CryptoKitties a Decentraland virtuális világában

Pár hónapja rendezte meg a Decentraland nevű projekt az 50000 dolláros összdíjazású világépítő versenyét, amelyre bárki benevezhetett egy saját összeállítású jelenettel, amelyet a platform saját, Builder névre hallgató VR-építőmoduljában lehetett összerakni.

A Decentraland egy virtuális-valóságban felépülő világ, amelyet a „játékosok” birtokolnak, építenek, és menedzselnek, és amelyik a MANA nevű, saját kriptopénzzel rendelkezik.
Hogy ez a virtuális világépítősdi miért is jó, vagy mi értelme van, azt a Ready Player One című film megnézése után tudod érdemben átgondolni.
A VR-technológiák fejlődésével, terjedésével a kapcsolódó kriptoprojektek is egyre népszerűbbek, a Decentraland versenyének mintegy négyezer nevezője volt a világ minden részéről, akik összesen több, mint 9000 pályaművet készítettek el.

A verseny lezárulta után valamilyen szinten kikerültek a rivaldafényből, viszont a háttérben valószínűleg gőzerővel folyik a munka.
Hiszen idei év végére tervezik a teljes értékű felhasználói szerkesztőprogram kiadását, amellyel a várakozások szerint hihetetlenül könnyen tudjuk az általunk elképzelt objektumokat megtervezni, megépíteni, és elhelyezni az általunk birtokolt parcellákon.
Valószínűleg ehhez kapcsolódik a projekt legújabb kezdeményezése is, a legutóbbi hírlevelükben kihirdették az összefoglalóan csak cryptocollectibles névre hallgató dolgok kiállításának lehetőségét.
A cryptocollectibles kifejezés a tokenként létező digitális lények, tárgyak, akármik gyűjtőneve, ezek legismertebb képviselője a CryptoKitties nevű virtuális macskatenyésztő és –nevelő játék, amely a 2017-es bull-run során a teljes ethereum-hálózatot lelassította, akkora érdeklődést keltett.
Angol megnevezésük szerint ezek az NFT-k, azaz a non-fungible tokens, nem-megosztható tokenek néven futó digitális vagyontárgyak.
Míg bitcoinból tudsz töredéket birtokolni, egy tarka macska bal fülének a csücske nem biztos, hogy sok embert lázba hoz, így az ilyen digitális cuccok tokenje nem osztható tovább, innen jön a megnevezésük.
A jelenlegi feature lehetővé teszi a decentralandos földünkre kihelyezni a gyűjteményünket, viszont csak képként, nem 3D objektumként.
Azok, akik részt vettek a világépítő versenyen, most a cégtől az egyik partnerük, a Blockchain Cuties jóvoltából ajándékba kapnak egy NFT-t. A cég honlapját átnézve esélyes, hogy ez egy macska, kutya, vagy medve lesz.
A támogatott játékok között megtaláljuk a CryptoKitties, Axie Infinity, MyCryptoHeroes, MLB Champions, Chibi Fighters, Blockchain Cuties, és a HyperDragon felületein létrehozott és birtokolt cukiságokat.
Kicsit olyan érzése van az embernek, hogy a bárpultra lazán kitett iPhone RichEdition már nem menő, most a VR-ben felvonultatott macskagyűjtemény az új kúlság.
A promócióban részt vevő partner egyik kedvcsináló videóját itt találod:


Ha ez még nem lenne elég, a csapat emeli a tétet, ha nincs földterületed a Decentralandon, viszont szeretnéd megmutatni, amid van. A Builderben létrehozott jelenetet egy pool-ba feltöltve most még csak a hivatalos csapat, de később akár bármelyik másik játékos letelepítheti a világba.
Hogy ezért részesülhetsz-e bármilyen javadalmazásban, egyelőre nem lett megemlítve, de a jövőben egyáltalán nem tartom lehetetlennek, hogy egy-egy jobban sikerült élőképet, objektumot akár áruba is lehessen bocsátani a felületen.

Szenzáció lehet érdekel: Ártippelős nyereményjáték a Kriptoworldön!

Mi a véleményed a virtuális valóság és a kriptopénzek ilyen összekapcsolódásáról? És a virtuális macskatenyésztésről? Osszd meg velünk kommentben!
Written by kriptonik.”
Kiemelt kép: Marry Simons

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

 

Legfrissebb bejegyzéseink

A stablecoin elszámolások egyre nagyobb szerepet kapnak a globális fizetésekben

A stablecoinok egyre inkább túllépnek a kereskedési likviditás szerepén, és fokozatosan belépnek a szélesebb fizetési és elszámolási ökoszisztémába. 2025-ben a fizetésekhez kapcsolódó stablecoin tranzakciók volumene becslések...

Három fronton is támadás alatt áll a hagyományos pénzrendszer

A pénzrendszer jövőjét a legtöbbször digitálisnak képzeljük el. Valószínűleg az is lesz, de nem egyszerűen a mostani rendszer digitalizálódik, hanem egy teljesen új épülhet. Pharos: amikor...

Az on-chain pénzügy fordulóponthoz ért

Az on-chain pénzügy legnagyobb ellensége eddig nem a technológia gyengesége volt. A technológia elég fejlett, de a felület, és a folyamatok általában nehézkesek. A felhasználóknak...

A bányászok új dilemmája: bitcoin vagy AI?

Ez a kérdés egydimenziós. Egyik vagy másik. A gyengébb bitcoin-piaci időszakokban persze rendre felmerül ez a klasszikus kérdés, hogy folytatni vagy abbahagyni, de a mostani...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.