A Mastercard egy vezetőjének köze van a ciprusi bank gyanús tranzakcióihoz

Egy új jelentés szerint a Wirecard olyan állítólagos bűncselekménybe bonyolódott, melyet a Mastercard jelentős alkalmazottja követett el a ciprusi FBME bankban.

A sokat vitatott német fizetési feldolgozó és egyben számos kriptobetéti kártya kibocsátója, a Wirecard belekeveredett egy bűncselekményekről szóló jelentésbe, melyben a botrányairól híres ciprusi FBME bankról és a Mastercard vezetőségének ügyeiről van szó.

Az Egyesült Államok Pénzügyi Bűnüldöző Hatósága 2014-ben megtiltotta az államokhoz tartozó pénzügyi intézményeknek, hogy az FBME-vel társuljanak, ugyanis a bankot azzal vádolták, hogy „pénzmosásra, terrorizmus finanszírozására, nemzetközi szervezett bűnözésre, csalásra, szankciók kijátszására és egyéb tiltott tevékenységek elősegítésére” használják.
A The Times július 27-ei jelentése szerint a vádak között továbbá a szíriai vegyifegyver-programmal kapcsolatos pénz feldolgozása és internetes gyermekbántalmazás megkönnyítése is szerepelt.
 

Az FBME állítólagos kapcsolata a Wirecarddal

Az FBME kapcsolatai a Wirecarddal állítólag egy jelentős, megnevezetlen ügyfélen keresztül jöttek létre. A Wirecard a közelmúltban maga is egy botrány áldozata lett, miután nem tudott elszámolni a cégkönyvekből hiányzó 2,1 milliárd dollárért.
A hiányzó vagyon feltárása ahhoz vezetett, hogy a Wirecard fizetésképtelenné vált, melynek következtében Németországban letartóztatták a cég vezérigazgatóját, Markus Braunt.
A Wirecard operatív igazgatója, Jan Marsalek állítólag Oroszországban rejtőzködik, ahol valószínűleg kriptovaluták használatával átutalt vagyonra támaszkodik.
Az FBME botrányainak legutóbbi fejezetében magánnyomozók a Mastercard vezetőségének egy megnevezetlen tagját vádoltak meg azzal, hogy pénzmosást leplez „fantomtranzakciókkal” működő rendszer használatával, melyet úgy terveztek, hogy a Visa és a Mastercard csalás és pénzmosás ellenes ellenőrzésein keresztül akadályozza meg annak felderítését.
A rendszer állítólag úgy működött, hogy vállalatok között oda-vissza fantomtranzakciókat küldtek, ezáltal csökkentve a gyanús tranzakciók előfordulását a több százezernek tűnő tranzakció között, melynek volumenét mesterségesen emelték meg.
Az FBME részvényeseinek szóvivője különösnek és bizonyítatlannak találta a friss vádakat, kijelentve, hogy a bíróság nem talált „bizonyítékot az állítások alátámasztására”.
A Mastercard egyik szóvivője a Cointelegraph-nak úgy nyilatkozott, hogy az FBME és a Wirecard közötti állítólagos kapcsolatot eddig egyáltalán nem bizonyították.
Továbbá azt is elmondta a riportereknek, hogy a cég „gondoskodik a szigorú végrehajtási folyamatról” a fizetési feldolgozók számára, amely pénzbírsággal és / vagy az engedélyek felfüggesztésével is járhat.

Egyre gyanúsabb a Wirecard

A Wall Street Journal minapi jelentéséből kiderül, hogy a Wirecard állítólag tévesen kódolt szerencsejátékhoz kapcsolódó tranzakciókat, illetve jelentős mennyiségű lopott kártyás vásárlást és tranzakciók visszafordítását is feljegyeztek.
Válaszul a Visa és a Mastercard is állítólag több mint 10 millió dolláros pénzbírságot szabtak ki a Wirecardra tíz évvel ezelőtt. Több forrásból kiderült, hogy a német fizetési feldolgozó a Visa vezetősége számára legalább 2015 óta ad okot aggodalomra.
A Wirecardot továbbá az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma is figyeli, ugyanis lehetséges, hogy egy 100 millió dolláros bankcsalás-összeesküvésben vett részt, amely az Eaze Technologies Inc. marihuána-piactérhez kapcsolódik.
A kibontakozó botrány során bekövetkezett ideiglenes felfüggesztést követően az Egyesült Királyság pénzügyi szabályozója nemrégiben újra engedélyezte a Wirecard azon leányvállatának működését, amely a Visa kriptobetéti kártyáinak kibocsátásáért felelős.

Olvastad már? A Coinbase nem támogatja a Monerót „a szabályozók nyugtalansága” miatt

Kiemelt kép: Slush – additional
Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Milliárdok távoznak az amerikai bitcoin- és ether-ETF-ekből – mi állhat a háttérben?

A befektetők körülbelül 1,82 milliárd dollárt vontak ki az amerikai bitcoin- és etheralapú ETF-ekből az elmúlt öt kereskedési napban. A piaci hangulat tovább gyengült az...

Az Ethereum letörte a kulcsszinteket, nő a disztribúció kockázata

Prémium Ethereum (ETH) Az Ethereum erős nyomás alatt kezdte a hetet: az árfolyam közel 8%-ot esett egy nap alatt, és határozottan 2300 dollár alá csúszott a szélesebb...

A BGB listázásra kerül a Krakenen – új szintre lép a token globális terjeszkedése

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) bejelentette, hogy a BGB token listázásra kerül a Kraken platformon. Ez mérföldkőnek számít a BGB globális terjeszkedésében,...

Az XRP a kulcsfontosságú 100 hetes EMA alá esett: 60%-os összeomlás jöhet, vagy ritka vételi lehetőség?

Az XRP árfolyamát szorosan figyeljük, és a legutóbbi heti zárás komoly figyelmeztető jelzést adott. Az XRP a 100 hetes exponenciális mozgóátlag (EMA) alá esett, amely...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.