ADA/BTC hosszú távú elemzés

Legutóbbi elemzésünk alatt arra szavaztatok, hogy a Cardano natív kriptopénzét, az adát látnátok szívesen a következő cikkben. Elhoztuk nektek.
Az idei évben az ADA egyike azon kevés coinoknak amik elmondhatják magukról hogy a BTC felett tudtak teljesíteni. A projektet nem teljesen ismerem, ezért tisztán technikai elemzéssel fogok szolgálni.

Elemzés

A grafikon heti nézetet mutat. Zöld / piros vízszintes vonalakkal jelöltem a támaszokat / ellenállásokat. Feketével a 2018-as csúcstól lefelé tartó ellenállásokat.
Jól láthatóan a BTC-vel szemben már megfordult a trend. Kevés annak az esélye hogy a középső zöld vonalra essen áz árfolyam.
Ha ez mégis megtörténne szerintem az mindenképp tartani fog, mert ott volt eddig a legnagyobb forgalom. Amit jóval valószínűbbnek tartok, az az, hogy a mostani felső zöld vonal támaszként funkcionál, és az tartani fog.
További érdekesség, hogy az eddigi lefelé mutató fekete vonallal jelzett ellenállásokon hogyan viselkedett az ár.
Mind a 3 esetben volt egy erős felszúrás, majd szépen lassan elkezdett leereszkedni az ellenálláson. Majd úgy félúton áttörte az ellenállást, és tovább ereszkedett rajta lefelé, mint támaszon.
Nem lennék meglepve ha ez a trend folytatódna. Piros nyíllal jelöltem egy elképzelést ahogy ismét felkapaszkodik a fekete ellenállásra, majd fölé kerekedik, és már mint ferde támaszon ereszkedik tovább.
Végül tart a támasz, és ismét egy újabb emelkedés feltételezhető egy magasabb ellenállási zónára az alsó pirossal jelzett vízszintes vonalra. Ahogy említettem, nagyot ment az ADA, ez a konszolidáció teljesen normális.
A lenti vízszintes fekete nyilak a korábbi emelkedésektől a beesésekig tartó időket mutatják. Ha marad a terend, akkor 26-33 hétig tarthat a konszolidáció, amit egy felfelé való kitörés követhet.
A jobb oldalon jelzett FIBO szinteket már most kezdi szépen hozni.

RSI

Láthatóan létezik egy egy ferde ellenállási vonal, ezeket érdemes figyelemmel kísérni, mert jelezhetik a trend fordulót. Sajnos nem túl pontosan, kissé kaotikusan érinti az RSI a vonalakat.

Konklúzió

Ahogy egy vízszintes vonal ellenállásként, és támaszként funkcionál, úgy a ferde vonalak is hasonló szerepet töltenek be.
Rövid távon konszolidáció várható, ami láthatóan már el is kezdődött, hosszabb távon viszont bikás a kinézete. Ne felejtsük, mindez BTC ellenében! Az elemzés medve piaci adatokon alapul.
Bika piaci emelkedésről még nincsen megfelelő minőségű adat. Szóval előfordulhatnak jóval gyorsabb, és intenzívebb mozgázok is mint ahogy fentebb elemeztem.
Sosem szabad lebecsülni a HYPE erejét! Ha tetszett az elemzés, nyomj egy lájkot, és iratkozz fel hogy értesülj a jövőbeni elemzésekről, frissítésekről.

Olvastad már? Ray Dalio szerint „valószínű” egy amerikai bitcoin-tilalom

Készítette: The-Line

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Irán hét nap alatt újranyitná a Hormuzi-szorost

Irán hét nap alatt újranyitná a Hormuzi-szorost, ha Washington teljesíti a feltételeit – a javaslat egyszerre kínál diplomáciai kiutat és újabb geopolitikai kockázatot az olajpiac...

Új vezetők érkeztek a Solana fedélzetére

A Solana Foundation új vezetőkkel gyorsítja fel intézményi terjeszkedését: Rachel Conlan a stratégiai partnerségekért, Jamal Raees pedig a fizetési üzletág építéséért felel majd. A kinevezések azt...

New York állam beperelte a Polymarketet szerencsejáték miatt

Újabb front nyílt az előrejelzési piacok körül: New York beperelte a Polymarket amerikai szolgáltatását, mert az állam szerint a platform engedély nélkül működő szerencsejátékot kínál,...

Az EBA a kriptohitelezést is a MiCA alá vonná

Új területre terjesztené ki az uniós kriptopiac szabályozását az Európai Bankhatóság (EBA): a szervezet szerint a kriptoeszközök kölcsönzése és kölcsönvétele, valamint a decentralizált pénzügyi protokollokhoz...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.