A japánok 70%-a tart a mesterséges intelligenciától

A mesterséges intelligenciát használó chatbotok nem számítanak újdonságnak, de az utóbbi időben robbanásszerűen megnőtt a száma azoknak a területeknek, ahol bevezetésre kerültek.

Egy Japánban végzett felmérésből az derül ki, hogy a helyi lakosság 69,4%-a komolyan aggódik a technológia széles körű elterjedése miatt.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A Kyodo News híradásaiból az derül ki, hogy a japánok egy friss felmérés szerint a jelenleginél sokkal szigorúbb szabályozást szeretnének a chatbotok esetén.

A felmérés széles körben ölelt fel kérdéseket, a covidhoz kapcsolódóan is, valamint az állam működésével kapcsolatban.

A mesterséges intelligencia kérdésköre azért merült fel, mivel az állami tisztviselők a nyilvánosság előtt is elismerték, hogy támogatják a ChatGPT mögötti fejlesztőcéget, az OpenAI-t.

Április 10-én a japán kormányfő, Hirokazu Matsuno úgy nyilatkozott, hogy a kormány keresi a lehetőségét, hogy a rendszerébe beintegrálja a mesterséges intelligenciát.

Elmondása szerint viszont ez kizárólag akkor történik majd meg, ha a kiberbiztonsági szakértők által felvetett aggályokat megoldják, és a magánszféra védelmét is biztosítani tudják.

Japán az utóbbi időben a korábbinál lényegesen barátibb hozzáállást tanúsít a kriptoiparhoz és a web3-hoz, az onnan érkező innovációkhoz.

Az ország saját web3-as munkacsoportot is létrehozott, akik a terveiket, és az iparág növekedését célzó elképzeléseiket is megosztották április elején.

A kormányok világszerte egyre jobban odafigyelnek a mesterséges intelligencia szabályozására, és arra, hogy milyen hatással járhat a társadalomra. Olaszországban például betiltották a ChatGPT használatát.

A helyi hivatalnokok elmondták, hogy ha a különböző aggodalmakat le tudják oszlatni, és nagyobb lesz az átláthatóság, akkor a későbbiekben fel tudják oldani a tiltást.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Németországban vizsgálatot indítottak, hogy a ChatGPT mennyire fér össze a GDPR szabályzattal, és az EU-ban már készül a mesterséges intelligenciát szabályozó törvénycsomag, amely precedens-értékű lenne a tagállamok számára.

A kínai hatóságok bejelentették, hogy a mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatok, és a technológia maga szigorú biztonsági felügyeletet fog kapni, olyan ütemben folyik a fejlesztés a területen.

zeta

Olvastad már? Az OKX listázza Pepe mémcoin-t, kereskedési őrület következik?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Elképesztő: 500 millió dollárt gyűjtött egy mémcoin projekt 12 perc alatt – jön a következő ICO-hullám?

A Solana közösség és a kockázati tőkések szerint a projekt új korszakot nyithat az internetes tőkebevonás világában. A mémcoin-launch platform, a Pump.fun 500 millió dollárt gyűjtött össze...

Visszatérhet a Bitcoin-maci? Xapo Bank-vezér szerint a ciklus még él

A négyéves Bitcoin-piaci ciklus — amely új történelmi csúcsokat követően mély korrekciókkal jár — a közhiedelemmel ellentétben még nem halt ki, állítja Seamus Rocca, a...

Túléli a BTC-tartalékot felhalmozó cégek többsége az adósságcsapdát?

Ma ott tart a Bitcoin piac, hogy olyan nagy nevek, mint a Marathon Digital vagy a Nakamoto, több, mint 725.000 darab bitcoint tartanak a saját...

A piaccal együtt a SOL is pörög, egyre többen csatlakoznak a Snorter ICO-hoz is

Vendégbejegyzés A Solana egy nap alatt csaknem 5%-ot emelkedett a Bitcoin újabb ralijának hatására. Bár a Bitcoin új csúcsa az egész piacra pozitív hatással volt, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.