A Facebook tagadja a partnerkapcsolatot a Stellarral

A Facebook nem kívánkozott tárgyalásba bocsátkozni a Stellar (XLM) kriptopénz vállalattal – írta a Cheddar augusztus 10-én.

A Business Insider korábban számolt be róla, hogy a Facebook és a Stellar egy lehetséges együttműködést fontolgatott, hogy létrehozzanak egy Stellar blookkláncra épülő Facebook változatot.

A Facebook szóvivője azt mondta a Cheddarnak, hogy a vállalat „nem kívánkozik bármilyen tárgyalásba bocsátkozni a Stellarral, és nem fontolgatjuk, hogy a technológiájukra építsünk.”

A kijelentést a Business Insider azon jelentésére való válaszként adták, miszerint a két vállalat a Stellar blokklánc törekvéseiként a fő hálózat egy lehetséges forkjáról beszélgettek.

A Stellar forrásai állítólag azt mondták a Business Insidernek, hogy ezzel „a Facebook egy Stellarhoz hasonló elosztott főkönyvre jegyezhetné fel a fizetési tranzakciókat.”

Miközben a Facebook és a Stellar együttműködését érintő hírek továbbra is kérdésesek, a közösségimédia-vállalat már tett pár lépést a blokklánc-technológia beépítése érdekében.

Múlt hónapban Evan Cheng, a Facebook mérnöki igazgatója ugyanebbe a pozícióba került a vállalat nemrég felállított blokklánc csapatában. A csapatot először májusban hozta létre David Marcus, a Messenger vezetője, hogy felkutassák az elosztott főkönyv technológia lehetséges alkalmazásait.

A blokklánc csapat felállítása azt az implementációt követte, mely során a Facebook termékgyártó csapatát három különálló részlegre osztották: egy „alkalmazáscsalád”, egy „központi termékszolgáltatások” és egy „új platform és infra” osztályokra.

Múlt hónap végén egy a „Facebook terveihez” közel álló anonim forrás a Cheddarnak elmondta, hogy a Facebook annak lehetőségeit „kutatja”, hogy hozhatna létre saját, alkalmazásba épített kriptopénzt – mindezt annak ellenére, hogy a platform korábban ebben az évben kitiltotta platformjáról a kriptohíreket.

Az új szabály kimondja, hogy „a hirdetések nem reklámozhatnak olyan pénzügyi termékeket vagy szolgáltatásokat, amelyek gyakran félrevezető vagy megtévesztő hirdetési gyakorlatokhoz kapcsolódnak”.

A Stellart eredetileg 2014 első felében hozták létre, mint a Ripple protokoljára épített fizetési technológiát, azóta azonban már számos változáson esett át. Júliusban megszerezték a Sharia megfelelési tanúsítványt a pénztovábbítás és az eszköztokenizálás területén.

Ez azt jelenti, hogy a Stellarnak olyan országokban is lehetősége lesz fejleszteni ökoszisztémáját, amelyben a pénzügyi szolgáltatások működéséhez szükséges betartani az iszlám pénzügyi elveket.

Az XLM egyike a top 10 kriptopénzeknek a Coinamarketcap adatai szerint, a cikk írásakor pedig 0,21 dolláron kereskedhető.

Forrás: cointelegraph.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Nagyot pattant a Circle részvénye, de vajon mi áll a háttérben?

A Circle részvénye, a CRCL június végén szinte szabadesésbe kezdett, 299 dollárról 171,5 dollárra zuhant, ami 42%-os esést jelent. Egy ilyen meredek zuhanás könnyen azt...

Hogyan védhetjük meg kriptovalutáinkat a kiberbűnözőkkel szemben?

A Binance vezérigazgatója, Richard Teng erőteljes figyelmeztetést adott a kriptós közösségnek: az eszközeid csak annyira biztonságosak, amennyire te megvéded őket. Egy friss X-bejegyzésben Teng arra...

A BTC, ETH és SOL tartalékhírek a csúcson — Az XYZVerse előértékesítése az utolsó szakaszba lépett 1000× mém-sport vízióval

Vendégbejegyzés Ahogy a vezető kriptovaluták körüli izgalom új csúcsokra emelkedik, egy új kihívó vonja magára a figyelmet. Egy innovatív projekt előértékesítése, amely az internetkultúrát sporttal ötvözi,...

A Tether stratégiai terve: a világ legnagyobb Bitcoin-bányászává válni

A Tether vezérigazgatója, Paolo Ardoino elmondta, hogy a cég jó úton halad. 2025 végére „valószínűleg a világ legnagyobb bányászává” válhat. Ardoino elismerte, hogy a közvetlen BTC-befektetés...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.