Az USA korábbi elnökjelöltje úgy véli, a kormány megtéveszti az állampolgárokat

Ron Paul, az USA korábbi elnökjelöltje és egyben texasi képviselője nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a kormány megtéveszti a lakosságot az inflációt illetően.

Úgy tálalják az információkat, hogy el tudják kendőzni a problémák valódi forrását, hogy miért is van infláció.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Paul szerint a kormány eleve nem érdekelt abban, hogy az állampolgárok megfelelő tudással rendelkezzenek az inflációról, és, hogy valójában mi is okozza azt.

„Az úgynevezett osztrák közgazdaságtan egyértelműen meghatározza, hogy az infláció oka a pénzkészlet, és az államadósság növekedése. Ennek a másodlagos következménye a fogyasztói árak emelkedése. Ez az utolsó dolog a sorban, amire a kormány szerint az embereknek figyelnie kellene, hiszen ha a lakosság tudná, hogy mi okozza az inflációt, akkor a kormánynak kezdenie kellene valamit a pénznyomtatással.”

Paul szerint az adósságplafonról szóló jelenlegi viták tulajdonképpen színházi előadásnak tekinthetők, politikai manővereknek, amelyet a politikusok eljátszanak, és a vége úgyis az lesz, hogy emelnek az adósságplafonon.

Az infláció és a Federal Reserve

Paul azt is elmondta, az infláció alakulásában az is egy jellegzetes bonyodalom, hogy a kormány valójában nem is tudja, hogy kik a valódi áldozatok.

A középosztály és a szegényebbek sokkal jobban érzik az emelkedő árakat, és ezt semmiféle kormányintézkedés nem tudja elkendőzni.

„Mindig van valami dráma, valami körítés, trükközés. Adókedvezmények, vagy adómegszüntetés, de a lényeg mindig az, hogy az embereket a lehető legtovább meg lehessen téveszteni, de aztán ez sem működik, és végül fellázadnak.”

Paul szerint a Federal Reserve Bank szerepe vitathatatlan az infláció növekedésében, a kormány pedig mindent megtesz, hogy ez sose kapjon nagy hírverést, hogy sose derüljön ki, hogy az infláció legnagyobb mértékben nekik tulajdonítható.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Paul elmondása szerint maga a Fed létezése is ellentmond az amerikai Alkotmánynak.

„Valójában nem hibáztatják a Fedet, mármint igen, szóban néha megemlítik, de a valóságban semmi sem történik. Ha kezdeni akarnának valamit a helyzettel, akkor egyszerűen visszahoznák azt, amit az alapító atyák belefoglaltak az Alkotmányba, hogy az országban nem lehet központi bank, és kizárólag az aranyat és az ezüstöt lehet pénzként használni.”

Olvastad már? A Fairspin eddigi legnagyobb nyereménye, egy szerencsés játékos 4,15 millió dollárt nyert

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.