Bedőlt egy török kriptotőzsde

A törökországi Thodex tőzsde felfüggesztette a kereskedést, a felhasználók többsége pedig attól tart, hogy egy úgynevezett exit scam áldozataivá váltak.
Az előzetes értesítés nélküli leállás miatt 391 ezer felhasználó javai váltak elérhetetlenné.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A 2017 óta üzemelő tőzsde egy tweetben úgy fogalmazott, hogy egy „nem meghatározott befektetés” miatt szüneteltetik a kereskedést a következő 4-5 napban.
Ez viszont úgy hangzik, mintha valami csalás lenne a háttérben, legalábbis az ügyvéd Oğuz Evren Kılıç így fogalmazta meg. Az ankarai jogász adta be a keresetet a tőzsde ellen a leállás után.
A rendőrség információi szerint a tőzsde ügyvezetője előző éjjel elhagyta az országot, és az összes közösségi média fiókját törölte.
Az ügyfélszolgálatuk is leállt, Kılıç szerint ez pedig már tényleg aggodalomra ad okot. A becslések alapján a tőzsde tárcáiban 2 és 10 milliárd dollár közötti összeg lehet, ennél pontosabb számot majd pár nap múlva lehet tudni.
Az előzetes vizsgálatok szerint a cég által kezelt bankszámlákon van ugyan valamennyi pénz, de az ügyvéd szerint „nem tudni mennyi, és azt sem, hogy kinek mennyi jutna belőle”.


Március 15. és április 15. között, mielőtt a Dogecoin őrület a tetőfokára hágott volna, a tőzsde egy nagyon sikeres marketingkampányt folytatott, minden új regisztrálót 150 Dogecoinnal jutalmazta.
Ezernyi új felhasználót szereztek így, a kereskedési volumenük pedig új rekordot állított be napi 1,37 milliárddal, ez látható a CoinGecko számaiból.
Egy anomália viszont meg kellett volna, hogy szólaltassa a riasztócsengőket, ugyanis hatalmas kedvezménnyel lehetett Dogecoint vásárolni náluk.
Április 14-én még 11 centes árfolyamon kínálták, 16-án viszont a DOGE elérte a 42 centes rekordárfolyamát. A tőzsde könnyen adhatott kedvezményt, ugyanis a platformon csak megvenni lehetett a coinokat, az utóbbi néhány nap során az eladási funkció már nem működött.

Rájár a rúd a török tőzsdékre

A múlt héten a török kormányzat jogilag elismerte a kriptoeszközöket, mint eszközosztályt, viszont meg is tiltotta ezek használatát vásárlásra, fizetésre.
Emellett a helyi fintech cégek sem közösködhetnek már kriptós vállalkozásokkal.

Ez leginkább a külföldi tőzsdéknek rossz, hiszen ők a török bankokkal nem működhetnek együtt, így a fintech vállalatokra kellett hagyatkozniuk.
A kormányzat a Thodex ügyében nem nyilatkozott. Az Ipari és Technológiai Miniszter a múlt hónapban még úgy fogalmazott, „a kriptoipar vonzza a csalókat, az állam pedig nem fogja hagyni, hogy az ilyen kockázatok mellett működjön az iparág”.
Egy tőzsdei exit scam az amúgy is szkeptikus kormány szemében csak ezt a nézőpontot fogja tovább erősíteni.

Olvastad már? A Baillie Gifford 100 millió dollárt fektet a Blockchain.com-ba

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Egy szakértő szerint küszöbön áll az XRP gazdasági áttörése

Egy szakértő élénk vitát indított a kriptoközösségben, amikor azt javasolta, hogy az XRP-tulajdonosok példátlan vagyonra tehetnek szert, akár milliomosok vagy milliárdosok is lehetnek. Szerinte az Egyesült Államok...

Egyre inkább japánra figyelnek az amerikai befektetők

Japán egyre megbízhatóbb mércévé válik a digitális eszközök piacán. Makrogazdasági szempontból a közelmúltbeli japán kamatemelés, a rekordmagas amerikai hozamok és a jen 6%-os gyengülése miatt Japán...

Új rekordot döntött az Ethereum hálózati aktivitása

Az Ethereum 2025. december 24-én érte el a legmagasabb láncon belüli aktivitását. Az árfolyam eközben 3000 dollár körül mozgott, és nehezen tudta visszanyerni korábbi csúcsait. A rekord...

A Solana és a Hyperliquid blokkláncok termelték a legnagyobb bevételt 2025-ben

Két nagyon különböző blokklánchálózat tűnik ki 2025 legnagyobb bevételtermelőjeként: a Solana és a Hyperliquid. A CryptoRank adatai szerint a Solana idén 1,3 milliárd dollár bevételt termelt....

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.