Az SEC vállalja, hogy két dokumentumot visszavon a Ripple-perben

-

Az április 1-jei megbeszélés után a Ripple és az SEC megállapodtak abban, hogy részben átalakítják a Ripple vádjait.
Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) folyamatban lévő perében a Ripple részleges győzelmet aratott a magánszemélyek e-mailes levelezésének ügyében, amely így nem kerül a nyilvánosság elé.

A Ripple ellen decemberben benyújtott kereset szerint a cég 1,3 milliárd dollárt gyűjtött azáltal, hogy XRP-t adott el nem regisztrált értékpapír-kibocsátások révén.


A Ripple – a Chris Larsen és Brad Garlinghouse által létrehozott fizetési társaság – úgy működik, mint az XRP központi bankja.
Tehát ha zuhan a valuta értéke, a Ripple eladja a kincstárában tartott 55 millió XRP egy részét.
Március 31-én egy New York-i bíró helyt adott Ripple négy dokumentum ideiglenes lezárására irányuló indítványának, és arra kötelezte a Ripple-t és az SEC-t, hogy április 2-ig állapodjanak meg azok visszavonásáról.
A Ripple ügyvédjeinek két e-mail váltása után sikerült meggyőzniük a bírót a visszavonás engedélyezésről.
Az első visszavonás tárgya egy e-mail a Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse és egy névtelen személy között a Rippleworksről, a vállalat nonprofit VC-ágával kapcsolatban.
A második anonim felek között zajlik, ahol az XRP nyilvános megítélését és a Ripple irányítását vitatják meg.
A Ripple tanácsadója, Andrew Ceresney szerint, a másik két dokumentumban nem sikerült megállapodásra jutni.


Az SEC nem akarja, hogy a Ripple eltüntessen egy e-mailt, amely Chris Larsen társalapító személyes pénzügyi adatait tartalmazza, és azt sem, amelyben megosztják a vállalat stratégiáját magánbefektetőkkel.

A Ripple ügyvédei azonban továbbra is azt szeretnék, hogy ezeket visszavonják.

„Mind a négy dokumentum nyomozati anyag, amelyet a bírósághoz nyújtottak be a nyomozással kapcsolatos viták során, ezért ezek nem bírósági dokumentumok, így nem hozhatóak nyilvánosságra” – fogalmazott Ceresney a bírósághoz intézett tegnapi levelében.

A bírósági ügy nem jelentett problémát az XRP árának növekedésében a jelenlegi bullrun során. Szombat óta az XRP a 7. legnagyobb kriptovaluta, piaci kapitalizációja 27,9 milliárd dollár.
Az XRP ára 170%-kal növekedett év eleje óta, jelenleg 0,6361 dollárt ér – ami magasabb, mint a per előtt.
Az emelkedő dagály minden csónakot felemel.

Olvastad már? FÉLMILLIÁRD! Facebook-felhasználó személyes adatai váltak elérhetővé teljesen ingyen

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

Gary Gensler otthagyhatja a tőzsdefelügyelet vezetői posztját?

A közösségi médiában nagy port vert fel, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC vezetője kétértelmű bejegyzést tett közzé. A felhasználók először arra gyanakodtak, hogy Gensler...

Dogwifhat (WIF) technikai elemzés 04.19.

Prémium Dogwifhat (WIF) A Dogwifhat (WIF) árfolyama csütörtökön emelkedést könyvelhetett el, egészen odáig, hogy felülmúlta társait a mémérmék területén. A Bonk Inu (BONK) után második helyen álló WIF...

A BlackRock is a bitcoin felezéssel foglalkozik

A világ legnagyobb befektetési cége, a 10,5 billió dollárt kezelő Blackrock egy saját videóban magyarázta el a felezés hatását a bitcoinra, és azt, hogy ez...

Egy VR projekt most a befektetők favoritja

A kriptovaluta piacok az egyre növekvő, makroszintű ellenszél közepette éppen esnek, és a lassuló spot Bitcoin ETF-beáramlásoknak köszönhetően is csökken az izgalom. A kripto befektetők...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!