A KuCoin elhagyja New York-ot

A KuCoin a NYAG-gal kötött egyezség részeként a továbbiakban nem szolgálja ki a New York-i piacot.

A KuCoin nevű nagy kriptotőzsde a hírek szerint megegyezett a New York-i hatóságokkal, hogy 22 millió dollár kifizetése mellett nem nyújt többé szolgáltatásokat a helyi piacon.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A megegyezés hónapokkal azután született meg, hogy a New York-i főügyész (NYAG) beperelte a KuCoin-t, mert be nem jegyzett értékpapírokat értékesített az államban élő felhasználóknak.

A KuCoin elhagyja New York-ot

A Reuters jelentése szerint a 22 millió dolláros kifizetés 5,3 millió dollárt tartalmaz New York államnak, valamint 16,7 millió dollár értékű kriptót, amelyet közel 180.000 New York-i befektetőnek térítenek vissza.

Letitia James, NYAG ügyész a legújabb fejleményt kommentálva elmondta:

„A kriptótársaságoknak meg kell érteniük, hogy ugyanazok a szabályok szerint kell játszaniuk, mint más pénzügyi intézményeknek”.

A KuCoin vezérigazgatója, Johnny Lyu szintén az X-en jelentette be az egyezséget, kijelentve, hogy az érintett felhasználóknak a következő napokban egy e-mailre vagy SMS-re kell számítaniuk.

„A megállapodásunk értelmében a KuCoinból való kivonulásra kötelezett felhasználók körülbelül 10 napon belül és a későbbiekben kapnak egy e-mailt vagy SMS-t. Ha egyiket sem kapja meg, akkor sincs semmi baj. Nyugodt lehetsz – az eszközeid biztonsága mindig garantált és továbbra is a legfőbb prioritásunk marad a folyamat során.”

A KuCoin ellen 2023 márciusában James pert indított, azt állítva, hogy a kriptotőzsde a második legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptopénznek számító Ether (ETH), valamint Terra (LUNA) és TerraUSD (UST) értékpapírokat értékesített a platformján.

A perben a tokeneket értékpapírnak és árucikknek bélyegezték, a főügyész szerint a KuCoin a szükséges hatóságoknál történő regisztráció nélkül vezette be és értékesítette őket.

New York továbbra is szigorúan felügyeli a kriptoipart

Letitia James főügyész továbbra is üldözi a kripto vállalkozásokat, amelyekről úgy gondolják, hogy megsértik az állam törvényeit.

A KuCoin mellett más kriptopénz tőzsdék is megállapodtak a NYAG irodájával.

Ahogy arról korábban beszámoltunk , a CoinEx, amelyet 2023 februárjában pereltek be illegális működés miatt, beleegyezett, hogy közel 2 millió dollár visszatérítést és büntetést fizet.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A NYAG hivatala emellett megtiltotta a CoinExnek, hogy az államban működjön.

Korábban a Tether és a Bitfinex is egyezséget kötött a NYAG-gal egy hosszas jogi csatározás után.

Nemrég James a Genesis, a Gemini és a Digital Currency Group (DCG) ellen indított eljárást, azt állítva, hogy a vállalatok több mint 230.000 befektetőtől több mint 1 milliárd dollárt csaltak el.

Olvastad már? Ezek a kriptók készen állnak arra, hogy vezessék a következő altcoin szezont

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Jön a zuhanás a kriptopiacon?

Képzeld el, hogy a munkahelyi konyhában kavargatod a langyos kávédat, miközben arról beszélgetnek, hogy a kriptovaluta piac megint beszakadt. A Bitcoin értéke 7,5%-ot esett, az Ethereum...

Cardano árfolyam-előrejelzés: berobbanhat az „Ethereum gyilkos”?

Vendégbejegyzés A Cardanonak (ADA) néhány nappal ezelőtt rövid időre ismét sikerült áttörnie az 1 dolláros ellenállást. Erre március óta nem volt példa, és a legtöbb befektetőt...

Aktuális kriptopiaci elemzés – Dogecoin, PI Network, XYZ árfolyam-előrejelzések ma

Vendégbejegyzés A mai kriptopiac vegyes trendeket és változó árfolyamokat mutat. A friss számok betekintést adnak abba, merre tarthat a Dogecoin, a PI Network és az XYZ. A...

Október sorsdöntő hónap lehet a Ripple számára – ETF-ek és banki licenc a tét

Október kulcsfontosságú hónap lehet a Ripple történetében, hiszen két nagy horderejű szabályozói döntés is ekkor várható. Bill Morgan kriptojogász szerint ez akár „sorsdöntő” pillanat lehet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.