A Bitwise szerint a szabályozatlan kriptotőzsdék forgalmának 95%-a gyanús

A nem szabályozott kriptotőzsdék kereskedelmi forgalmának 95%-a hamis a Bitwise Asset Managment kriptopiac kutató cég szerint. Egy március 20-án megjelent jelentésben közölték megállapításaikat.  

Olvastad már? Arthur Hayes szerint a bitcoin árfolyama még idén eléri a 10.000 dollárt

A Bitwise az Amerikai Értékpapír és Tőzsdefelügyeletnek (SEC) adta át a jelentést, egy bitcoin tőzsdén kereskedett alap (bitcoin-ETF) indításával kapcsolatban.
Az elemzés azzal indít, hogy állítólag 6 milliárd dollárnyi kereskedés zajlik naponta:

 „A tőzsdék, ahol a legtöbb kereskedést folytatják felismerhetetlenek. Az általuk jelentett kereskedelmi mennyiség hamis, vagy csak semleges kereskedés.”

A Bitwise a sokak által használt CoinMarketCaptől (CMC)szerezte az adatokat, szerinte azzal, hogy hamis számokat is megjelenít a CMC, „a valóságnál sokall jobb színben tűnteti a kriptopiac állapotát.”
A Bitwise szerint az adatok 95%-a hamis, ezért a bitcoinpiac jelentősen kisebb, rendezettebb és szabályozottabb, mint azt gondolnánk. A valós kereskedelmi mennyiség nagyjából 273 millió dollár lehet.

A Bitwise először olyan szabályozott tőzsdék forgalmát vizsgálta, mint a Coinbase Pro azért, hogy megnézze, hogyan is néznek ki a megbízható kereskedési mintázatok.
A fő jellemvonások az egyenlőtlen és váltakozó vásárlási és eladási kereskedések, melyek mennyisége napszaktól függően váltakozik.
A jelentés szerint a Coinbase Pro-n számos a véletlenszerűnél nagyobb, kerek mennyiségű eladás és vétel történek, mely természetesebb, emberszerűbb.
A Bitwise az eladási és vásárlási vételár közti különbséget (spread) is vizsgálta, mint paraméter.
 

 „A jelentés készítésekor 3419 dolláron állt a bitcoin, a spread 0,01 dollár volt ekkor. Százalékban ez 0,0003 % spreadet, jelent, vagyis a bitcoin rendelkezik az egyik legkisebb spreaddel a világ összes pénzügyi eszköze közül.”

A Coinbase Pro 27 millió dolláros napi kereskedelmet jelentett a Bitwise vizsgálatának időpontjában, a Coinbene 480 millió dolláros kereskedelmi mennyiségéhez képest.
A Coinbene adatait később arra használta a Bitwise, hogy bemutassa hogyan néznek ki a „gyanús tőzsdék.”
Az egyik árulkodó jel az egymást váltakozó vásárlások és eladások és az, hogy nem történnek kerek mennyiségben kereskedések.
A Coinbene a kereskedések időpontját is kiírják, sokszor ugyanabban a pillanatban zajlik egy eladás és egy vétel.
Továbbá a Coinbenén a spread 34,74 dollár volt, a Coinbase 0,01 dolláros spreadjéhez képest, ez azt jelentené, hogy a Coinbenén, ami a Coinbase forgalmának 18-szorosával rendelkezik 3400-szor nagyobb a spread.

Ezen felül a gyanús tőzsdéken egész nap hasonló mennyiségű kereskedés zajlik. Ehhez képest a szabályozott tőzsdéken ez csökken vagy nő amikor a világ egy pontján felkelnek vagy lefekszenek az emberek.
A Bitwise szerint az elemzés eredményei kielégíthetik az SEC igényeit arra, hogy elinduljon a Bitwise bitcoin-ETF, mivel megfelel az SEC tőzsdepiaci szabályozásainak.
A héten a The Tie elemzőcég is arra a megállapításra jutott, hogy a tőzsdék által kiírt forgalom 90%-a hamis.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép estét!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

Közeledik a BNB ETF?

A kriptó ma már nem olyan egzotikus, és nem olyan elrettentő, mint akár csak néhány éve. Egykor még a bitcoin ETF-ek is a valóságtól elrugaszkodott...

A Harvard eladta az összes Ethereumot, alig egy negyedév után

A hétköznapi hírek és a kriptó kapcsolata általában le van egyszerűsítve. Az alap narratíva valami olyasmi, hogy "megjöttek az intézményi befektetők, a Wall Street beleszeretett...

Fordulópont előtt a kriptopiac a Goldman Sachs makrokockázati figyelmeztetése után

A Goldman Sachs legfrissebb elemzése az amerikai részvénypiacról jelentős figyelmet keltett a piacokon. A bank szerint a részvénypiacok rövid távú kockázatai enyhülnek. A makrogazdasági bizonytalanságok azonban...

Az SEC új innovációs mentessége akár 500 milliárd dolláros tokenizált részvénypiacot indíthat el

Az U.S. Securities and Exchange Commission (SEC) által vizsgált úgynevezett „innovation exemption” keretrendszer jelentős fordulópontot jelezhet abban, ahogyan az amerikai szabályozók a blokklánc-alapú pénzügyi piacokhoz...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.