A koronavírus miatt Japán megkezdi a „digitális jen” próbakörét

A kelet-ázsiai nagyhatalmak ismét harcba szállnak, ezúttal a blokklánc és a digitális valuták terén.
A ZDNet pénteken arról írt, hogy Japán titokban megkezdte a digitális jen kutatását, hogy kiterjessze CBDC (Központi Bank Által Kiadott Digitális Valuta) képességeit.
Kína már régóta dolgozik a digitális jüanon és Dél-Korea is összeállított egy csapatot, hogy megkezdjék a munkálatokat a digitális von kiépítésére.

Jogi kérdések a digitális jen megjelenése előtt

Beszámolók alapján jelentős figyelmet szentelnek az állami megjelenés technikai akadályainak. Jogi kérdések is fennállnak, ugyanis Japán „megfelelő alapokra” szeretné építeni a digitális valutáját.
A kutatások élén a Bank of Japan (BoJ) áll, az ország központi bankja, mintegy 4,87 billió dolláros vagyonnal.
A múlt héten a bank kiadott egy jelentést a „A CBDC-k Technikai Akadályaicímmel, amelyben azt írták, hogy egy államilag támogatott valuta alternatívát jelenthet a „hagyományos” jenre.
A koronavírus miatt most még inkább beindult a téma. A BoJ úgy hiszi, hogy az olyan hagyományos fizetési módok, mint a készpénz és a kártyák érintkezést igényelnek, ezért tovább növelhetik a vírus terjedésének kockázatát.
Hogy felvegyék a harcot ezzel, az olyan érintésmentes fizetéseket próbálják ösztönözni, mint a mobil, online és digitális valuták által történő fizetés.
Egy japán szenátor korábban elmondta, hogy a kriptopénzek „sokkal fontosabbak lehetnek” egy koronavírus utáni világban.
Azonban nem érdemes arra számítani, hogy a közeljövőben megjelenhet a digitális jen. A BoJ szerint a projekt továbbra is kezdetleges állapotban van, hiszen ki kell még dolgozniuk az alapjait és azt, hogy hosszú távon milyen hatása lehet.

Két szempont

A kutatások leginkább két dologra összpontosítanak: a rugalmasságra és a könnyű felhasználásra. Az előbbi főleg azzal foglalkozik, hogy egy digitális keretrendszer túlélhet-e katasztrófákat.
Ez azért is fontos, mivel Japán a világ egyik leginkább földrengések által sújtott területe, amelyen egy ilyen esemény akár napokig is komoly gazdasági következményekkel járhat. Ha nincs áram, akkor nem lehet hozzáférni az online fizetésekhez, amely a készpénz egy előnye lehet.
A földrengések jelentős kockázatot jelenthetnek, még akkor is, ha a vonatokat védetté teszik ellenük.
Egy június 2-án írt Twitter-bejegyzés szerint:


Japán legújabb nagysebességű vasútja nemcsak gyorsabb és kényelmesebb, de egy földrengés esetén is biztonságos utat nyújt az utasok számára.
Egy másik lehetséges kockázat, hogy Japán idősödő lakossága nem fogja megérti, hogyan is működnek a digitális valuták, ezért kitettek lehetnek a csalásokkal szemben. Továbbá lehet, hogy nincs okostelefonjuk sem, amely tovább hátráltatná a digitális jen indulását.
A Reuters szerint a japán lakosság csupán 65%-a rendelkezik okostelefonokkal. Ez azt jelenti, hogy a fintech alkalmazások nem elérhetők minden korcsoport számára.
Japán gazdasága hírhedt arról, hogy mennyire készpénzalapú, annak ellenére, hogy nemzetközileg ismert az ország a technikai vívmányairól. A japán bankrendszer régi, elavult szoftvereken fut, ezért a digitális valuták betölthetnének egy piaci rést.
Mindemellett bitcoin és kriptopénzek jelentős rajongótáborral bírnak az országban. Tavaly Japán legnagyobb online áruháza, a Rakuten is belépett a kriptopiacra azzal, hogy saját tőzsdét indítottak.
Japán próbálja felvenni a harcot Kínával a CBDC-k terén. Kína a 2022-es pekingi téli olimpiát tűzte ki célul a digitális jüan elindítására, egyetemi felvételi vizsgákon pedig már a bitcoinnal kapcsolatos kérdéseket feltesznek a tinédzserek számára.

Olvastad már? Figyelmeztető jelt mutat az Ethereum naponta aktív címeinek száma

Forrás: cryptoslate.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A szigorodó szabályozások miatt kivonul Japánból a Bybit

A Bybit Japán elhagyására készül. A világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje megerősítette, hogy 2026-tól fokozatosan megszünteti szolgáltatásait a japán felhasználók számára. Az országban egyre szigorúbbak a szabályozások. A döntést...

Feltámadhatnak az altcoinok? Mire utal a bitcoin dominanciájának alakulása

Az altcoinok folyamatos eladási hulláma jól látszik a TOTAL2 korrekcióján. Ez a mutató a bitcoin nélküli teljes kriptopiaci kapitalizációt méri, és október 10-én indult. Az TradingView adatai szerint a...

Az Ethereumra nehezedik most a kriptopiac bizonytalanságának nyomása

Az Ethereum most a figyelem középpontjában van, de nem jó okból. Hetekig tartó beáramlás után múlt héten 555 millió dollár távozott az ETH-hoz kötött termékekből....

Jót tett az OKX-nek a globális terjeszkedés

Az OKX kriptotőzsde közölte, hogy engedéllyel működő piacain a forgalma 2025-ben 53-szorosára nőtt. A növekedést az Egyesült Államokba és az Európai Gazdasági Térségbe való terjeszkedés...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.