Az utasoktól lopnak pénzt az amerikai reptéri rendőrök

Nemrégiben keltett feltűnést egy műsor, amelyben az atlantai repülőtér rendőreit figyelték meg a riporterek, ahogyan elméletileg a munkájukat végeznék.

Az utasokat rendszeresen átkutatták, anélkül, hogy igazolták volna magukat, mint hatósági személyek.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Egy ismert filmrendező, Tabari Sturdivant is hasonlóról számolt be, mikor egy ügynök a Delta légitársaság emberének adta ki magát, majd úgy igazoltatta a rendezőt.

„Odajött, és a személyimet kérte. Nem mondta, hogy kicsoda, de azt hittem, a légitársasághoz tartozik, mivel a Delta igazolványát viselte magán. Odaadtam a papírjaimat, és persze semmi gyanúsat nem találhattak volna, de egyből kérdezgetni kezdett, hogy be vagyok-e tépve, van-e nálam kábítószer, vagy készpénz.”

Amerikában létezik az úgynevezett engedély nélküli lefoglalás, így nevezik azt, amikor a hatóságok törvényellenesen ellopják az állampolgárok, lakosok pénzét vagy értéktárgyait.

Ez Alkotmányellenes, hiszen az kimondja, hogy indok nélkül még igazoltatást és motozást sem lehet végezni.

A műsorban a kommentátorok azt is egyértelművé tették, hogy ez a gyakorlat a hatóságok részéről nem csak a munkaadóik, az állampolgárok jogait sérti, de nagy része van abban is, hogy a lakosság már alig bízik a hatóságokban.

A hatóságok rendszeresen követnek el fegyveres rablást, és rengeteg alkalommal veszik el másoktól a pénzüket, értékeiket.

A DEA, a kábítószer-ellenes hatóság hosszú lajstrommal rendelkezik a vasútállomásokon végzett illegális lefoglalásokról, amely hasonlóan zajlik, mint amit a reptéren is elkövettek.

2021-ben pedig az FBI lopott el nagyjából 86 millió dollárt lakossági bankszéfekből Beverly Hillsben, bármiféle bírósági végzés nélkül.

A sajtóinformációk alapján az elmúlt 10 évben az amerikai hatóságok összesen nagyjából 4 milliárd dollárnyi készpénzt loptak el a lakosoktól.

Az Igazságügy-minisztérium adataiból kiderül, hogy ebből körülbelül 65 ezer esetet a DEA követett el, amely a teljes érték 81%-át, 3,2 milliárd dollárt jelent.

A hírműsorokban arra is rávilágítanak, hogy a hasonló, napvilágra került esetek mindössze a töredékét jelenthetik a valóságnak.

Az egyik külön kiemelt terület a Clayton County Police körzete, ahol rekordszámú esetben rabolták ki a lakosokat a rendőrök és a DEA ügynökei, lefoglalásnak nevezve a folyamatot, de bármiféle letartóztatás vagy bírósági végzés nélkül.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


2023-ban már gyanúsnak tekintik azt, ha valaki nagyobb mennyiségű készpénzzel rendelkezik, még akkor is, ha igazolni tudja annak a tiszta eredetét.

A jogászok és a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a hatóságok törvénytelen, bármiféle indok nélküli pénz-lefoglalásai felkavaró trendet jelentenek.

Olvastad már? TFS Token: 5 rendkívüli iGaming előnye

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Banki kriptófordulat: a Schwab és a Deutsche Bank is lépéseket tett

A hagyományos pénzügyi szektor két meghatározó szereplője egyszerre lép közelebb a digitális eszközökhöz, ám eltérő stratégiát választanak. A Charles Schwab az amerikai kisbefektetők számára teszi...

Az SEC kriptószabályai: tisztább keretek, keményebb fellépés

Az SEC új irányt szab a kriptoszektornak: a csalásokra fókuszál, miközben tisztább szabályokat ígér. A kriptopiac éveken át egyszerre szenvedett a túlzott szabályozói bizonytalanságtól és a...

Orosz vezetők kerültek az A7 fizetési hálózat élére

Alig két héttel azután, hogy Washington nemzetközi bűnszervezetként azonosította az A7 fizetési hálózatot, Oroszország három meghatározó kormányzati szereplője kapott helyet a vállalat felügyelőbizottságában. A lépés...

Kizárhatják az indexekből a bitcoin treasury cégeket

Új front nyílt a bitcoint felhalmozó vállalatok körül: az MSCI elfogadta azokat a szabályokat, amelyek a befektetési alapokra hasonlító, úgynevezett nem működő cégeket kizárhatják a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.