A legtöbb japán kriptóst már csak a bitcoin érdekli

A kriptokereskedők többsége a jelek szerint szinte teljes egészében felhagy az altcoinokkal, és kizárólag a bitcoinra összpontosít.
Ez a tendencia a tavalyi évvel vette kezdetét, mikor a területre újonnan érkezők nagyja bitcoint vett, és nem is váltotta azt át másra.

A Japán Virtuális- és Kriptopénz-tőzsde Tanács legutóbbi publikációja alapján a bitcoin dominancia a szigetországban áprilisban átlépte a 87%-ot. Semmilyen más kriptó nem ért el összesen 6%-nál magasabb havi volument.
Ugyanebben az időszakban a spot kereskedelemmel foglalkozó regisztrációk száma közel 14 ezerrel emelkedett, új csúcsot elérve.
A helyi Bitbank tőzsde elemzője, Yuya Hasegawa így fogalmazta ezt meg:

„Úgy tűnik, a bitcoin iránti érdeklődéssel összehasonlítva az altokért nem nagyon kapkodnak a befektetők. Figyelembe véve a felhasználók számának hatalmas emelkedését is, kimondhatjuk, hogy főleg tavaly nyár óta, szinte csak a bitcoin érdekli az embereket.”

Forrás: JVCEA

A térségben a legnagyobb visszahúzódást az XRP tapasztalta. Az XRP egykor a japán kriptokereskedelem mintegy 40%-áért felelt, idén áprilisban ez is 5%-ra csökkent.

A Monacoin alól is majdnem kirántotta a szőnyeget februárban a BTC, viszont a vírus első pánikhulláma után, márciustól a MONA kezdi visszanyerni kicsit az erejét.
A teljes világpiacot számításba véve a bitcoin dominanciája 70%-nál magasabban 2017 első negyedéve óta nem állt.
Jelen pillanatban nagyjából 58%-os részesedése van a 373 milliárdos kriptoiparból, ez viszont az elmúlt 12 hónap legalacsonyabb értéke.

Olvastad már? Egy kínai bank átmenetileg elindította Kína digitális pénzét

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitget: 450 millió dollár felett maradt a védelmi alap

A világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX), a Bitget közzétette 2026 márciusi Protection Fund jelentését, amely szerint az alap havi átlagos értéke 451.641.806 dollár volt, több...

SEC figyelmeztetés: a likviditás minősége dönt a piacokon

Az SEC opciós piaci struktúráról szóló kerekasztal-beszélgetése rámutatott, hogy még az érett derivatív piacokon is a likviditás egy szűkebb körű, vezető kontraktusokban koncentrálódik, miközben az...

AI-láz a tőzsdén: valós növekedés vagy új buborék?

Az AI most ugyanazt a szerepet kezdi felvenni, mint pár éve a kriptó. Elég erős narratíva ahhoz, hogy a cégeket újra felrázhassa, és segítsen a...

Trump-projektek: most dől el, ki tud kiszállni időben

A Trump-közeli kriptók körül alaposan felbolydult a hangulat. A brand és a politikai figyelem sokáig el tudja fedni a klasszikus kriptós kérdéseket, de előbb-utóbb mindig...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.