Buterin: Az Ethereum 2.0 megvalósítása „sokkal nehezebb”, mint gondoltuk

Vitalik Buterin szerint néhány Ethereum-alkalmazás valószínűleg elbukik, mások pedig túlélnek – ezt azonban elfogadja, mondván, szerves része mindez a projekt továbbhaladásának.

Az Ethereum-társalapító Vitalik Buterin azt mondta, „teljesen elismeri”, hogy az Ethereum 2.0 megvalósítása technikai szempontból „jóval nehezebb” lesz, mint azt gondolta.

Megjegyzéseit Samson Mow bitcoin-maximalistával történt beszélgetése során tette Peter McCormack augusztus 16-ai podcastjában.

A beszélgetés során a hármas a Bitcoin és Ethereum hálózatai közötti „nyílt hadviselés” okairól beszélgetett, valamint arról, hogy ez utóbbi vajon képes lesz-e beteljesíteni a hozzá fűzött reményeket.

McCormack, aki, ahogy mondta „nem áll messze” a Bitcoin-maximalisták elképzeléseitől, azt kérdezte Buterintől:

„Érezted valaha azt, hogy az Ethereum nagyobb kihívást jelentő projekt vagy ötlet lesz majd, mint azt eredetileg képzelted, és hogy többet markoltál volna, mint amennyit meg tudsz fogni? És hogy egyszer eljut arra a szintre, ahonnan már nincs visszaút?”

 

„Egyértelműen elismerem, hogy az Ethereum 2.0 megvalósítása technikai szempontból jóval nehezebb, mint azt eredetileg gondoltuk” – mondta Buterin, majd hozzátette:

„Nem gondolom úgy, hogy olyan hibákat fedeztünk volna fel, amelyek mindezt lehetetlenné tennék, és azt hiszem, be fogjuk fejezni. Csak idő kérdése mindez, az utóbbi időben pedig egész jól haladtunk.”

Nyíltan beszélt arról, mire számít a projekt fejlődését illetően. Mint mondja, szerinte valószínű, hogy egyes Ethereum-alkalmazások elbuknak majd, megint mások pedig túlélnek. A projekttel kapcsolatban különféle aspektusokat vizsgálva apályokat és dagályokat lát, ezek azonban egymástól függetlenek:

„Ha az Ethereum megpróbál belépni egy területre, és kiderül, hogy azon a terepen valójában semmi haszna nincs, akkor rendben van, tudod, ezek az alkalmazások nem valók mindenhová. A többi szektorban viszont ugyanúgy jelen marad” – mondta.

Korábban ebben a podcastban Samson Mow az Ethereum szószólóit kritizálta, amiért állítólag folyamatosan a projekt ambícióiról és céljairól beszéltek. Azzal érvelt, hogy „rendben van a fejlődés, de szükség van egy egészséges kinyilatkoztatásra, hogy a dolog csak kísérleti jellegű.”

Hozzátette: „Egy csomó Ethereum-felhasználó mondja azt, hogy az Ethereum már egy pénz, mostanra pedig a Bitcoinnal verseng […], még akkor is, ha nem vagyok biztos abban, hogy az Ethereum az, amellyel verseng. Ez egy világszámítógép? Vagy pénz?”

Erre válaszul Buterin erősen elhatárolódott attól a véleménytől, hogy az Ethereumot pénzként skatulyázhatnánk, kijelentve, hogy a nem pénzügyi alkalmazások már a kezdetek óta szerves részét képezik a projektnek:

„Soha nem hangoztattam, hogy az ether egy pénzszerű valami lenne, és az Ethereum Foundation sem tett így. Ez tényleg egy olyan dolog, ami kívülről jött.”

Olvastad már? Magyar influencereket, partnereket keres az OKEx kriptotőzsde!

Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: ThaiBitcoin

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.