Az Interpol körözést adott ki a Hex alapítója, Richard Heart ellen

Richard Schueler, ismertebb nevén Richard Heart, a Hex kriptopénz alapítója, mostanában nem a pozitív hírek miatt került a figyelem középpontjába.

Az Interpol nemzetközi körözést adott ki ellene, adócsalás és testi sértés miatt.

Milyen körözés?

Az Interpol által kiadott körözés, hivatalos nevén „Red Notice,” egy nemzetközi riasztás, amely felkéri a hatóságokat, hogy keressék meg és tartóztassák le az adott személyt, amíg az kiadatásáról döntés születik.

Richard Heart esetében ezt a lépést a finn hatóságok kérték, akik azzal vádolják, hogy adót csalt, illetve egy kiskorú bántalmazásában vett részt. Fontos azonban megjegyezni, hogy a körözés nem egyenértékű egy nemzetközi elfogatóparanccsal.

A helyzet tovább súlyosbodott, amikor Heart felkerült Európa legkeresettebb bűnözőinek listájára is.

A vádak szerint egy 16 éves fiatalt rángatott egy lépcsőházba, ahol fizikailag bántalmazta.

Interpol
Forrás: Interpol

Adócsalás és más problémák

Heart-ot azzal is gyanúsítják, hogy 2020 júniusa és 2024 áprilisa között jelentős adóelkerülést követett el, mivel a finn rendőrség szerint az általa bevallott jövedelem messze elmaradt az adóhatóság becsléseitől.

Idén szeptember 13-án a hatóságok letartóztatási parancsot adtak ki ellene.

Noha Heart még nem tett hivatalos nyilatkozatot az Interpol körözéséről, továbbra is aktív a közösségi médiában.

Egy nemrégiben közzétett posztban látszólag elbagatellizálta a helyzetet.

„Ha a kritikusaim le akarnak győzni, jobban kellene próbálkozniuk, mint a 27 millió dollárommal, amit orvosi kutatásokra gyűjtöttem.”

Az Egyesült Államokban is bajban

Heart nemcsak Európában néz szembe komoly vádakkal, az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete, a SEC is pert indított ellene 2024 augusztusában, és azzal vádolja, hogy három kriptopénz – Hex, PulseChain és PulseX – be nem jegyzett értékpapírokként való forgalmazásával több, mint 1 milliárd dollárt gyűjtött össze befektetőktől, akiket gyors meggazdagodással kecsegtetett.

Heart korábban megpróbálta elutasíttatni a SEC ellene indított keresetét, ám az amerikai hatóságok továbbra is határozottan lépnek fel ellene, és fenntartják a jogukat, hogy felelősségre vonják őt.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? Argentína bányászati szektora élen jár

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A kereskedők shortolják a Bitcoint a csúcson – de ez kockázatos lehet

A Bitcoin (BTC) árfolyama továbbra is a történelmi csúcsok közelében mozog, mégis szokatlan jelenség figyelhető meg a derivatív piacokon. A Binance perpetual futures kontraktusai árengedménnyel...

A Shiba Inu és Dogecoin bálnák elhagyják a hajót – az XYZVerse-re váltanak, 40.000%-os növekedési potenciál miatt!

Vendégbejegyzés A népszerű mémérmék jelentős befektetői most egy új, feltörekvő projekt felé fordulnak, amely elképesztő hozamokat ígér. A piacon egyre több szó esik az akár 40.000%-os...

A Dogecoin lassú kilábalása – ezért kell az eladóknak volatilitásra készülniük

A Dogecoin (DOGE) továbbra is gyengélkedett, miközben a kriptopiac próbált stabilizálódni az előző hét zűrzavaros végjátéka után. A Bitcoin (BTC) május 23. óta egy mintát...

XRP hamarosan Bitcoin-szerű növekedést mutathat – Íme, miért lehet ez lehetséges

Az XRP a piaci trendet követve visszaesést szenvedett el a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. Ennek ellenére a token tartani tudta magát a 2 dollár feletti...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.