A Bridgewater szerint a bitcoinnak kisebb volatilitás és jobb szabályozás kellene

A Bridgewater befektetési alap kutatási igazgatója, Rebecca Patterson szerint a szabályok egyértelműsége sokkal stabilabbá tenné a bitcoint, és a likviditást is növelné.
A megfelelő szabályzással a BTC így egy kifejezetten jó befektetési eszközzé válna az intézmények számára.

Patterson szerint az eszközosztály két legfőbb hátrányát, a volatilitást és az alacsony likviditást nagymértékben megtámogatná, ha a vonatkozó törvények letisztultak és egyértelműek lennének.
A Bloombergnek adott interjújában ezeket emelte ki, mint a Bridgewater szemében a legnagyobb akadályokat, amelyek miatt egyelőre nem lépnek be a bitcoin piacára.

„Egy-egy tweet hatására 10%-ot mozoghat a BTC árfolyama, az intézményi befektetők szemében ez nem számít jó értéktároló tulajdonságnak. Ez a volatilitás tízszerese a dollárénak. De még a venezuelai bolivárnak is a duplája.”

Patterson szerint viszont ha letisztul a szabályozás, ezek a problémák teljesen megszűnhetnek.

„Minél jobb lesz a szabályzás bitcoin és a ráépülő ökoszisztéma esetén, a befektetők annál nagyobb biztonságban fogják magukat érezni, annál kényelmesebb lesz nekik a beszállás. Likviditást fognak hozni a piacra, ez pedig lecsökkenti a volatilitást. Persze nem tudjuk, hogy az USA esetében ez mikor jön el.”

A cég jelenleg nem alternatív pénzként tekint a bitcoinra, hanem inkább digitális aranyként, elmondásuk szerint „ez a legjobb hasonlat, hogy valójában mi is a bitcoin”.
Patterson úgy látja, a legtöbb befektető jelenleg az inflációs félelmek miatt fordulna a bitcoin felé, válaszul a központi bankok végtelennek tűnő pénznyomtatására.
A Bridgewater szemében viszont a bitcoinnak még bizonyítania kell.

„Nem tudjuk biztosra mondani, hogy tényleg globálisan elterjedt digitális arany lesz a bitcoinból. Igen, idővel azzá válhat. De most még nem tudjuk ezt biztosra mondani. Ez pedig eléggé befolyásolja, hogy az ügyfeleinknek ajánljuk-e egyáltalán, mint befektetési formát.”

Olvastad már? 5 millió dollárnyi bitcoint utalt valaki, amely 2010 óta nem mozdult

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

CZ perelné a Bloomberget egy Trumphoz kötött stablecoin miatt – újabb botrány a Binance háza táján?

A Binance társalapítója és korábbi vezérigazgatója, Changpeng “CZ” Zhao jogi lépésekkel fenyegeti a Bloomberg hírügynökséget egy cikk miatt, amely kapcsolatba hozza őt egy Donald Trumphoz...

1 milliárd dolláros BNB-égetés után sem robban az ár – Mi állhat a háttérben?

A BNB Chain 1.595.599.78 Binance (BNB) tokent égetett el legutóbbi negyedéves dezinflációs programja keretében, amely jelenlegi árfolyamon számolva közel 1 milliárd dollárt ért. A hálózat szerint...

Stellar (XLM) új lendületben – Mi hajtja a 86%-os árfolyam-emelkedést?

Prémium Stellar (XLM) XLM árfolyama erőteljes emelkedésbe kezdett júliusban, az elmúlt héten 75%-os, az elmúlt két hétben pedig 86%-os növekedést mutatott, felülteljesítve számos vezető kriptoeszközt. A közelgő ökoszisztéma-frissítések,...

Altcoin-szezon a küszöbön? A Bitcoin dominanciája alig mozdul, de az altok máris kilőttek

Egy ismert kriptoelemző szerint az altcoinokban még komoly potenciál rejlik, mivel sok közülük már most is jelentősen emelkedik anélkül, hogy különösebben visszavetnék a Bitcoin piaci...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.