Az Nvidia dedikált grafikus chipet fejleszt Ethereum-bányászásra

A chipgyártó várakozásait teljesen felülmúlta a 2017-es kereslet, de mára jobban felkészültek.

Az Nvidia az Ethereumra fogad

Az Nvidia csütörtökön bejelentette, hogy egy Ethereum-bányászatra kihegyezett új szériát indítanak.

A cég 2017-ben hatalmas sikereket könyvelhetett el, miután több száz millió dollárt kerestek a kriptobányászokkal.


A kaliforniai cég gamereknek, hivatásos felhasználóknak, valamint mobiltermékek és az autóipar számára gyárt grafikus kártyákat.
Ezek a kártyák kiemelten fontosak a kriptobányászok számára, akik jutalmakért cserébe számítási teljesítményen keresztül „bányásznak” az olyan proof of work hálózatokon, mint az Ethereum.
Az Nvidia nem bírta tartani a keresletet a 2017-es bika piac során. Az árak hatalmas mértékben megemelkedtek, egy átlagos gamer nem tudott lépést tartani az árakkal, így több negyedéven keresztül is kritika érte az Nvidiát.
Azonban az Nvidia most felkészült. Az új CMP, vagyis kriptobányászási processzorok márciusban kerülnek piacra. Ez az első, kriptobányászásra kihegyezett chip az Nvidiától.

- Advertisement -
A kriptobányászok állnak a kereslet mögött

A cég elmondása szerint a kriptobányászok teszik ki keresletük egy jelentős részét, így nekik is szeretnének kedvezni.

„A grafikai munkára nem alkalmas CMP-termékek hivatalos partnereken keresztül kerülnek eladásra, és a lehető legjobb bányászteljesítményre és hatékonyságra lettek kifejlesztve” – mondta Matt Wuebbling, a GeForce marketingigazgatója.

Hozzátette:

„Az RTX 3060 kártyák driverje úgy lett kialakítva, hogy beazonosítsa az Ethereum-bányászást és lényegében megfelezze a kártya hashrátáját.”

Az RTX 3060 az Nvidia legújabb videokártyája. Azonban a korábbi termékekkel ellentétben ezt úgy módosították, hogy megakadályozzák az Ethereum-bányászást, és így a CMP-kártyák felé tereljék a keresletet, hogy hagyjanak kártyákat a gamerek számára is.


Az Nvidia 2017-ben rekordévet zárhatott a bányászat felrobbanásával. Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója akkor azt mondta, „a kriptopénz és a blokklánc velünk maradnak.  A piac egyre növekedni fog, és idővel egész nagyra nőhet.”

Ehelyett egy hároméves medve piac történt, melynek következtében a megnövekedett termelés miatt hatalmas mennyiségű készlet maradt az Nvidiánál, amely az elosztók és forgalmazók számára is problémát jelentett.
Mostanra azonban úgy tűnik, sikerült felkészülniük a kriptopiac keresletére.

Olvastad már? Elon Musk: „Bolondság” kihagyni a nem fiat befektetéseket

Forrás: cryptoslate.com
SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

A paraguayi bankválság miatt lemondott az elnök

Paraguay elnöke, Santiago Peña november 5-én benyújtotta lemondását, miután az Ueno Bank összeomlása országos politikai és pénzügyi válságot robbantott ki. A bank ügyfeleinek milliói napokig...

TRON stablecoinok: így lett piacvezető a hálózat

A stablecoinok terjedése egyre élesebb versenyt indít a blokkláncok között, és a harmadik negyedév adatai alapján a TRON egyértelműen vezet a tulajdonosi címek számában. A...

Engedély nélkül működhetett a Bitget Thaiföldön

A thaiföldi értékpapír-felügyelet büntetőfeljelentést tett a Bitget mögött álló BG Limited ellen engedély nélküli digitális eszköz-tőzsdei szolgáltatás miatt. A hatóság 2026. december 5-től a platform...

Polygon hard fork készül az ellopott POL visszaszerzésére

Binance és a Polymarket a Polygon hálózat módosítását kezdeményezte, hogy visszaszerezze a két biztonsági incidensben ellopott mintegy 70,49 millió POL tokent. A csomag jelenlegi értéke...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.