A Fülöp-szigetek szerint nem könnyű ügy a CBDC

-

Benjamin Diokno, a fülöp-szigeteki jegybank vezetője bejelentette, hogy az intézmény „felderítő” tanulmánya szerint a digitális peso megvalósítása a valóságban jóval több munkát igényel, mint amennyire számítottak.

A nyár folyamán a Bangko Sentral ng Pilipinas jegybank megerősítette, hogy vizsgálják egy saját CBDC, vagyis a fizikai peso digitális változatának megvalósíthatóságát és szabályzói implementációját.

Egy sajtótájékoztatón Diokno állítólag elutasította annak a lehetőségét, hogy a CBDC bármikor kibocsátásra kerülhet a közeljövőben.
Az tanulmány eddig arra a következtetésre jutott, hogy további kapacitásokat és hálózatokat kell kiépíteni más jegybankok és pénzügyi intézetek között.
Ez idáig a bank tanulmánya a CBDC-ket övező alapproblémákkal foglalkozott, a monetáris politikát érintő implementációra, jogi keretrendszerre, fizetési és elszámoltatási rendszerekre, pénzügyi megvalósításra és szabályozói aspektusokra koncentrált.
A bank kormányzója elmondta, miszerint nagyot lendítene a kutatás menetén a magánszektor digitális valutákkal kapcsolatos üzleti modelljeinek megvizsgálása a Fülöp-szigeteken, valamint az ipari „homokozók” felhasználása.
A jegybank tervei között szerepel továbbá, hogy fejlesztéseket hajtson végre a már meglévő pénzügyi rendszerén, valamint hogy világszerte más jegybankok CBDC-kutatásait is tanulmányozza.
A fülöp-szigeteki CBDC-kutatás a helyi jegybank Digitális Fizetési Transzformációs Ütemtervének keretén belül fut. Ennek célja, hogy 2023-ig az országban zajló lakossági fizetések több mint 50%-a digitális formában történjen, valamint hogy a lakosság 70%-ának legyen már bankszámlája ezen periódus végére.

Az éppen zajló CBDC-kutatás az azt végző csoport szerint nagyobb technikai támogatást igényelne a Nemzetközi Valutaalap, valamint a Nemzetközi Fizetések Bankja részéről.
A jegybank továbbra is ragaszkodik ahhoz a nézethez, hogy a CBDC kitűnik a privát digitális valuták közül, valamint jelezte, hogy a digitális innovációk folytatják fejlődésüket a már meglévő fiat valuták struktúráján belül.

Olvastad már? Kanada első nyilvános bitcoinalapjának értéke elérte a 100 millió dollárt

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


 

Legfrissebb bejegyzéseink

Avalanche technikai elemzés 06.02.

Prémium Avalanche Az AVAX árfolyam nagyrészt a 14 dolláros támasz körül ragadt, mivel a május 8-i 16,48 dolláros árfolyamról, az elmúlt egy hónap legmagasabb árfolyamáról való...

A kenyai elnök szerint az afrikai országoknak nem kellene használniuk a dollárt

William Ruto úgy gondolja, a kontinens országainak saját pénzrendszert kellene kialakítani, és nem az amerikai dollárt használni az egymás közötti üzleteléshez. Ruto szerint egy ilyen...

Csomópontot indít a Polygon hálózatán a Deutsche Telekom

A német óriásvállalat szeretne belépni a web3 területére, és ehhez első lépésként a Polygon hálózatán indítanak el egy saját validátor csomópontot. A telekommunikációs cég egyike...

Elindult az ország első megújuló energiából táplálkozó kripto bányász farmja

A Green Watt Project a Felpéci biogáz üzemet elindította és már megújuló bio forrásból származó energiából bányásszák a Bitcoin. Az országban úttörőnek számító fenntartható zöld energiából...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!