A kis országok jól profitálnak a bitcoinból

A Chainalysis összesítette, hogy 2020-ban mekkora profitot értek el a bitcoin-vásárlók, dollárban számolva. Ehhez az egyes kriptotőzsdék forgalmi adatait nézték meg, országonkénti bontásban.
A feltörekvő országok szemmel láthatóan szép eredményekkel büszkélkedhetnek. Az elemzők szerint ez az egyre nagyobb elfogadás és adopció jele.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A realizált BTC-nyereség földrajzi eloszlásának az elemzéséből kimutatható, hogy az USA kriptósai tavaly 4,1 milliárd dollárt kerestek.
Ez az érték amúgy több, mint a háromszorosa a második helyezett Kínának.
A lista tetején találhatók fejlett országok is, mint Japán, Németország, vagy az Egyesült Királyság, de meglepő módon sok ország náluk jóval többet fektetett bitcoinba, ha a GDP-t is figyelembe vesszük.
Ez azt jelenti, hogy jelenleg nincs erős összefüggés egy ország GDP-je, és a bitcoinon elért nyeresége között.
Forrás: Chainalysis

A legjobb példa Vietnám, amely a GDP listán az 53. helyen áll, de a BTC nyeresége a 13. helyet biztosítja neki.
Az indokínai állam a Világbank elmondása alapján 2002 óta 70%-ról 6%-ra csökkentette a mélyszegénységben élők számát a határain belül, köszönhetően a gazdasági reformjainak.
A Chainalysis külön kiemeli még Csehország, Törökország és Spanyolország hármasát, akik GDP tekintetében az 54., a 25., és 19. helyen állnak a világranglistán, a bitcoin-kereskedőik viszont jól teljesítettek, mindhárom ország a top20-ban van az elért nyeresége alapján.
A mostani bikapiac tavaly októberben kezdődött, amikor a BTC 11 ezer dollárról év végére 29 ezerig menetelt, majd idén áprilisban elérte a 65 ezres csúcsot a korrekció előtt.
A Chainalysis elemzői át tudták nézni a kriptotőzsdék adatait, köztük a földrajzi régiók szerinti forgalom számait.
Felmerült persze a kérdés, hogy hogyan lehet beleszámolni a VPN-t használókat a képletbe, az elemzők szerint számukra is világos ez a korlát.

„Mi is tudjuk, hogy az internet-forgalom elemzése nem a legteljesebb képet mutatja. Ez a VPN és a többi hasonló megoldás miatt van, amelyek elrejtik a felhasználók valós lokációját. Mindettől függetlenül az adatok megmutatják a trendet, így a VPN-nek extrém módon elterjedtnek kellene lennie, hogy befolyásolja az adatokat.”

Ez az elemzés számokkal tudja alátámasztani azt a nézetet, amelyet a legtöbb bitcoin-pártoló jó ideje hangoztat.
A Bitcoin lehetőséget ad a világ bármely pontján, akár egy alacsonyabb jövedelmű régióban is a befektetők számára, hogy egy jól teljesítő eszközhöz is hozzáférjenek.

Ez különösen fontos azokban az országokban, amelyek magas inflációval néznek szembe, vagy szigorú kormányzati felügyelet, korlátozás van a bankbetéteken, pénzhasználaton.

Olvastad már? Nem biztos, hogy a bitcoin következő kitörése előre jelzi az altcoin szezont?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Rejtélyes bitcoinbányász eseményekről derült ki, mi állt a háttérben

A közösségi média ezen a héten felkapta a hírt, hogy a 932129-es és 932167-es bitcoin blokkok bányászai nem használtak azonnal látható poolt. Ez találgatásokat indított...

A Coinbase visszalépése a CLARITY Act támogatásától megingatta az amerikai kriptoszabályozást

Az amerikai kriptoszabályozás egyik legfontosabb tervezete, a CLARITY Act komoly akadályba ütközött, mivel a Coinbase hivatalosan is visszavonta a támogatását. Ez nemcsak politikai kellemetlenség, hanem...

XRP és Solana: csendes konszolidáció, erősödő strukturális alapok

Az XRP és a Solana jelenleg kevesebb figyelmet kap a Bitcoin és az Ethereum körüli hírekhez képest, mivel mindkét eszköz inkább konszolidációs és strukturális feldolgozási...

A TRON (TRX) erőt mutat: a piac nem engedi el az árfolyamot

Prémium TRON (TRX) A TRON (TRX) árfolyama továbbra is stabilan tartja magát az eheti emelkedés után, ami egyre inkább azt jelzi, hogy nem egy gyors kifulladásról, hanem...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.