Az amerikai képviselőház egyik tagja felvetette a Digital Dollar ötletét

Az amerikai kongresszus két képviselője is írt a Fednek, hogy vegyék fontolóra a dollár tokenizálását. A képviselők szerint elkerülhetetlen lesz ez a lépés.
Annak ellenére, hogy a kongresszus keményen fellép a Facebook saját digitális valutával kapcsolatos terveivel szemben, a legújabb fejlemények szerint a probléma nem abban gyökerezik, hogy a Libra egy digitális valuta, hanem abban, hogy a Facebook áll mögötte.

Két képviselő nemrég megosztotta aggodalmait azzal kapcsolatban, hogy a digitális valuták elkerülhetetlenné válhatnak a közeljövőben. Ebből kifolyólag az Egyesült Államoknak is konkrét tervekkel kell rendelkeznie erre vonatkozóan.
French Hill és Bill Foster képviselők egy kétoldalas levelet írtak Jerome Powellnek, a Federal Reserve (Fed) vezetőjének.
Tették mindezt azért, mivel egyes kutatások szerint már több mint 40 ország dolgozik saját digitális valutájának kiadásán, így „az amerikai dollár vezető szerepe hosszú távon veszélybe kerülhet, ha széles körben elterjednek a digitális fiat pénzek.”
A képviselők Svédország „e-koronáját”, Uruguay „e-pesóját”, és persze Kína digitális jüanját hozták példának, amely hamarosan indulhat.
A levél említi Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnökének korábbi javaslatát, mely szerint a központi bankoknak nem csak szabályozniuk kellene a kriptopénzeket, hanem saját kriptovalutákat kellene fejleszteniük.
A levél felsorolta néhány hátrányát annak, hogy a privát szektorra hagyják a digitális valutákat:

„Ha a privát szektorra hagyjuk a digitális valuták fejlesztését, az számos kockázattal jár. Ezek közé tartozik a monetáris politikai irányításunk gyengülése is. Emellett szigorú pénzmosás-ellenes és terrorizmus finanszírozása ellenes szabályozásokat kell bevezetnünk. A Facebook/Libra az USA pénzügypolitikájának egyes pillérjeit jelentősen módosíthatja.”

A képviselők kérdésekkel zárták a levelet: arra várnak választ a Fedtől, hogy tervezik-e a digitális dollár fejlesztését, milyen terveik vannak a digitális valuták globális terjedésére vonatkozóan. és van-e bármilyen jogi, szabályozói vagy biztonsági probléma, amely megakadályozhatja egy digitális dollár fejlesztését.

Patrick Harker, a philadelphiai Fed elnöke a Reuters szerint egyetért ezzel: szerinte sem lehet ezt sokáig halogatni. Úgy véli azonban, szükséges az előkészület, de az Egyesült Államoknak nem érdeke, hogy élen járjon ebben.
Harker a következőt mondta egy közösségi bankkonferencián:

„Nem hiszen, hogy az első nemzetek között kellene lennünk, amely megteszi az első lépést. De ez elkerülhetetlen, és úgy hiszem lassan belevághatnánk.”

A digitális valuták, ahogy a képviselő is írja, egyre jobban terjednek.
A múlt hónapban tartott Economic Policy Symposium során Mark Carney, a Bank of England kormányzója elmondta, hogy a dollárra kialakult nemzetközi függőség hosszú távon káros lehet.

- Advertisement -

Olvastad már? Kincskereső nyereményjáték a Kriptoworldön!

Carney szerint egy „szintetikus vezető szerepű valuta” megalkotása és használata olyan lehetne, mint központi bankok hálózatának digitális valutája, ami segíthet ezen a függőségen.
Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Phenjan tagadja a Binance-hackkel kapcsolatos észak-koreai vádat

Észak-Korea visszautasítja, hogy köze lenne a Binance történetének legnagyobb hackertámadásához. Phenjan szerint Washington politikai célból próbálja összekapcsolni az országot a 6,36 milliárd dolláros kriptolopással. Phenjan visszafordítja...

A mesterséges intelligencia is hozzájárulhat az ausztrál inflációhoz

Az ausztrál jegybank 25 bázisponttal, 4,85 százalékra emelte az irányadó kamatot. A döntés mögött az energiaárak újabb emelkedése és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások inflációs...

A Binance-hacker hat tárcába küldte az ellopott XRP-t

A Binance elleni, rekordméretű támadás újabb szakaszba lépett: a hacker hat frissen létrehozott tárcába szórta szét a 233,46 millió ellopott XRP-t. A mintegy 294 millió dollárt...

Leáll a Crypto.com lakossági appja Hongkongban

A Crypto.com 2027. február 1-jén megszünteti lakossági alkalmazásának hongkongi szolgáltatásait. A vállalat ugyanakkor nem vonul ki teljesen a város digitáliseszköz-piacáról. A döntést a társaság november 2-án...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.