Vendégbejegyzés


A sportfogadás a szerencsejátékok legrégebbi formája, mintegy 2000 éves múltra tekint vissza.

A görögök után a rómaiak is átvették a sportfogadás szeretetét, míg a középkorban sok uralkodó próbálta meg betiltani, sikertelenül.

Az internet megjelenésével robbanásszerű növekedés történt, hiszen az emberekek számára az otthonukból is elérhetővé vált a fogadás. Bárki fogadhatott bármilyen országból, szinte bármilyen sportra.

Egy idő után elkezdtek megjelenni a különböző online sportfogadás portálok, melyek közül az első az interops.com volt 1996-ban. Ugyanebben az évben az amerikaiak már 60 millió dollárban fogadnak évente, 2009-ben ez a szám már 50 milliárd dollár.

2012-ben a Statista adatai szerint a globális online sportfogadás piac 74 milliárd dollar értékű.

2015-ben 11,1 millió keresés történt a Google-ben a bet365-re, ez több, mint az a 9 millió amennyien a Nike-ra keresnek

Szintén 2015-ben az online fogadás 74-100 milliárd dollárral járul hozzá a sportfogadás szektor összbevételéhez, ami 700-1000 milliárd dollár – ez megfelel Hollandia GDP-jének.

Mindezen adatok azt mutatják, hogy a sportfogadás globális növekedése megállíthatatlan és előrejelzések szerint a piac 144,44 milliárd dollárral fog növekedni 2020-2024 között.

Kik a tipsterek?

A sportfogadás egy új piacot teremtett, ahol a sportrajongókból lett tipsterek is helyet kapnak.

A tipster egy olyan szakember, aki ért az adott sportághoz, rendszeresen elemzi az meccseket, tisztában van azzal mi miért történik és így nagyobb valószínűséggel tudja megjósolni az események kimenetelét.

Ahogy bármely online coach ellen, úgy a tipsterek ellen is sokan tiltakoznak, mondván csak az emberek pénzét akarják és nem adnak valós értéket. Holott egy sikeres tipster akár vagyonokat is hozhat akár egy amatőrnek is.

A legtöbb tipsternek nincs tapasztalata. Könnyű pénz szerzést lát a szakmában, de mikor sorra veszítenek az ügyfelei, egyszercsak eltűnik.

Ezért általában az önállóan működő tipster szolgáltatások soha nem működnek sokáig. Az ügyfeleik pedig sérülnek és sokan úgy döntenek, többé nem választanak ilyen szolgáltatást.

A Futball Pápa

Egy ilyen bizonytalan környezetbe érkezik a Futball Pápa, ahol célkitűzésünk nem csak az, hogy sikeres ügyfeleket tudjunk magunkénak, hanem nagy hangsúlyt fektetünk a tagok és a társadalom oktatására is.

Tesszük ezt az oldalunkon megjelenő cikkeken és videókon, illetve a tagoknak járó VIP oktatásokon keresztül.

A tulajdonos, Csépányi Gábor sportszakmai és sportfogadás múltja több szempontból is garancia a sikerre. Gábor 17 évig volt profi labdarúgó, ez időszak alatt több országban is játszott, épp ezért megtanulta milyen információkra kell odafigyelni, mik a prioritások a fociban és ezeket hogyan tudja felhasználni a sportfogadásban.

2013-tól póker alapokra helyezve a sportfogadást, egy saját rendszert alakított ki, amellyel azóta is minden hónapban profitábilis. Akkoriban kezdett el tippeket adni, kezdetben közeli ismerősöknek, majd ez a kör egyre szélesebbé vált.

A Futball Pápa megalapításával profi alapra helyezte a márkáját és már a külföldi piacra lépésen dolgozik egy még szélesebb spektrumot kialakítva.

2022-ben már a nemzetközi porondon

A Futball Pápa nemzetközi verziója a betHustlers nevet kapta. A weboldal egy saját fejlesztésű motoron fog futni.

Az oldal fontosabb jellemzői:

  • Beépített chat rendszer
  • Tippadás az oldalon belül
  • Automatikus statisztikák
  • Automatikus számlázási lehetőség
  • Akár több ezer tipster kezelése az oldalon
  • Korlátlan felhasználó kiszolgálása

A további fontos fejlesztések között szerepel egy API beépítése, amely 100%-ban képes lesz automatizálni a lényeges folyamatokat, például a mérkőzések kimenetelének felismerését.

A következő lépcsőben pedig a telefonos applikációk fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt, iOS-en és Android operációs rendszeren egyaránt.

Ezek az applikációk teljes mértékben kiváltják majd a böngészős verziókat, illetve ezen felül rendelkeznek majd olyan hasznos funkciókkal, mint például a tipster másolása lehetőség, amely azt jelenti, hogy az adott tipster tippjeit automatikusan le lehet majd másolni, ezáltal nem szükséges a felhasználó folyamatos jelenléte a fogadások során.

A jövő sportfogadóinak és tipstereinek valutája

A BetPro a Futball Pápa hivatalos kripto valutája, amelynek publikus értékesítése 2021. december 12-én indult el.

A BetPro mögött egy 6 fős csapat dolgozik, köztük van matematikus, 2 programozó, marketinges, grafikus, PR szakember és egy project manager.

A Futball Pápánál célkitűzésünk, hogy egy olyan innovatív vállalkozást építsük, amely minden tekintetben képes haladni a korral és alkalmazni a jelenkor legfejlettebb technológiáit.

Mivel a kripto valuták és az ezzel kapcsolatos ökoszisztéma napjainkban kiemelt figyelemnek örvend, fontosnak tartottuk, hogy mi is bekapcsolódjunk és már a korai szakaszban kivegyük a részünket ebből a piacból.

A BetPro token elsődleges használata 2022 második felében lép érvénybe, amikoris a Futball Pápa és betHustlers oldalakon hivatalos fizetőeszközzé válik. Tehát a tipsterek csoportjaira elő lehet majd fizetni BetPro tokennel.

A következő cél, hogy további tipster oldalakon is engedélyeztessük a használatát, valamint online és offline kaszinókkal is tárgyalásokat kezdeményezünk a bevezetés kapcsán.

Napjaink legnagyobb trendje

A kripto ökoszisztémához és a blokklánc technológiához szorosan kapcsolódnak az NFT-k (Non Fungible Token), amely igazán csak 2021-ben robbant be a köztudatba azáltal, hogy híres celebek is felfigyeltek az újdonságra és vásárolni kezdték a különböző NFT-ket.

Az NFT egy tulajdonjogot hordoz magában, amely a blokkláncon elhelyezett tranzakciókkal van hitelesítve. NFT lehet egy fotó, egy videoklip, egy Word dokumentum, vagy bármi, ami digitális formában létezik.

Maga a technológia és annak kihasználtsága még az ún. „gold rush’ időszakban van. Nagyon felkapott, mindenki vásárolja és kereskedik velük, így nem ritka, hogy egyes darabok több millió dollárért kelnek el.

NFT-ket bárki készíthet és feltöltheti különböző NFT marketplace-ekre, amit aztán bárki megvásárolhat.

A BetPro tokenhez profi grafikusok által készített NFT-ket készítünk, amelyek értéke a projekt előrehaladtával fog nőni és emellett változatos extra jogsultságokkal fog járni azok számára, akik megvásárolják.

BetPro nélkül nincs metaverzum

A fizikai világ kihívásai mellett egy olyan digitális forradalom zajlik, amely az internet létrejötte óta nem volt tapasztalható.

Ez a technikai forradalom már most emberek százezreinek életét változtatta meg, de a jövőben milliárdokét fogja.

Aki ebbe a változásba még most csatlakozik, tájékozódik, az olyan üzleti helyzetben találhatja magát, mint a korai internetfelhasználók, amely egy behozhatatlan előnyt jelentett akkoriban.

A fizikai világ teljes digitális másolata épül éppen a szemünk előtt. Digitális világok keletkeznek a semmiből, digitális játékok, kaszinók, és a legkülönbözőbb szórakoztató központok jönnek létre úgy, hogy ezeknek már világszerte százezres, milliós felhasználói bázisuk van.

Digitális ingatlanokkal, NFT-kel kereskednek az emberek, amely, habár a hétköznapi ember számára még sci-fi, azok számára, akiknek fontos az üzleti életben való felzárkózás, egy fontos követendő dolog.

A Facebook nemrég Meta-ra változtatta az anyacége nevét, jelezve ezzel a világnak, hogy a cég már sokkal többet szeretne, minthogy csak egy közösségi platform legyen. Zuckerberg pontosan tudja, hogy mi következik, épp ezért csak erre a projektre 10.000 új embert vesznek fel a céghez.

A BetPro-nak helye van a Metaverzum projektek között. Terveink között szerepel egy virtuális stadion létrehozása, ahol az emberek akár egy virtuális szemüveg segítségével játszhatnak majd egymással az otthonukból.

De akár menedzselhetnek majd egy virtuális fantasy ligát is, kitalált csapatokkal, mi pedig a belépők árából részesedünk.

Ez csak egy példa a sok közül, hiszen ez egy olyan új világ, ami még teljesen kiforratlan, épp ezért a lehetőségek tárházát kínálja

.Hivatalos oldal: https://betpro.bethustlers.com/

Telegram: https://t.me/Bethustler

Reddit: https://www.reddit.com/r/Bethustlers_official

Facebokk: https://www.facebook.com/betpro.bethustlers/

Discord: https://discord.com/invite/4uTHTR45qU


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.