Az indiai kormány újból átgondolja a kriptós tiltását

A friss információk alapján az indiai kormányzat átgondolhatja az „idejétmúlt” kriptós szabályokat. Az új szabályozási tervek között szerepel, hogy átértékelhetik a hivatalos álláspontot.

Az Economic Times három forrást is idézett, mint kriptopénzes szakértőt, akik a kriptokereskedés jelenlegi helyzetéről értekeztek.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Az információ egybeesett a jelenlegi tiltás feloldását támogatók erősödésével. 2019-ben az akkori pénzügyminiszter által hozott tiltó álláspont sokak szerint mostanra idejét múlt lett, és egyre többen szeretnék, ha megszűnne.
A cikk egy névtelenséget kérő hivatalnoktól is idézett:

„A kormányon belül az a nézet, hogy a korábbi pénzügyminiszteri ajánlások mára elavultakká váltak. A tiltás helyett érdemes lenne újból megvizsgálni az iparágat.”

Az új irány alapján a blokklánc technológia által biztosított előnyöket érdemes lenne felhasználni, a kriptoeszközöket pedig a fiat pénzekétől eltérően szabályozni.
Ez azért is lenne érdekes, mivel az Indiai Központi Bank vélhetően szintén elkezd majd foglalkozni a jegybanki kriptopénzekkel.
A jelentések szerint a jelenlegi gazdasági miniszter, Anurag Thakur szintén a döntéshozó bizottság tagja lenne majd.
Thakur a jelenlegi pénzügyminiszterrel együtt már korábban kifejtette, hogy az államnak inkább szabályoznia, felügyelnie kellene a kriptoipart, nem pedig betiltani.
Az Indiai Központi Bank saját hatáskörben még 2018-ban megtiltotta a pénzintézeteknek, hogy a kriptoipar szereplői számára szolgáltatásokat nyújtsanak. Az ország fintech cégeinek és vállalkozóinak a beadványa után viszont a Legfelsőbb Bíróság megszüntette ezt a tiltást.
Idén pedig már több, egyelőre névtelen forrás is úgy nyilatkozott, hogy a kormány, és a pénzügyminiszter valószínűleg eltörli a kriptót illető tiltásokat az országban.
Márciusban a parlament elé került egy friss, a digitális eszközökkel és azok szabályozásával foglalkozó törvényjavaslat. Ez viszont egyelőre nem nyilvános, így a tartalmát nem ismerjük.

A pénzügyminiszter a várakozások szerint ebben a hónapban megkapja a csapat által összegyűjtött adatokat a kriptoipar jelenlegi állapotáról, és a fejlesztések jelenlegi fázisáról.
A helyi kriptoszektor mindenesetre úgymond lélegzetvisszafojtva várja, hogy mi következik. Indiában az elmúlt hónapokban a szokásosnál is nagyobb figyelmet kapott a kriptó, az uralkodó szabályozási bizonytalanságok ellenére.

Olvastad már? Bitcoinból ethereumba – folytatódik az eladási hullám

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Újabb lehetséges merényletkísérlet történt Trump ellen egy kriptokonferencia után

Donald Trump április 25-én előbb egy zárt körű kriptokonferencián vett részt Mar-a-Lagón, de este egy gálavacsoráról lövések miatt kellett evakuálni. Ez az eseménysorozat összefoglal mindent,...

Kvantumvita némi csavarral, és egy feltört kulccsal

A kvantumszámítógépek kérdése aktuálisabb, mint valaha. Egy kvantumszámítógép sikeresen fel tudott törni egy elliptikus görbét használó titkosítást, és ez azért érdekes, mert ugyanezt a módszert...

Már nem elég csak tartani: így kezelik a vállalatok a kriptovalutát

A céges kriptovaluta-állomány már nem csak egy passzív díszlet a könyvelésben. Az utóbbi időben a vállalati kripto-tartalék egyre inkább valódi tartalékeszközzé válik, és ez azon...

Brutális globális csata vár a predikciós piacokra

A predikciós piacok körül egyre nagyobb a zaj. Az egyik oldalon rekordközeli növekedés, erős felhasználói kereslet és folyamatosan emelkedő volumen látható. A másikon egyre keményebb...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.