Kripto hírek

Újabb előrelépés a Bitfinex-pénzmosás gyanúsítottainak ügyében

A bíró előzetes letartóztatást rendelt el Ilya Lichtenstein ellen, arra hivatkozva, hogy a férfinak volt indítéka és eszköze a szökéshez, és szökésveszélyessé válhat. A hírhedt...

A kriptobefektetők így készülnek a márciusi kamatemelésre

A Glassnode elemzőcég több jelét is látja annak, hogy a befektetők elzárkóznak a kemény vihar elől, mivel a Fed márciusi kamatemelése bizonytalan kimenetelű. A Glassnode...

Steve Aoki többet keresett az NFT-kkel, mint 10 év zenéléssel

A veterán DJ és producer a Gala Music rendezvényén elmondta, hogy a jogdíjak még csak meg sem közelítik a zenészek számláinak díját. Művészként Aoki már...

Újabb jelből következtethetünk arra, hogy nem lesz eladási nyomás

Miközben a bitcoin árfolyama 38%-kal alacsonyabb a három hónappal ezelőtti 69 ezer dolláros árfolyamcsúcsánál, a tőzsdéken lévő bitcoin mennyisége 2021 áprilisa óta a legalacsonyabb...

IMF: a jegybanki kriptók jobbak, mint a piaci alapúak

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ügyvezető igazgatója, Kristalina Georgieva szerint a kriptoeszközök és a stablecoinok nem érik el a jól megtervezett központi banki digitális valuták,...

A Coinbase reklámja annyira sikeres lett, hogy a rendszerük összeomlott a terheléstől

Az USA-ban a hétvégén az amerikai-foci bajnokság, a Super Bowl félidejében a Coinbase vélhetően az idei év egyik legemlékezetesebb pillanatát hozta össze. A levetített...

A Bahreini Központi Bank sikeresen tesztelte a JPMorgan blokkláncát

A Bahreini Központi Bank (CBB) a Bank ABC-vel együttműködve a közelmúltban bejelentette, hogy sikeresen tesztelte a határokon átnyúló pénzátutalást a JPMorgan JPM Coin segítségével....

A brit adóhatóság először foglalt le NFT-t egy csalási ügyben

Az adóhatóság három letartóztatást hajtott végre egy feltételezett, fedőcégeket és hamis személyazonosságot használó adócsalás kapcsán. A HM Revenue and Customs (HMRC), az Egyesült Királyság legfőbb...

Legolvasottabb híreink