Adócsalás miatt nyomoznak egy NFT-kollekció alkotói ellen

-

A Western Wall NFT gyűjtemény létrehozói az izraeli hatóságok szerint elmulasztottak befizetni 2,2 millió dollárnyi adót a tokenek értékesítése után.

A projekt során s jeruzsálemi nyugati fal egy részét szkennelték be 3D objektumként, és ebből lettek a tokenek.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!

Az alkotók értékesítették az NFT-ket, a befolyt összegből viszont nem fizettek adót.

A gyanúsítottak, Avraham Cohen és Anthony Polak a saját, holyrocknft.com oldalukon keresztül adták el a tokeneket, és az esetről a sajtóban megjelent hírek úgy fogalmazna, hogy a platform létrehozásával az alkotók kombinálni akarták az üzleti és a technológiai világ fejlődését a zsidó hittel és szellemiséggel.

A nyomozók elmondása alapján a két alkotó 2021 óta összesen több, mint 1700 NFT-t adott el, összesen 620 ETH értékben.

Az eladáskori árfolyamokat figyelembe véve így a kollekció bevétele elérte a 2,2 millió dollárt.

Adózási szempontból pedig ez a pénz adóköteles bevételnek számít, de a páros elmulasztotta ezt feltüntetni az adóbevallásában.

A befolyt kriptopénz egy része különböző tárcák között került szétosztásra, ez viszont további aggodalmakat keltett, hogy esetleg más illegális tevékenység is folyhat a háttérben.

A bíróság egyelőre szabadlábra helyezte a gyanúsítottakat, át kellett adniuk viszont az érintett tárcák kulcsait.

A kollekció árusítását is felfüggesztették, legalábbis a jogi eljárás lezárultáig, ez olvasható a weboldalon.

A csapat viszont kiemelte, hogy a kollekcióhoz tartozó minden egyéb közösségi aktivitás, esemény a tervek szerint fog lezajlani.

A múlt héten egy másik izraeli, NFT-ket készítő grafikust tartóztattak le, aki szintén nem fizette meg az adót az eladott tokenekből szerzett bevétele után, valamint az OpenSea piacterén keresztül fizetésként kapott többi kriptopénz átváltásával szerzett jövedelme után sem.

Izraelben egyelőre nem mondható teljesnek a kriptopénzek szabályozása.

Az ország részvénytőzsdéje nemrégiben beadott egy javaslatot egy törvénytervezet létrehozására, hogy az ügyfeleik számára ajánlhassanak kriptopénzes befektetéseket is.

Emellett a Bank of Israel szintén adott ki iránymutatást, hogy szerintük hogyan kellene szabályozni és felügyelni a stablecoinokhoz köthető pénzügyi aktivitást.

zeta

Olvastad már? Zeta Broker automatikus kriptokereskedési rendszer

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

Maker (MKR) technikai elemzés 09.24.

Prémium Maker (MKR) A Maker (MKR) közelmúltbeli 27%-os helyreállítási nyereségét veszély fenyegeti, miután 1300 dolláron megingott. A nyereségek, amelyek az 1000 dollárról 1300 dollárra történő emelkedés után kerültek...

Az eToro készen áll az európai kriptoszolgáltatások biztosítására

Az eToro, a kereskedési és befektetési platform, a CySEC CASP (Crypto Asset Service Provider) jóváhagyását követően megérkezett Ciprusra. Amint 2024 decemberében hatályba lép az EU kriptoeszköz-piacokról...

Az FBI körözte a Wex kriptotőzsde társalapítóját

Az orosz kriptovaluta világ ismét reflektorfényben van, miután Aleksey Bilyuchenko, a Wex kriptotőzsde egyik alapítója, a BTC-e tőzsde örököse, csak néhány év börtönt kapott. A...

A Bitcoin volatilitás megdöbbentően alacsony szinteket ért el

A kriptopénz szektor szokatlan időszakot él át, amelyet a vezető digitális valuta, a Bitcoin figyelemre méltóan alacsony volatilitása jellemzett. A jellemzően erős árfolyam-ingadozásairól ismert Bitcoin jelenleg...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!