A kriptó olyan, mint a „nemi betegség” Charlie Munger szerint

Warren Buffet jobbkezének és a Berkshire Hathaway alelnökének megjegyzései a igencsak fantáziadúsan írják le a kriptopénzeket.
Charlie Munger, a Berkshire Hathaway ősi alelnöke és Warren Buffet jobbkeze nem sajnálja az őszinte gondolatokat a kriptopénzekről: gyűlöli azokat.

A 98 éves befektetői ikon a Los Angeles-i székhelyű újságíró cég, a Daily Journal Corp. éves közgyűlésén tartott részvényesi kérdezz-felelek ülésen a kriptót egy szexuális úton terjedő betegséghez hasonlította.

„Én természetesen nem fektettem be a kriptóba. Büszke vagyok arra, hogy elkerültem. Olyan, mint valami nemi betegség”.

Munger továbbra is megvetését fejezte ki a Bitcoin és más kriptovaluták iránt, hozzátéve:

„Bárcsak azonnal betiltották volna… Csodálom a kínaiakat, amiért betiltották. Szerintem nekik volt igazuk, mi pedig tévedtünk, amikor megengedtük.”

Mungertől és Buffett-től nem idegen a kriptopénzek megjelenésének kritizálása és lekicsinyítése.
Buffett korábban is gúnyolta már a bitcoint. Mint mondta, az egy olyan eszköz, amely „nem hoz létre semmit”, „patkányméreg a négyzetesen”-nek nevezte, és azt mondta, hogy nem több, mint egy „téveszme, amely vonzza a sarlatánokat.”
Munger fantáziadús ábrázolása a kriptopénzekről úgy tűnik, nem tükröződik a Berkshire Hathaway új befektetési tézisében, amely enyhít a kriptopénzekkel kapcsolatos kitettségén.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A Berkshire Hathaway egy február 14-én késő este benyújtott értékpapír-bejelentésében közzétette, hogy növelte a kriptopénzzel szembeni kitettségét azzal, hogy 1 milliárd dollár értékben vásárolt Nubank-részvényeket. Ez Brazília legnagyobb fintechbankja, amely népszerű a brazil kriptobefektetők körében is.

„A Nubank-befektetést úgy lehet címkézni, hogy Buffett így támogatja a fintech/kriptovilágot anélkül, hogy visszavenné a múltbeli kritikáit” – állította Greg Waisman, a Mercuryo kriptotárca-szolgáltatás társalapítója és operatív igazgatója, hozzátéve, hogy a Berkshire most közvetve támogatja a „digitálisvaluta-ökoszisztémát”.

- Advertisement -

A kriptotwitter gyorsan reagált Munger digitális eszközökkel kapcsolatos megjegyzéseire.

A @gmoneyNFT 225.000 követőjének egyenesen felhívta a figyelmet Munger legutóbbi megjegyzéseiben rejlő iróniára:


Eközben @cryptonator1337 Munger életkorát vette célba, kijelentve 35 ezer követőjének, hogy Munger talán nem a legjobb személy, akivel konzultálni lehet, ha új technológiáról van szó.

Olvastad már? A BetPro és a kriptoökoszisztéma összefonodása

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Három engedélyezett eszközzel indul az orosz kriptokereskedés

Oroszország szabályozott keretek közé tereli a lakossági kriptokereskedést. A Bank of Russia november 6-án három eszközt jelölt ki a nem minősített befektetők számára. Bitcoin, ethereum és...

A Strive bitcoin-tartaléka új csúcsra emelkedett

A Strive októberben minden korábbinál agresszívebben növelte bitcoin-tartalékát. A vállalat 43.124 bitcoinra emelte állományát, és ezzel már a nyilvánosan jegyzett vállalati trezorok élmezőnyét ostromolja. A társaság...

Szigorodhat a stablecoinok felügyelete Nigériában

Nigéria új szintre emeli a kriptoszektor felügyeletét. A központi bank szigorú tőkekövetelményeket, tartalékszabályokat és engedélyezési rendszert vezetett be a stablecoinok, a kriptós fizetési szolgáltatások és...

A WLFI-visszavásárlás új keresletet teremthet

A World Liberty Financial újra saját tokenje, a WLFI felé terelné a keresletet. A Trump családhoz kötődő projekt a USD1 stablecoin tartalékain keletkező bevételeket is...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.