A Golix tőzsde ügyvezetője elhagyta az egyik cold wallet kulcsát

Tawanda Kembo, a zimbabwei kriptotőzsde, a Golix alapítója és ügyvezetője állítása szerint elhagyta a tőzsde egyik cold walletjének a jelszavát.
A helyi iHarare hírcsatorna november elsején számolt be róla, hogy az ország első kriptotőzsdéjének ügyvezetője még tavaly májusban elvesztette az egyik jelszót. A hír két, egymástól független forrás által is meg lett erősítve.

33 bitcoin

A sztori azután pattant ki, hogy a Zimbabwei Jegybank utasította a tőzsdét a működés felfüggesztésére, a jogszabályok megsértése miatt.
Azóta a tőzsde minden kommunikációt megszakított az ügyfeleivel, miközben nagy mennyiségű befektetést még nem tudtak a felületről visszautalni maguknak a felhasználók.
Kembo egy nyílt levélben válaszolt a tőzsdével, kiutalásokkal kapcsolatban felmerült vádakra.
Kembo tagadta, hogy a cég képtelen lenne a kiutalásokat kezelni, mint mondja,

„a felhasználók 99%-a bárminemű fennakadás nélkül tud kiutalni a Golixról”, hozzátéve, az 1%-os kisebbségből jönnek a felhasználói panaszok.

Mindenesetre Kembo nem tagadta le a 33 bitcoint tartalmazó tárca kulcsainak elhagyását.

Zimbabwe betiltotta a külföldi valutákat

Júliusban a zimbabwei kormányzat betiltotta a kriptopénzek és a külföldi valuták használatát az országban, ez komoly növekedést okozott a p2p bitcoin kereskedelemben.
A zimbabwei lakosság csak magasabb áron, külföldről juthat bitcoinhoz, olyan szolgáltatókon keresztül, mint a PayPal, Western Union, vagy a Moneybookers.

Olvastad már? A Starbucks a Bakkt első üzlettársa

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Nagyot pattant a Circle részvénye, de vajon mi áll a háttérben?

A Circle részvénye, a CRCL június végén szinte szabadesésbe kezdett, 299 dollárról 171,5 dollárra zuhant, ami 42%-os esést jelent. Egy ilyen meredek zuhanás könnyen azt...

Hogyan védhetjük meg kriptovalutáinkat a kiberbűnözőkkel szemben?

A Binance vezérigazgatója, Richard Teng erőteljes figyelmeztetést adott a kriptós közösségnek: az eszközeid csak annyira biztonságosak, amennyire te megvéded őket. Egy friss X-bejegyzésben Teng arra...

A BTC, ETH és SOL tartalékhírek a csúcson — Az XYZVerse előértékesítése az utolsó szakaszba lépett 1000× mém-sport vízióval

Vendégbejegyzés Ahogy a vezető kriptovaluták körüli izgalom új csúcsokra emelkedik, egy új kihívó vonja magára a figyelmet. Egy innovatív projekt előértékesítése, amely az internetkultúrát sporttal ötvözi,...

A Tether stratégiai terve: a világ legnagyobb Bitcoin-bányászává válni

A Tether vezérigazgatója, Paolo Ardoino elmondta, hogy a cég jó úton halad. 2025 végére „valószínűleg a világ legnagyobb bányászává” válhat. Ardoino elismerte, hogy a közvetlen BTC-befektetés...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.