A Binance immár kiszállítja betéti kártyáit

A Binance csatlakozott a fizetési kártyák világához, és megkezdődött első kártyáinak kiszállítása.
Több hónapnyi várakozás, tervezés és tesztelés után a Binance elkezdte a betéti kártyái kiszállítását felhasználói számára.

„Úgy hallottam, tegnap kezdték el a szállítást korlátozott mennyiségben” írta egy július 25-i tweetben Changpeng Zhao Binance-vezérigazgató, más néven CZ, egy termék iránt érdeklődő személynek válaszolva.
A korábbi jelentésekből kiderült, hogy az európiai régiókban augusztusra várható a kártyák bevezetése, így tehát arra lehet következtetni, hogy CZ az európai felhasználók termékeinek kiszállítására utalt.
A Cointelegraph megpróbált több részletet megszerezni a Binance-től, azonban egyelőre nem kaptak választ. További fejlemények elérhetőek lesznek az oldalon.

A Binance 2020-ban mutatta be a kártyát

A kriptoipar egyik legjelentősebb résztvevője, a Binance, 2020 áprilisában mutatta be terveit egy kriptókon alapuló betéti kártyát illetően, amelyet Binance Cardnak hívnak.
Júliusi jelentések szerint a vállalat a Swipe kriptobetéti kártyákkal foglalkozó vállalkozását igyekezett megszerezni, a vételt a Binance Card terveivel párhuzamosan felhasználva.
CZ július 10-én a Twitteren megosztotta, hogy júliusban kipróbálta a fizetési lehetőséget a termékkel történő kezdeti kísérletezési folyamatok során.
Július 14-éig a Binance nyilvánosságra hozta terveit a kártya augusztusi bevezetését illetően egyes európai régiókban, hangsúlyozva kompatibilitását négy olyan digitális vagyoneszközzel, mint a bitcoin vagy a Binance BNB eszköze.
A Binance kártyája júliusban hatalmas feltűnést keltett, és CZ legutóbbi tweetje ezen kártyának további fejleményeit bizonyítja. Maga a Binance is rengeteg hírösszefoglalót osztott meg a vad 2020-as év során.

Olvastad már? Terjed az illegális kriptobányászat az Abház Köztársaságban

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Cronos árfolyam megugrott az ETF hírekre – Raydium parabola rally előtt?

Prémium Cronos & Raydium  A Bitcoin árfolyama az elmúlt napokban 108.000 dollár fölé emelkedett, és továbbra is ezen a tartományon belül maradt. Ennek köszönhetően a top 10 kriptovaluta,...

A Solana befektetői forgatagban: Új lendület az árfolyamban?

A Solana on-chain aktivitása megugrott, de az árfolyam nem követte a lendületet. Az eszköz ára 1,14 dollárral csökkent a növekedés ellenére. A cikk írásakor a Santiment...

Mely kriptókat érdemes megvásárolni mielőtt új csúcsra ér a Bitcoin

Vendégbejegyzés A Bitcoin grafikonján nemrég egy rendkívül bikás alakzat jelent meg, amely akár 230 ezer dollárig repítheti a kriptovaluta árát. Bár a Bitcoin árfolyamára az utóbbi...

Ilyen hatással lehet Trump vámkiterjesztése a bitcoin piacára és a globális gazdaságra

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump aláírt egy rendeletet, amely augusztus 1-jéig elhalasztja a jelenlegi vámhatáridőt – jelentette be a Fehér Ház. Scott Bessent pénzügyminiszter...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.