A hatóságok lekapcsolták a legnagyobb orosz kriptotőzsde-figyelő oldalt

Oroszországban nemrégiben fogadták el a kriptopénzeket szabályozó legújabb jogszabályokat, ezután pedig nem sokkal le is állt az egyik legnagyobb oldal, a BestChange.ru, amely a közel 400 orosz kriptotőzsdét monitorozta.
A leállítás a telekommunikációs hatóság intézkedését követően lépett életbe, de az oldal VPN-en vagy egyéb kerülőutakon keresztül még mindig elérhető.

A helyi közösségi média, a VK.ru információi alapján az oldal rengeteg más honlappal együtt lett blokkolva, amelyek bitcoinnal, és kriptopénzekkel foglalkoznak.
A bírósági határozatokból az is kiderül, hogy a Roskomnadzor, a hírközlési hatóság a BestChange mellett a cryptowikipedia.ru és a coinpost.ru oldalakat is elérhetetlenné tette.
Ez utóbbiakat azért, mert lehetővé tették a bitcoin vásárlását. A bitcoin, és a kriptopénzek nem számítanak legális fizetőeszköznek Oroszországban, így az ezekről való információszolgáltatás is törvénybe ütközik, legalábbis így érvel a bíróság.
Jelenleg a BeestChange.ru a legnagyobb kriptós oldal az oroszoknál. A nyilvánosan elérhető adatok alapján idén júliusban már 3,3 millió felhasználóval rendelkeztek.
 
A weboldal elsődleges fókusza az országban működő kriptotőzsdék összegyűjtése, emellett mindegyikről igyekeznek hiteles adatokat szolgáltatni, és felhasználói szemmel értékelni azokat.
Nem ez az első alkalom, hogy a hivatalos szervek blokkolták az oldalt, elsőként 2017-ben történt ilyen. Az oldal akkor is VPN szolgáltatásokon keresztül maradt elérhető.
Aztán 2019-ben ismét tiltás következett, ekkor már úgy érvelt a Roskomnadzor, hogy a bitcoinról való beszélgetés „ellentétes a szövetségi törvényekkel, és tiltott Oroszország területén”.
Az elnök, Vlagyimir Putyin július 31-én írta alá a törvénycsomagot, amelyek alaposan megváltoztatják a kriptók jogállását.
Ezek alapján 2021 januárjától a bitcoin és a többi kriptopénz használatával végrehajtott fizetés illegálisnak fog számítani az országban.

Olvastad már? Lekapcsoltak egy dél-koreai kriptotőzsdét, miután meghamisította forgalma 99%-át

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

XRP-árfolyam: nő a tárcák száma, de romlik a hangulat

Az XRP Ledger aktivitása látványosan felpörgött, miközben az XRP árfolyama 1,25 dollár körül ingadozik. A piaci hangulat ezzel párhuzamosan szélsőségesen negatívvá vált. Szokatlan wallet-növekedés az XRP...

Évtizedes mélypontra jutott az ethereum tőzsdei készlete

Az ethereum tőzsdéken elérhető készlete évtizedes mélypontra süllyedt, miközben az amerikai spot ethereum-ETF-ekből rekordösszegű tőke távozott októberben. A két folyamat egyszerre rajzol ki szűkülő kínálatot...

Mit jelez a Wall Street a bitcoin árfolyamáról?

A Wall Street megjelenése átalakította a bitcoin ármozgását: a korábbi, egymást követő kétszámjegyű ralik helyét egy szabályozottabb, makroadatokra érzékeny piac veszi át. Markus Thielen szerint...

Célzott vizsgálatokat indít a FATF a kriptós pénzmosás ellen

A Pénzügyi Akciócsoport (FATF) célzott felülvizsgálatot indít azokban az országokban, ahol jelentős kriptoeszköz-szolgáltatói piac működik. A szervezet 2027 júniusában közli az első eredményeket, majd októberben...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.