A kriptopénzek rendszerszintű veszélyt jelenthetnek az orosz rubelre

-

A Bank of Russia, az orosz központi bank szakértői úgy vélik, a kriptopénzek terjedése jelentős kockázatot jelent az orosz gazdaságra, a nemzeti valutára, és a monetáris rendszerre.
A bank ismét megerősítette, hogy nézetei alapján a decentralizált digitális pénzek határozott ellenzője, hiába tűnik úgy, hogy a kormányzat mégis inkább az engedélyezés és a szabályzás mellett van.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


A nemrégiben kiadott 2021-es éves jelentésében a központi bank úgy fogalmaz, az orosz lakosság növekvő érdeklődése, és a jelentős mértékű befektetéseik, az ezekhez kapcsolódó kockázatokkal együtt, potenciálisan rendszerszintű veszélyt jelenthetnek.
Egész hosszú listát közöltek, hogy a bitcoin és a hasonló digitális pénznemek milyen hátrányokkal rendelkeznek.

„Fennáll a veszély, hogy a nemzeti valuta kiszorul a gazdaságból, és a szuverenitását is elveszíti.”

A hatóság a már korábban is közölt figyelmeztetéseit is megismételte, amelyek alapján az is kockázatot jelent, hogy a hagyományos piaci eszközosztályokból egyre több pénz áramlik át jobbára szabályozatlan kriptopiacra.

LÉGY TE A KRIPTOWORLD CSÁSZÁRA


A pénz ilyen mozgása, a megtakarítások kiutalása pedig veszélyeztetheti az orosz bankok stabilitását. A központi bank azt is leszögezte, kifejezetten törődik az orosz lakosság jólétével, és ezért figyelmezteti őket, hogy a kriptopiacokon fújódó buborékok a piramisjátékokra hasonlítanak.
A befektetővédelem korlátozott ezen a téren, a befektetések pedig elveszhetnek hibás kereskedési döntés, csalás, vagy akár kibertámadás miatt is.
Januárban a központi bank javaslatot nyújtott be, hogy a kormány tiltsa be a kriptopénzeket. Több más állami intézmény viszont határozottan ellene volt ennek a lépésnek.
Februárban egy törvényjavaslatot is bemutattak, amely szintén a tiltást hozta volna el.
Ennek sem lett nagy visszhangja, és most úgy tűnik, hogy egyre több politikai szereplő jön rá, hogy a kriptopénzekkel még akár a szankciók is megkerülhetők, így a központi bank támogatottsága tovább csökken.
A Pénzügyminisztérium a legfőbb támogatója a kriptopénzek legalizálásának, a bitcoinos fizetés kivételével, és nemrégiben frissítették a digitális eszközökről szóló törvényjavaslatukat, a szövetségi kormányzat jóváhagyásával.
A javaslatban már a kriptobányászat is terítékre kerül. Ez utóbbi ágazat amúgy még a Bank of Russia szemében sem szálka, ezt ők is engedélyeznék.

A központi bank saját becslése alapján a tavalyi évben az oroszok által bonyolított kriptotranzakciók összege elérte az 5 milliárd dollárt.
Azt is hivatalosan elismerték, hogy az orosz lakosok, és így az ország is, a világvezetők között van a tőzsdei kereskedés terén, és a bányászat tekintetében is.

Olvastad már? Gyermekrajzokból NFT – interjú a Baby Vizsla Inu üzleti vezetőjével

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Kifogyóban a kriptopiac a Bitcoinból? Mit kell tudni

A központi tőzsdékről február folyamán közel 50.000 Bitcoint (BTC) vontak ki, ami a világ legnagyobb kriptopénzének „megvásárolható" kínálatában meredek visszaesést okozott. A CryptoQuant adatainak felhasználásával elemezve,...

Új Solana-t keres? Tekintsd át ezt a kripto választékot

Vendégbejegyzés A kriptopénzek piacán jelenleg jelentős fellendülés tapasztalható, amelyet a Solana (SOL) vezet, amely erős bikás mintát mutatott, meghaladta a 130 dolláros határt, és erőteljes piaci...

Az Ethereum ETF 2024-ben? A kíváló kripto ügyvéd pesszimista

Az Egyesült Államok felügyeleti hatósága, a SEC túl sok „politikai ellencsapást" kapott, miután a Bitcoin spot ETF-eket engedélyezték az Egyesült Államokban, mondja a tapasztalt jogi...

A Floki a következőkben különbözik a többi mémérmétől

A Floki (FLOKI) tokenek összértéke, amelyeket a platform négy hónapja futó staking programjában zároltak, 300 millió dollár fölé szökött, miután az elmúlt 24 órában parabolikusan...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!