A Coinbase a Visával együtt dolgozik a bitcoin és kripto elterjedésén

Amerika egyik legnagyobb kriptotőzsdéje pénteken elmondta, hogy „szorosan” együttműködnek egy pénzügyi céggel, hogy elérjék a digitális eszközök zökkenőmentes elterjedését.

A San Franciscó-i Coinbase ismert arról, hogy a szabályozásoknak való megfelelés az első számukra és ma elmondták, „büszkék rá, hogy olyan innovatív cégekkel dolgozhatnak együtt, mint a Visa”, hogy elérjék a digitális valuták elterjedését.

A tőzsde szerint az olyan cégek, mint a Visa, megteremtik a hidat a hagyományos és kriptoalapú pénzügyek között. Ez egy kitűnő környezetet alkot ahhoz, hogy összekapcsolják a kriptopénzeket globális hálózatukkal, miközben a hagyományos és a kriptoszféra vezetői is egy asztalhoz ülnek.

A Visa elmondta digitális valutákkal kapcsolatos terveit

A több mint 420 milliárd dollár értékű Visa másodpercenként 25.000 tranzakciót dolgoz fel hálózatán, a héten pedig bejelentették kriptopénzekkel kapcsolatos terveiket.
Az „Advancing our approach to digital currency” nevű terv alapján a cég a digitális eszközökre helyezi a hangsúlyt, hogy még több piacot érjen el és javítsa a világon a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést.
A Visa aktívan együttműködik az olyan szabályozott digitálisvaluta-platformokkal, mint a Coinbase, hogy létrehozzanak egy hidat a digitális valuták és a már meglévő, 61 millió kereskedő között.
A cég kiemelte, hogy több mint 25 digitálisvaluta-tárca csatlakozik a Visa hálózatához, „amellyel a felhasználók egyszerűen költhetik el digitális valutáikat egy Visa betéti kártya, vagy előre feltöltött kártya használatával.”
Emellett bejelentették a Visa Directet is, a cég első azonnali fiat-kripto hídját, amely villámgyorsan alakítja át a fogyasztó digitális valutáit és adja hozzá azokat Visa egyenlegéhez.
A Visa szerint ezek a törekvések előtérbe helyezik a céget a digitálisvaluta-tárcák számára, „így ezek a cégek még fontosabbnak találhatják, hogy felhasználóik világszerte egyszerűbben és könnyebben költhessék el digitális valutáikat.”
 

A stabilkoinok jelentős szerepet kaphatnak a jövő gazdaságában

A Visa emellett a törvényhozókat és szabályozószerveteket is próbálja meggyőzni a digitális valuták kapcsán.
Ezzel a központi bankok által kiadott digitális valutákra (CBDC-k) is gondolnak:

„Próbálunk együttműködni a Világgazdasági Fórummal, hogy kidolgozzák a megfelelő szabályozásokat a CBDC-k kipróbálására.”

A Visa szerint a stabilkoinok egy „ígéretes” fizetési innovációt kínálnak, amely ötvözi a blokklánc előnyeit és a fiat stabilitását.

„Ez az ötlet a fintechek körén kívül is egyre népszerűbb és már pénzügyi intézmények és központi bankok is kutatják.”

A fogyasztók és vállalkozások körében is egyre jobban terjednek a digitális valuták, a májusi forgalmuk már a 10 milliárd dollárt is átlépte.

Olvastad már? Egy elemző szerint több pénz lehet a tetherben, mint a bitcoinban

Forrás: cryptoslate.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Lengyelország elbukta a kriptotörvény visszahozását – újabb csúszás a MiCA-összehangolásban

Lengyelország parlamentje nem tudta összegyűjteni a háromötödös többséget ahhoz, hogy felülírja Karol Nawrocki elnök vétóját a Crypto-Asset Market Act ügyében. A döntés azt jelenti, hogy...

Az első befektetésed előtt állsz? Ezeket érdemes tudni, mielőtt döntesz

Az első befektetés előtt állni mindig izgalmas, de egyben bizonytalan is lehet. Hogyan hozhatunk olyan döntéseket, amelyek biztosítják, hogy a pénzünk valóban gyarapodjon? Miért olyan...

Tovább növelte tartalékát a Chainlink

A Chainlink tovább növelte tartalékát, egy nap alatt 81.131 LINK hozzáadásával. Így a teljes állomány meghaladja az 1.054.884 LINK-et. Ez az erőteljes növekedés hosszú távú bizalmat...

Szakértő: az ETF-nyugalom nem tart örökké – a kripto érik, de a volatilitás visszatérhet

Nischal Shetty, a Shardeum társalapítója szerint a spot Bitcoin ETF-ek jóval többet tettek, mint stabil intézményi kaput nyitni a kripto világába. Úgy fogalmazott: az ETF-ek...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.