A JPMorgan szerint többféle kimenetele is lehet a recessziónak

A JPMorgan szakértői négy különböző forgatókönyvet dolgoztak ki, hogy a világgazdaság jelenlegi helyzete alapján melyek a várható irányok.

Az előrejelzések alapján pedig már akár 2024-ben bekövetkezhet egy komolyabb lassulás.

A bank elemzői ráadásul úgy vélik, hogy az USA esetében már nagyobb eséllyel kell számolni egy ténylegesen bekövetkező válsággal, mint annak elkerülésével.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A becslések alapján a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy az USA a világgazdasággal együtt szép lassan leáll, és recesszióba süllyed.

Ennek az esélye eléri a 36%-ot, és a legfőbb indokaként azt határozták meg, hogy az országban tapasztalható inflációra adott válaszként az agresszív pénzügyi szigorítási politika sokat árt a gazdaságnak.

„A központi bank enyhíteni akarja a gazdasági sokkot, ezért lassítanak a szigorítás ütemén. Az viszont nagyon valószínű, hogy az infláció lecsökkentése nem lesz fájdalommentes folyamat, és a különböző korlátozások meg fogják akasztani a növekedést.”

Forrás: JPMorgan

2024-ben bajok jöhetnek a világgazdaságban

Az elemzők szerint a második legvalószínűbb forgatókönyv, 32%-os eséllyel bekövetkezve, a lassú lecsúszás ’23 végén, ’24 elején, amelyet az amerikai banki hitelválság indítana be.

Ez recessziót idézne elő az USA-ban, viszont a világ többi országa esetében kisebb mértékű következményekkel kellene csak számolni.

A kifejezetten enyhe válságnak mindössze 23%-os esélyt jósolnak a bank szakértői, és ebben az esetben az USA elkerülné a tényleges recessziót.

Az pedig, hogy már rövid távon, az idei év közepén egy komolyabb válság alakuljon ki, mindössze 10%-os esélyt kapott az elemzőktől.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A piacon mindenesetre széles körben elterjedt a nézet, hogy recesszió jöhet Amerikában.

Steve Hanke, az ismert közgazdász szerint ráadásul a helyzet eldurvulhat majd, és ugyanerre számít a népszerű aranyrajongó, Peter Schiff is, aki elhúzódó pénzügyi krízisre figyelmeztet.

A Bank of America enyhe válságra számít, a Bloomberg vezető elemzője, Mike McGlone pedig azt jósolta, hogy az USA úton van egy komoly deflációs krízis irányába.

A Blackrock ügyvezetője, Larry Fink viszont más álláspontot képvisel, a nézetei alapján a közeljövőben nem várhatók nagy gazdasági problémák az országban.

Olvastad már? Váljon kriptotulajdonossá, hogy az egekbe szökjön a keresete

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

XRP és Dogecoin árfolyam: mit jelez az MVRV?

Az XRP és a Dogecoin is meredek korrekción esik át, az on-chain adatok azonban továbbra is érdekes hosszú távú beszállási helyzetet jeleznek. Miközben a kriptopiac lendülete...

Megvádolta korábbi munkaadóját, majd közúti balesetben elhunyt a Hack VC korábbi partnere

Meghalt a Hack VC korábbi partnere, Hsin-Ju Chuang – nyilvános konfliktus előzte meg a halálát. Hsin-Ju Chuang, a kriptovaluta-iparág ismert szereplője és a Hack VC korábbi...

A stablecoinok biztonsága növelheti a használatot

A stablecoinok amerikai térhódítását nem feltétlenül a technológia, hanem a bizalom hiánya fékezi. A Visa friss felmérése szerint az amerikai fogyasztók jóval nagyobb arányban használnák...

A bitcoin 365 napos mozgóátlag fölé tört

A bitcoin olyan technikai határt tört át, amely a korábbi ciklusokban rendre a tartós emelkedés kezdetét jelezte. A BTC szeptember 22-én először zárt a 365...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.