Az SEC elutasította a Bitwise bitcoin-ETF-javaslatát.

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) korábban bejelentette, hogy elutasították a legújabb bitcoinalapú, tőzsdén kereskedett alap (ETF) javaslatát, melyet a Bitwise Asset Management nyújtott be.
A kriptoszolgáltató cég jelentkezését az NYSE Arcával együtt adta be, de „nem felelt meg a tőzsdeszabályozásoknak és az SEC előírásainak, leginkább a manipulációkkal és csalásokkal kapcsolatos tevékenységek megelőzéseivel kapcsolatos elvásároknak.”

Az SEC elnöke nemrég megosztotta aggodalmait a bitcoinszférával kapcsolatban. Jay Clayton korábban elmondta, hogy a bitcoin kereskedelme „nagyrészt szabályozatlan piacokon zajlik”, és a bitcoin letétkezelői szolgáltatásai még nem állnak készen az intézményi felhasználásra.
A múlt hónap végén nagyot zuhant a bitcoin értéke, három nap alatt több mint 20%-ot esett az árfolyam.
Egy a kriptoszférában jelentős személy azonban nem aggódik. Jake Chervinsky amerikai ügyvéd elmondta, miszerint az összeomlás jelzi, hogy az SEC nem téved a bitcoinnal kapcsolatos fenntartásaival.
Chervinsky a következőt osztotta meg Twitter-oldalán:
– a bitcoin értéke 20%-ot esett néhány nap alatt
– erre nincs egyszerű magyarázat
– az esés nagy pénzeket hozott a szabályozatlan, offshore, tőkeáttételes kereskedőfelületek számára
– az ilyen felületeken való kereskedés okozhatta a teljes esést
– még mindig azon tűnődsz, hogy miért aggódhat az SEC?
Érdekes lesz megfigyelni, hogyan játszódnak le az események, egyelőre azonban a bitcoin nem reagált a döntésre.
Forrás: cryptodaily.co.uk

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Célzott vizsgálatokat indít a FATF a kriptós pénzmosás ellen

A Pénzügyi Akciócsoport (FATF) célzott felülvizsgálatot indít azokban az országokban, ahol jelentős kriptoeszköz-szolgáltatói piac működik. A szervezet 2027 júniusában közli az első eredményeket, majd októberben...

Több mint félmilliárd dollár áramlott ki a bitcoin-ETF-ekből októberben

A kriptopiac október utolsó napjaiban élesen kockázatkerülővé vált. Az amerikai spot bitcoin-ETF-ek hónap végi kiáramlása és a Binance történelmi biztonsági incidense egyszerre gyengítette a befektetői...

106 millió dolláros kriptolopás gyanúja merült fel

Több mint 106 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy meg nem nevezett európai uniós entitás központosított tőzsdei számláiról. A pénzmosás útvonala alapján ZachXBT szerint nem a...

A Strategy pénzügyi igazgatója távozik, figyel a piac

A Strategy pénzügyi igazgatója, Andrew Kang november 5-én távozik a posztjáról. A rövid átmeneti időszak újra felvetette a kérdést, hogy a vezetőváltás csupán szervezeti döntés-e,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.