A PayPal igazgatója szerint 50%, hogy bejön a bitcoin, de ha bejön akár 1 millió dollárt is érhet.

-

Wences Casares, a Xapo vezérigazgatója és a PayPal igazgatója nemrég közölt egy esszét, melyben azt mondja, hogy nagyjából 50% esélyt lát arra, hogy siker lesz a bitcoin. Azonban 20%-ot arra, hogy bebukik, viszont, ha sikerese lesz, akár az 1 millió dollárt is elérheti az árfolyama az elkövetkezendő 7-9 évben.

Olvastad már? Terjeszkedik a Samsung blokkláncmegoldása

A bitcoin egy kísérlet, mely lehet sikeres vagy sikertelen

Casares szerint a bitcoin egy lenyűgöző kísérlet, de van rá esély, hogy sikertelen lesz. Véleménye szerint 20% esély van arra, hogy teljesen elértéktelenedik.
De mivel már több, mint tíz éve jelen van a piacon és emellett jelentős mértékű elfogadásra tett szert, 50% esélyt lát arra, hogy sikeres lesz.

Ezért is érdemes csak annyi pénzt belefektetnie valakinek, amennyit probléma nélkül el tud veszíteni, azonban az is felelőtlenség, ha valaki teljesen figyelmen kívül hagyja a virtuális valutákat.
Casares elmondta:

„Felelőtlenség lenne, ha valaki olyan összeget fektetne a bitcoinba, amennyitől nem tud problémamentesen megválni, ugyanis nagyon valós a kockázat, azonban szintén felelőtlenség lenne, ha valaki egyáltalán nem fektetne bele.”

A befektetők portfoliójának legalább 1%-a bitcoinból kéne, hogy álljon.

Az argentin vállalkozó azt is elmondta, hogy szerint egy befektetési portfolió 1%-ét legalább a bitcoinnak kéne kitennie.
Ha egy befektetőnek 10 millió dollárt ér a portfoliója, akkor egy 100.000 dollárt jelentene bitcoinban.
Ez esetben csak 100.000 dollárt veszítene valaki, ha az évek alatt elértéktelenedik a bitcoin és ez egy elfogadható veszteség lenne.
Azonban, ha mégis beválik a bitcoin és eléri az 1 millió dolláros árfolyamot, akkor 25 millió dollárra növelné a portfolió értékét, mely több, mint a duplája a kiindulási összegnek.

A bitcoin nem váltja le a fiatot, egymás mellett fognak létezni

A PayPal igazgatója szerint a bticoin nem fogja leváltani a fiatpénzeket, valószínűleg mindkettő pénznem használatban lesz, a bitcoin egy nemzeteket meghaladó valuta lehet.
Az is lehetséges, hogy az értékek mértékegysége lesz, mint a méter, kiló stb., a fiat pénzekhez a satoshi érték lesz felhasználva.
Hogy megkapjuk egy fiatpénz értékét nem azt fogjuk kérdezni, hogy mennyi eurót vagy dollárt ér, hanem azt, hogy mennyi satoshit ér.
Casares az árfolyamra is kitért, szerinte a virtuális valuta értéke akár az 1 millió dollárt is elérheti az elkövetkezendő 7-9 évben.

Ha ez lesz a pénzügyi értékek mértékegysége, akkor az összpiaci értéke meghaladhatja az arany 7 billiárdos összértékét, azonban így is kevesebb lesz az összértéke, mint a fiatpénzeké, mely jelenleg nagyjából 40 billiárd dollár.
Forrás: btcnn.com
Kiemelt kép: TechCrunch

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

Gary Gensler otthagyhatja a tőzsdefelügyelet vezetői posztját?

A közösségi médiában nagy port vert fel, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC vezetője kétértelmű bejegyzést tett közzé. A felhasználók először arra gyanakodtak, hogy Gensler...

Dogwifhat (WIF) technikai elemzés 04.19.

Prémium Dogwifhat (WIF) A Dogwifhat (WIF) árfolyama csütörtökön emelkedést könyvelhetett el, egészen odáig, hogy felülmúlta társait a mémérmék területén. A Bonk Inu (BONK) után második helyen álló WIF...

A BlackRock is a bitcoin felezéssel foglalkozik

A világ legnagyobb befektetési cége, a 10,5 billió dollárt kezelő Blackrock egy saját videóban magyarázta el a felezés hatását a bitcoinra, és azt, hogy ez...

Egy VR projekt most a befektetők favoritja

A kriptovaluta piacok az egyre növekvő, makroszintű ellenszél közepette éppen esnek, és a lassuló spot Bitcoin ETF-beáramlásoknak köszönhetően is csökken az izgalom. A kripto befektetők...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!