A proof of stake értéke a közösségből fakad

A proof of stake (PoS) blokkláncok a Web 3 mögöttes infrastruktúrájává fognak válni – jelentette ki ma a Token2049-en a Figment vezérigazgatója, Lorien Gabel – és a stake-elhető tokenek értéke az általuk lehetővé tett közösségi részvételből származik.
„A közösségre úgy kell gondolni, hogy az nem egy egyirányú utca” – mondta Gabel. „Ahhoz, hogy egy közösségben legyél, részt kell venned benne.” Azok, akik egy Web 3 protokoll biztosítása érdekében tokeneket stake-elnek, szerinte „részt vesznek ebben a közösségben”. Mint mondta: „kormányzol, működtetsz egy csomópontot, biztosítod a blokkláncot”.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A hagyományos pénzvilágból érkező külső megfigyelők számára – tette hozzá – „ez a token hirtelen nem csak egy spekulatív eszköznek vagy értéktárolónak tűnik; most úgy néz ki, mintha valami olyasmi lenne, amire hagyományos értékelési kereteket lehet alkalmazni, mintha ez valami olyan dolog lenne, aminek idővel értéke lesz”.
Az intézményi befektetők a kriptopiac növekedési területeként tekintenek a stakingre; a JP Morgan befektetési bank 2021. júliusi jelentése szerint a kriptostakinggel a „kriptoökoszisztéma mint eszközosztály” vonzóbbá válik, és bevételi forrást jelenthet mind a lakossági, mind az intézményi befektetők számára.
A Figment eközben maga is komoly sikereket ért el; a stake-szolgáltató idén augusztusban 50 millió dolláros B sorozatú finanszírozást szerzett a Senator Investment Group és a Liberty City Ventures által vezetett körben, amelyben többek között a Galaxy Digital és az Anchorage Digital is részt vett.

A governance csak egy „sz*r show”

Gabel azt is hangsúlyozta, hogy a stakingszolgáltatók számára fontos az irányításban való részvétel, hogy elkerüljék, hogy árucikké váljon a szolgáltatás és „kitermelő infrastruktúrát” futtassanak.
„Ha csak egy nyers csomóponti szolgáltatást nézünk, igen, valószínűleg árucikké válik” – mondta. „De ha törődsz mindezekkel a dologgal, amelyek szerintem fontosak az ilyen hálózatokban való részvételhez, akkor rengeteg értéket lehet találni.”
A Figment saját governance kutatócsoportjára utalva kifejtette: „Több mint 10 fős csapatunk van. Korán beágyazódunk ezekbe a közösségekbe, részt veszünk az irányításban, időnként javaslatokat is teszünk.”

Elismerte, hogy a blokklánc irányítása ma „egyfajta sz*r show”, és ahhoz hasonlította, mintha „mindennap egy igazgatótanács ülne össze 1000 emberrel a világ minden tájáról, akik nem ismerik egymást, és talán nem is kedvelik egymást”
Forrás: Decrypt

Olvastad már? Mike Novogratz: A Bitcoin működik

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A stablecoinok biztonsága növelheti a használatot

A stablecoinok amerikai térhódítását nem feltétlenül a technológia, hanem a bizalom hiánya fékezi. A Visa friss felmérése szerint az amerikai fogyasztók jóval nagyobb arányban használnák...

A bitcoin 365 napos mozgóátlag fölé tört

A bitcoin olyan technikai határt tört át, amely a korábbi ciklusokban rendre a tartós emelkedés kezdetét jelezte. A BTC szeptember 22-én először zárt a 365...

A MoonPay felvásárlása ajtót nyit a tokenizált piac felé

A MoonPay most már nem csupán a kriptovásárlás háttér-infrastruktúráját építi: a vállalat a szabályozott értékpapírpiac felé nyit, és több mint 60 millió dollár értékűre becsült...

A Solana DEX-forgalma már megelőzte a NYSE-t

A Solana hálózatán zajló tőzsdei aktivitás olyan szintre lépett, amelyet a hagyományos piacok már nem hagyhatnak figyelmen kívül. A decentralizált tőzsdék heti tranzakciószáma először haladta...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.