Az IBM által üzemeltetett blokkláncplatform 5 fő bank bevonásával megvalósította első kereskedését

-

A we.trade európai blokklánckereskedési platform megerősítette, hogy július 3-án sikeresen megvalósították első kereskedési műveletüket, amelybe 20 vállalatot és 5 főbb bankot vontak be.

A blokkláncplatform, amely azt állítja, hogy „egy hatékonyabb és költséghatékonyabb utat” kínál a bankok és vállalkozások számára, az IBM blokkláncplatformját használja, amelyet a Hyperledger Fabric üzemeltet.

Számos blokkláncmegoldásuk részét jelenleg a bankszektor értékeli, a platform alapítóiként pedig olyan óriásokkal találkozhatunk, mint a Deutsche Bank, HSBC, KBC, Natixis, Nordea, Rabobank, Santander, Société Générale, illetve az UniCredit.

A holland Rabobank szerint az együttműködés kitűnően mutatja a bankok „megújulásra” való képességét.

„A we.trade-del való együttműködés jól példázza a hagyományos bankok megújulását annak érdekében, hogy megfejeljenek ügyfeleik elvárásainak”

– mondta egy sajtóközleményben Bart Leurs, a bank digitális átalakításokért felelős vezetője.

A platform jelenleg 11 európai országban érhető el, a további terjeszkedési tervek pedig attól függnek, milyen kölcsönzők lépnek majd be a projektbe.

Közben a bankok által támogatott blokkláncplatformok egyre zsúfoltabb térré válnak mind Európában, mind pedig azon túl. A sapnyol Santander még áprilisban kezdett el rippleblokklánc-alapú szerződéseket kínálni kiskereskedő ügyfelei számára, miközben az IBM technológiáját használva a projekt alapját az ázsiai bankok közötti pénzutalások is képezik.

Időközben azonban más tervek is kibontakozóban vannak: a Rabobank március óta még mindig csendes a „Rabobit”-tel, egy kirptopénztárca-projekttel kapcsolatban.

Ahogy júniusban a Cointelegraph írta, egyes források attól tartanak, hogy a bankok blokkláncszolgáltatások iránti igénye túlértékelt, a technológia pedig valójában nem nyújt olyan sok előnyt az ágazatnak, mint az sokan feltételezik.

 

Forrás: cointelegraph.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Pump vagy Dump – A következő fázis a Bitcoin feleződése után, a vezető elemzők meglátásai

Vendégbejegyzés A Bitcoin feleződése történetileg fordulópontot jelentett az értéke szempontjából, és gyakran jelentős piaci mozgásokat váltott ki. A legutóbbi feleződés lecsengésével a befektetők kíváncsian várják, hogy hullámzás...

Titokzatos 483 millió dollár Bitcoin transzfer

Egy 483 millió dolláros, jelentős Bitcoin-transzfer keltette fel ma a kriptopénz közösség figyelmét, a Whale Alert adataiból származó felfedezések nyomán. A tranzakció során, amelyet egy csak...

A spot Bitcoin ETF-ek forgalma elapad, de a kriptopiaci rutin folytatódik

A spot Bitcoin tőzsdén kereskedett alapok a beáramlások csökkenését mutatják, mivel a mögöttes eszköz továbbra is korrigál. A második egymást követő kereskedési napon a tizenegy újonnan...

Amiért a Bitcoin továbbra is legyőzheti a medvéket

Will Woo on-chain elemző kommentálta a Bitcoin (BTC) árfolyamának alakulását, megjegyezve, hogy a medvepiacra való visszatérés lehetséges. Az X-en Woo megállapította, hogy a Bitcoin a Short-Term...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!