A Genesis kiárusítása nem valószínű, hogy megrendítené a kriptopiacot

A Coinbase úgy véli, hogy a Genesis kriptoeszközeinek a kiárusítása nem fogja nagyon megmozgatni a kriptopiacot, és elhanyagolható lesz a hatása a bitcoin árfolyamára.

A Genesis csődbe ment, és nemrégiben engedélyt kapott, hogy eladja a GBTC-készletét, sokan pedig úgy vélik, ez áresést idézhet elő.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A Coinbase szakértői szerint aggodalomra semmi ok.

A bíróság február 14-én adott engedélyt a Genesis vagyonának az elárverezésére, pontosabban a nagyjából 1,3 milliárd dollárnyi GBTC piacra dobására, hogy a befolyó összegből a befektetőket kártalanítsák.

Mikor januárban a SEC engedélyezte, hogy ETF lehessen a Grayscale bitcoin alapjából, akkor a GBTC esetében 5 milliárd dollárt vontak ki a befektetők.

Most vannak, akik szerint a mostani eladás áresést idézhet elő a piacon, hiszen megnöveli az eladói nyomást.

A Coinbase a heti jelentésében úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy az eladott GBTC vajon más ETF-be kerül-e át, vagy közvetlenül bitcoinra váltják, hogy azt utalják el a károsultaknak.

Az viszont nagyon valószínű, hogy a pénz a kriptoiparban fog maradni.

„Úgy véljük, hogy az eladás során a GBTC nagyobb része a piaci szereplők kezébe fog kerülni, tehát a kriptoiparban marad a tőke. Ebben az esetben pedig az eladás piaci hatása elhanyagolható lesz.”

A Genesis esetén engedélyezett csődeljárási terv lehetővé teszi, hogy a GBTC közvetlenül készpénzre legyen váltva, és úgy osszák ki a befektetőknek a bevételt, vagy arra is van mód, hogy bitcoinra legyen átváltva, és ennek a segítségével kártalanítsák az ügyfeleket.

A végleges döntés ebben a kérdésben február 26-án születik majd meg.

A Genesis 35,9 milliárd GBTC-t birtokol, emellett a többi alapjaiban 8,7 millió Ethereum-alapú ETHE, és 3 millió Ethereum Classic-alapú ETCG van.

A jelenlegi adatok alapján a bitcoin ETF-ek elindulása óta egy hónap alatt nagyobb tőke áramlott ezekbe a termékekbe, mint mikor az első arany-alapú ETF elindult.

geneis

 Forrás: Coinbase

Sam Callaghan, a Swan Bitcoin elemzője a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait a követőivel, elmondva, hogy a GBTC értékesítése nyilvánvalóan hatással lesz a kriptopiacra, de azt senki sem tudhatja előre, hogy a befektetők közül ki lesz az, aki ténylegesen eladja majd a visszakapott bitcoint, és hányan fogják megtartani.

A Bitfinex egyik vezetője, Jag Kooner pedig úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt hetek nagy eladási hulláma a GBTC esetén főleg annak köszönhető, hogy a befektetők nagy része jelentős árkedvezménnyel tudta megvásárolni ezeket az értékpapírokat, így szinte azonnal profitot tudtak realizálni, amint értékesíthetővé váltak a papírok.


Olvastad már? 3 ok, amiért a Solana (SOL) ára 2024-ben szárnyalhat

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A digitális azonosítók szerepe a kriptovaluták szabályozásában

Az amerikai Pénzügyminisztérium nyilvános visszajelzést kér. Arra kíváncsi, hogyan segíthetnek a digitális azonosító eszközök és új technológiák a kriptovaluták illegális pénzmozgásának megfékezésében. Az egyik lehetőség...

XRP-emelkedés: a 3 dollár feletti szint túlfűtött piacot jelezhet

Az XRP emelkedése 3 dollár fölé vitte az árfolyamot. Így az érmék közel 94%-a nyereséges lett, ahogy a Glassnode adatai mutatják. Vasárnapra az XRP készletének 93,92%-a...

Zora 850%-os NFT-robbanása után az XYZVerse közel jár a 15 millió dolláros előértékesítési mérföldkőhöz

Vendégbejegyzés Zora közelmúltbeli mint-robbanása nagy figyelmet kapott, de egy másik projekt csendben, a reflektorfényen kívül halad előre. Az XYZVerse nagy mérföldkőhöz érkezik előértékesítésével, így a két...

Miért nem lenne győzelem az egymillió dolláros bitcoin?

A Galaxy Digital vezérigazgatója, Mike Novogratz szerint az egymillió dolláros bitcoin jövőre nem lenne győzelem. Inkább azt mutatná, hogy az amerikai gazdaság komoly bajban van. „Akik...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.