A Diar tanulmánya a Lightning Networkről – 2. rész

-

Ez a cikk tegnap megjelent írásunk folytatása. Ha lemaradtál róla, itt elolvashatod:

A Diar tanulmánya a Lightning Networkről – 1. rész

Március 15-én egy újabb nagy mérföldkőhöz ért a Lightning és a Bitcoin, amikor a Lightning Labs kiadta első Bitcoinképes LN implementációját.

Ezzel a mérföldkővel újra erőre kaptak a figyelmeztetések, elsősorban Peter Toddtól, illetve a Bitcoin.org készítőjétől, Cobrától.

„Megjegyeznénk, hogy ez a kiadás a jövőbeli Lightning-alkalmazások (Lapps) fejlesztői, a technikai felhasználók, illetve a leendő csomópont-üzemeltetők számára készült” – írta a Lightning Labs egy blogbejegyzésben.

„A Lightning ezen korai fázisában elsősorban az infrastruktúrát szeretnénk biztosítani (mint például az Ind!). Ezek elengedhetetlenek, a hálózat bootstrapja érdekében, illetve hogy platformként működhessen a jövőbeli alkalmazások, szolgáltatások és vállalkozások számára.”

Előrerohanás

Nagy felhajtás és izgalom kísérte, amikor az LN létrehozta saját „pizza napját”, egyfajta tisztelgésként az előtt a nap előtt, amikor Hanyecz László bitcoinjain két pizzát rendelt.

Emiatt, meg persze az elért mérföldkövek miatt szükség van arra, hogy valahogy megnyugtassák a túlbuzgókat.

Úgy tűnik tehát, hogy a Diar jelentése túllő a célon – hisz olyan paraméterekkel dolgozik, amilyen kapacitásra az LN jelenleg nem képes, ez azonban nem jelenti azt, hogy a jövőben ez nem fog változni.

A tanulmány azt is bemutatja, hogy az LN csomópontjai és pénzkezelési kapacitása egyre nőnek.

Ennek ellenére azt állítja, hogy fizetéstovábbításainak megbízhatósága még mindig nagyon alacsony.

A jelentés ezután taglalja a csatornákon végrehajtott alacsony összegű tranzakciókat. Ezzel is próbálják alátámasztani, hogy problémák vannak a fizetési műveletekkel.

Azt állítják, hogy átlagosan minden csomópont több mint 4 nyitott csatornát tartalmaz, és minden csatorna átlagos kapacitása 20 dollár.

Továbbá azt is elmondja, hogy a 200 dollárnál kisebb fizetések sikerességi aránya 1 százalék.

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK…

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Micsoda?! Növekedhet a Bitcoin ára a likviditási válság kellős közepén

Vendégbejegyzés A Bitcoin (BTC) árfolyama visszapattant a március 14-ei 73.750.07 dolláros történelmi csúcsáról, és jelenleg 70.000 dollár körül mozog. A jó öreg BTC ráadásul olyan likviditás...

A Bitwise benyújtotta Ethereum ETF kérelmét

A Bitwise, az egyik vezető kriptopénz vagyonkezelő S-1 formanyomtatványt nyújtott be az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez egy spot alapú Ethereum ETF elindítása érdekében. Ha jóváhagyják, a...

Binance Coin (BNB) technikai elemzés 03.28.

Prémium Binance Coin (BNB) A Binance Coin (BNB) múlt heti árfolyam-emelkedése a Chaikin Money Flow (CMF) lefelé irányuló trendjével együtt medvés divergenciát hozott létre, ami potenciális árfolyam-fordulatra...

Ezek a kriptók gazdaggá tesznek ezen a bikafuttatáson

Vendégbejegyzés A Bitcoin feleződése élénk vitákat váltott ki a kriptoközösségben, és sok szakértő jelentős árfolyam-emelkedésre számít. Ezt a fejleményt alapul véve bizonyos kriptovaluták készen állnak arra, hogy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!