A SEC eljárás indulhat a Coinbase ellen

Az egyik vezető kriptotőzsde, a Coinbase bejelentette, hogy a SEC, az amerikai Tőzsdefelügyelet figyelmeztette őket, hogy eljárás indulhat a cég ellen.

A tőzsde a saját blogján közölte a hírt a felhasználókkal.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A részletekből kiderül, hogy a figyelmeztetést néhány altcoin esetében végzett vizsgálat után kapta a cég, és a információk szerint a probléma a staking szolgáltatásukkal lehet, amely a Coinbase Earn, a Coinbase Prime és a Coinbase Wallet szolgáltatásokon belül érhető el.

A Coinbase úgy fogalmazott, hogy a SEC részéről egyelőre nagyon kevés információt kaptak, hogy egészen pontosan hogyan és mivel sértették meg az értékpapír-törvényeket, és már számos alkalommal fordultak a felügyelethez, hogy egyértelműen tisztázza le, a platformon listázott kriptopénzek közül melyeket tekinthetik értékpapírnak.

A Coinbase már több alkalommal megpróbálta regisztráltatni magát a SEC-nél, de elmondásuk szerint a hivatal semmiféle választ sem adott még ezekre a kezdeményezésekre.

A tőzsde elmondta a felhasználóinak, hogy az üzleti gyakorlatukat tekintve továbbra is meg vannak győződve arról, hogy mindenben megfelelnek a törvényi elvárásoknak, és kifejezték a reményeiket, hogy a hivatalok kényszerítés helyett inkább megfelelő, betartható törvényeket és szabályokat hoznak majd, hogy segítsék az iparág működését.

Azt is világossá tették, hogy ha szükséges, akkor a bíróságon is hajlandóak szembenézni a Tőzsdefelügyelettel.

Az előző kilenc hónap során a Coinbase a saját bevallásuk szerint több, mint 30 alkalommal találkozott a SEC képviselőivel, hogy a lehetséges szabályozásokról tárgyaljanak, és, hogy letisztázzák a kérdést, hogy a tőzsde nem listáz értékpapírként definiálható kriptopénzeket a platformján.

A tőzsde listázási gyakorlata kifejezetten szigorúnak tekinthető, és elmondásuk alapján a beadott listázási kérelmek nagyjából 90%-át elutasítják, mert nem felelnek meg a követelményeknek.

Első alkalommal 2019-ben jelentették be a staking szolgáltatásuk elindulását a SEC felé, 2020-ban pedig kétszer is megtették ugyanezt, de a hivatal nem foglalkozott a kérdéssel, egészen mostanáig.

A tőzsde szerint a jelenlegi jogi definíciók alapján nem sérti meg az értékpapír-törvényt egyik szolgáltatásuk sem.

Az USA szabályozói hozzáállása teljesen kiszámíthatatlannak és bizonytalannak mondható, így a Coinbase is már többször arra kérte az illetékeseket, hogy világos, egyértelmű szabályozást dolgozzanak ki az iparág számára.

A tőzsde elmondta, hogy a kényszerrel és jogi eljárásokkal való fenyegetés miatt az innováció, a munkahelyek, és végül az egész iparág külföldre üldözését idézheti elő.

A tőzsde elmondta, a listázott eszközeik és a kínált szolgáltatásaik mindenben megfelelnek a törvényeknek, és a SEC hozzáállása indokolatlan, és egyáltalán nem fair.

A Coinbase ügyvezetője, Brian Armstrong szerint a figyelmeztetés, amelyet most is küldött a SEC, a legtöbbször jogi eljárással folytatódik.

A tőzsde részvényei, amelyek a Nasdaq tőzsdén vannak listázva, a hír hatására majdnem 10%-kot vesztettek az értékükből egyetlen nap alatt.

zeta

Olvastad már? Do Kwon, a Terraform Labs CEO-ját letartóztatták Montenegróban

Forrás: cryptoglobe.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Rekordhoz közelít az Ethereum staking: új lendületet kaphat az ETH árfolyama

Az Ethereum esetében jelenleg erős stakingkereslet látszik, különösen a 2025 negyedik negyedévében tapasztalható piaci nyomáshoz képest. Az Arkham elemzőplatform szerint az Ethereum validátorainak kilépési sora nullára...

Bezár a kriptoderivatívák úttörő tőzsdéje, leáll a BitMEX

A BitMEX, a kriptovaluta-származékos termékek kereskedésének egyik úttörője bejelentette, hogy beszünteti működését. Erre azután kerül sor, hogy tulajdonosa és üzemeltetője, a HDR Global Trading Limited...

Bitcoin bikapiac: a mélypont jelei már látszanak, de új hajtóerők jöhetnek

A bitcoin (BTC) „végre a mélypont jeleit mutatja”, de a következő bikapiacnak más lesz a hajtóereje. A Hyperliquid és a Robinhood katalizátorként fellendítheti a kriptoszektor nagy...

Erősödik a bitcoin ETF-beáramlása, de a piac még nem hisz a fordulatban

A spot bitcoin-ETF-ek nettó áramlása július 14. óta összesen 930,39 millió dollárt tett ki. A SoSoValue adatai szerint a spot BTC-ETF-ek a hónap 14-e óta...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.