigazgatója.

„2013-ban vásároltam az első bitcoinomat, mivel hittem a gazdasági ritkaságban és abban, hogy a bitcoin megoldhatja a pénzügyi rendszer manipulációjának egyes problémáit.”

A Twitteren népszerűvé vált az interjú. Tyler Winklevoss is megosztotta a videót, és azt írta: „nézd ahogy Cynthia Lummis szenátor is elismeri a bitcoin erejét, mint vagyontárolási eszköz.”


Brekkie Von Bitcoin, a Swan Bitcoin alkalmazás kreatív igazgatója azt mondta: „félre terroristák, drogkereskedők és pénzmosók… új narratíva érkezett a városba.”

Amikor arról kérdezték, hogy Trump miért nem tudja elfogadni a választási vereséget Lummis azt felelte, hogy szükséges egy újraszámlálás, és Trump elnök jól teszi, hogy nem adja át csak úgy az elnöki széket.
„A választások hitelességét ellenőrizni kell.” Donald Trump széles körű választási csalásokról beszél, de ezt eddig nem sikerült bizonyítania.

Olvastad már? A Grayscale 240 millió dollárnyi bitcoint vásárolt

Forrás: decrypt.co
Kiemelet kép: OversightandReform

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

A kriptokereskedők az IntelMarkets (INTL) felé fordulnak – a legjobb AI-alapú kereskedési platform, de miért?

Vendégbejegyzés A kriptovalutapiac vad ármozgásai jelentős lehetőségeket és ugyanakkor komoly kockázatokat is hordoznak a kereskedők számára. A legtöbb kriptokereskedő veszteségeket szenved el, míg csak kis részük...

Kyle Samani merész tippje – Felülmúlhatja a Solana az Ethereumot?

A Solana (SOL) és az Ethereum (ETH) közötti vita továbbra is meghatározza a kriptovilág diskurzusát, és még mindig nincs egyértelmű győztes. Még 2025-ben is ez a...

Bajban a Robinhood az új fogadási funkció miatt?

Massachusetts államban vihar közeleg, és a Robinhood éppen a középpontjában találta magát. Az állam vezető pénzügyi felügyeleti tisztviselője, Bill Galvin vizsgálatot indított a cég új,...

Az XRP felülteljesítette a Bitcoint és az Ethereumot 2025-ben – Vajon visszakapaszkodik a 3. helyre, miközben egy csendes kihívó közelít a top 20-hoz?

A kriptopiac 2025-ben bővelkedik meglepetésekben. Miközben sok vezető érme oldalazik vagy csökken, az XRP erőteljes növekedést mutatott. Túlszárnyalta az Ethereumot éves teljesítményben, és a Bitcoint...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.