Brian Brooks, a dollár legfőbb szabályozója is a defiben látja a jövőt

Brian Brooks, az amerikai Számvevőszék (OCC) vezetője erős kijelentéseket tett az idei DC FinTech-hét keretén belül. Állítása szerint a bankok a „technológia előtti korszak” maradványai, akiknek szembe kell nézniük a blokklánc rájuk gyakorolt bomlasztó hatásával.
Brooks, a Coinbase kriptotőzsde volt jogi vezetője elmondta, hogy a jövőben a bankok „közvetlen kapcsolatba kerülnek majd a blokkláccal, meglátják benne a fizetési hálózat lehetőségét, majd később csomóponttá válnak a hálózaton.

Hogyan bomlasztja majd szét a decentralizáció a bankokat?

A bankok „örökölt szerepe” mint dollárgyűjtőhelyek, széteshet, mondta Brooks. Ezt követően hozzátette, hogy nincs többé szükség a centralizációra a kívánt hatékonyság eléréséhez vagy olyan szolgáltatások nyújtásához mint betétek vagy akár a hitelek.
„Szeretné valaki elvenni a 10.000 dolláromat és 5%-ot fizetni nekem? Az algoritmus pedig talál valakit, aki igen” – mondta Brooks a decentralizált pénzügyi protokollok feltörekvő világára utalva.

„Hirtelen már nincs értéke annak, hogy a bankok összegyűjtsék a pénzeket. Mivel a technológia helyettesíti a bankoknak ezt az összesítő funkcióját”

– tette hozzá.

Brian Brooks gyorsan azzal toldotta meg mondandóját, hogy ez még nem jelenti a bankok halálát. A szabályozó szerint a pénzintézetek megmaradnak divatosnak a vagyonkezelői, letétkezelői, tanácsadói és fizikaieszköz-megőrzési szolgáltatások tekintetében.
„Úgy vélem, ez nagy szerepe lesz a bankoknak” – folytatta. „De ez egy átalakító szerep lesz”. Ahelyett, hogy a dollárok gyűjtőhelyeként szolgálnának – érvelt – a bankoknak inkább a „több hozzáadott értékre, nagyobb nyereségű szolgáltatásokra” lesz szükségeük.
Ahogy a kriptováltók elmossák a határvonalat a kriptopénzek világa és a hagyományos pénzügyek között, a [rájuk váró] jövő is olyan hamar fog elérkezni.
(Forrás: Decrypt.co)

Olvastad már? Az amerikaiak alig 7%-a használt még csak bitcoint

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A kriptó kezd hétköznapi pénzüggyé válni, hála a… bankoknak

Amikor a bankok bővítik a kriptoeszközökhöz való hozzáférést és a hitelezési feltételeket, az a normalizációt jelzi, nem a spekulációt. Volt idő, amikor különösnek, már-már kínosnak tűnt,...

Összeomlás szélén Oroszország legnagyobb bitcoinbányásza

Súlyos pénzügyi és jogi válságba került a BitRiver, Oroszország legnagyobb bitcoinbányász cége. A bíróság megfigyelési eljárás alá helyezte az anyavállalatot, a Fox Group of Companies-t,...

Stabilizálódhat a Monero? Kulcsszinten pattant az XMR árfolyama

Prémium Monero (XMR) A Monero az elmúlt hetek esése után a stabilizáció első jeleit mutatja. Az XMR árfolyama 3% feletti emelkedést mutatott, miután egy technikailag fontos támaszzónáról...

Amerikai kriptopiaci törvény teheti az USA-t a globális szabályozási etalonná

Teljes mértékben egyetértünk a CFTC elnöke, Michael Selig álláspontjával, miszerint a készülő amerikai kriptopiaci struktúratörvény képes lehet arra, hogy az Egyesült Államokat a digitális eszközök...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.