A világ legnagyobb befektetési alapja 15000%-ot nőtt volna, ha bitcoinba is fektet

A gazdasági sajtó főcímeit a héten a legendás Ray Dalio uralja, most ugyanis az ő befektetési alapja a legnagyobb a világon. Az alap kifejezetten jól teljesít, bár az elmúlt nyolc év során néha lemaradt a versenytársaktól.
Ha viszont bitcoinba is fektetett volna, akkor most a 15000%-os növekedéssel büszkélkedhetne.

A bitcoinbefektetés mindenen túltesz

A BTC épp most tolt egy lélegzetelállító mini pump and dumpot, de a hosszú távú nézet még mindig nagyon tetszetős.
Idén 90%-os pluszban van – beleszámolva az 50%-os visszaesést is –, és az nem kis szerencsét eredményezett volna, ha az elmúlt években valaki mindig vett volna egy kicsit.
Ray Dalio, a Bridgewater Associates milliárdos alapítója jelenleg 40 milliárd dollárnyi befektetést kezel, de a Bloombergnek adott interjújában elmondta, az idei évben kicsit szolidabban teljesített a cég.
A Pure Alpha II márkanéven ismert alapjuk egy évtizede a legnagyobb hozamtervekkel indult, de azóta az iparág néhány más szereplője mögé került.
A Context Capital Partners befektetési vállalkozás elnöke, John Culbertson elmondta, már maga a Bridgewater, mint név is legenda lett:

„A Bridgewater lett mára „Az intézmény”. Megkerülhetetlenek a szakmában, már csak a hírnevük miatt is.”

A cégnek 200 embere van csak arra, hogy az ügyfelekkel foglalkozzon, ami azt jelenti, hogy minden 1,7 befektetőre jut egy.
Dalio alapja 2012 óta átlagosan évente 3,8%-ot hozott, a tavalyi 15%-ot is beleszámolva. Ha 2012 óta minden héten fektetett volna pénzt bitcoinba is, az az összeg mára 15607%-kal lenne nagyobb. Ezt a Nakamoto Intézet elnöke, Michael Goldstein osztotta meg követőivel.

Aki kimarad, lemarad…

A Bridgewater viszont most olyan nevek mögé került, mint Jeff Talpin alapja, az Element Capital Management és a Tudor Investment Corp.
A Bloomberg megírta, hogy az ilyen nagy szereplők kiszámíthatóan dolgoznak, és a hozamaikat a tradicionális piacokon realizálják. Államkötvények, valuták, árucikkek és tőzsdei indexek szerepelnek a portfólióikban.
Ezen befektetési alapok menedzserei pedig tudják, hogy a központi bankok pénznyomtatása – hogy a kereskedelmi bankok és a hitelintézetek pénzügyi termékeket vásárolhassanak – hasztalan próbálkozás.
Hosszú távon nem fog segíteni a gazdasági helyzeten, és az inflációt is csak növeli.
A kamatok csökkentése pedig még inkább a költekezést és a hitelfelvételt motiválja, nem a megtakarítást. Talán mondani sem kell, hogy ezzel újabb veszélyes helyzetbe navigálják a gazdaságot.
Ilyen esetekben egy ekkora hatalmas összeggel dolgozó befektetési alap esetleg megfontolhatja, hogy a kriptoeszközök védelmet nyújthatnak a gazdasági lassulás hatásai ellen, és egy kis szeletet akár át is csoportosíthatnak oda.
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Ethereum rally: Binance-re ömlik az ETH, de van egy aggasztó jelzés is

Az Ethereum (ETH) tőzsdei tartalékai a Binance platformján 3,8 millióról közel 5 millió ETH-ra emelkedtek, ami már az összes tőzsdei készlet 25%-át jelenti. Bár az ETH...

DEA és FBI lecsapott: 10 millió dollárnyi kripto a Sinaloa kartelltől lefoglalva

Az Egyesült Államok hatóságai országos razziák során több kábítószer-labort számoltak fel, és több mint 10 millió dollár értékű kriptopénzt foglaltak le a hírhedt Sinaloa kartellhez...

3,5 milliárd dollárnyi BTC-eladás után is töretlen a bikapiac – Jöhet a 150.000 dolláros célár?

A Bitcoin (BTC) bikapiaca elérhetett egy rövid távú tetőpontot – legalábbis első pillantásra úgy tűnhet. A BTC 119.720 dolláron nyitott, majd 2,25%-os napi visszaesést produkált,...

Távozik a Uniswap Labs elnöke – Vezetői korszak zárult a DeFi világában

Mary-Catherine Lader, a Uniswap Labs elnöke és operatív igazgatója négy év után távozik pozíciójából, ezzel lezárva egy olyan vezetői időszakot, amely jelentős szerepet játszott a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.