A Cash App jobb választás a bitcoin-kedvelők számára, mint a PayPal

Az Ark Investment vezetője, Cathie Wood úgy véli, a Cash App jól döntött, mikor integrálta a Lightning Networköt a rendszerébe, mert így nagyobb bevételhez juthat majd.
Ezért meg is szabadultak a PayPal részvényektől. Az ő fizetési szolgáltatásuk, a Venmo sem teljesít túl jól, több felhasználóval is kevesebb a forgalma.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Wood ezeket a gondolatokat a nemrégiben zárult Bitcoin 2022 konferencián osztotta meg a hallgatósággal.
A Lightning Network egy második rétegű megoldás a Bitcoin hálózatán, amely azonnali átutalásokat tesz lehetővé, ingyenesen, vagy nagyon alacsony, cent-töredékeket jelentő díjért cserébe.
Ez közvetlen konkurencia a technológiai cégek fizetési szolgáltatásai számára, mint amilyen a PayPal Venmo-ja, vagy éppen a Cash App a Block csapatától.


Wood egy CNBC-interjúban is elmondta, a befektetési alapjuk minden PayPal részvényt elad, és a Cash App-ra fókuszál, hiszen ott sokkal jobban odafigyelnek a digitalizáció követésére.

„Arra akarunk fogadni, aki szerintünk a nyertes lesz. A portfóliónk újrasúlyozásánál pedig úgy döntöttünk, ez a Block lesz, nem pedig a PayPal.”

Wood szerint az is nagy előny a Cash App mellett, hogy sokkal organikusabb a növekedése, így fenntarthatóbb, szemben a Venmo felülről vezérelt megközelítésével.

Azt is elmondta, a tapasztalataik alapján egyelőre a lakossági vásárlók dominálnak, az intézmények még nem léptek rá teljesen arra az útra, amelyre amúgy mindenképpen rá fognak.

A Venmo nemrégiben érte el a 70 milliós felhasználószámot, és a 850 millió dolláros nyereséget. Ezzel szemben a Cash App 44 millió felhasználóval 2,03 milliárdos profitot hozott össze 2021-ben.
A profit-termelésben látható különbség elég jelentős tényező, ha valaki üzleti szempontból kívánja értékelni, hogy melyik lehet a jobb választás, és az Ark Investment esetében ez minden bizonnyal közrejátszott.
Wood régóta ismert bitcoin-rajongónak számít, aki mindig újból és újból megerősíti azt a nézetét, hogy a BTC árfolyama 2030-ra könnyedén elérheti az 1 millió dollárt is.

A Cash App egyik vezetője, Miles Suter szintén a héten jelentette be, hogy az amerikai felhasználóknak hamarosan új funkciót tesznek elérhetővé.
Ennek segítségével automatikusan bitcoinra lehet konvertáltatni a letétek egy részét.

Olvastad már? Gyermekrajzokból NFT – interjú a Baby Vizsla Inu üzleti vezetőjével

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Solana reflektorfénybe került – a mai nap legnagyobb nyertesei között a piacon

Prémium Solana (SOL) A Solana (SOL) ma ismét a figyelem középpontjába került, miután a kriptopiac egyik legnagyobb nyertesévé vált. A SOL körüli optimizmust több tényező is erősíti. Először...

Emlékszel, milyen volt kihagyni a Solanát? Az új Layer-2 lehet a következő nagy dobás!

A Solaxy ($SOLX) túl jár az 52,3 millió dolláros finanszírozási összegen, és már csak pár röpke óra erejéig tart az előértékesítése.  A Solaxy a Solana ($SOL)...

A Bitcoin bányászati nehézség enyhén csökkent – Mit jelent ez a BTC árfolyamára?

A BTC bányászok továbbra is gazdasági nehézségekkel és kihívásokkal néznek szembe, beleértve a blokkok kibányászásához szükséges számítási követelmények fokozatos emelkedését is. A Bitcoin bányászati nehézségi szintje...

Aranykereszt az Ethereum grafikonján, kezdődhet a buli?

Úgy tűnik, az Ethereum és a többi altcoin végre kezdenek magukra találni, mintha újra készen állnának a nagy dobásra. Kicsit olyan ez, mint amikor egy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.