A Bitfinex új díjszabást alkalmaz, a Bitmex tagadja, hogy felhasználói érdekei ellen cselekedne

A Bitfinex új díjszabást vezetett be a kifizetésekre, a Bitmex igazgatója pedig cáfolta azokat a vádakat, melyek szerint beépített kereskedőjük a felhasználók érdekei ellen működik, a máltai Bistraq pedig sikeresen megkezdte működését.

 

Olvastad már? Új orosz kriptojacker szoftverre figyelmeztet a McAfee 

- Advertisement -

3 százalékos kifizetési díjat számít fel a Bitfinex

A Bitfinex kriptopénzváltó bejelentette, hogy új díjszabást vezet be, a pénzkiutalások gyakoriságának és mértékének csökkentése érdekében.

Az éppen folyó héttől kezdődően ezért 3 százalékos jutalékot számítanak fel abban az esetben, ha a tranzakciót végző ügyfél több mint két kifizetést végez egy 30 napos perióduson belül, illetve akkor is, ha a felhasználó perióduson belüli fiat kiutalásainak összege meghaladja az egymillió dollárt.

A váltó állítása szerint az ezeken az eseteken kívül eső jóváírásokat nem befolyásolja a változás, és tulajdonképpen az ügyfelek 99 százalékára semmilyen hatással nem lesz. Ezen kívül a váltó saját belátása szerint felmenthet egyes ügyfeleket a díj befizetésének kötelezettsége alól.

A vállalat állítása szerint ők az elsődleges átjáró a fiat pénzek és a kriptovaluták között. Ezt igazolja az is, hogy nyilatkozatuk alapján az elmúlt egy hónapban több mint 700 darab, összességében az egymilliárd dollárt is meghaladó összegű kifizetési tranzakciót teljesítettek.

Bár azt állítják, hogy képesek ilyen nagy mennyiségű tranzakciót lebonyolítani, egy gyors pillantást vetve a tőzsdéről szóló fórumra láthatóvá válik, hogy a legtöbb felhasználó még tranzakciójának feldolgozására vár.

A Bitmex vezérigazgatója cáfolja a vádakat

A Yahoo Finance U.K. egy friss interjújában Arthur Hayes Bitmex ügyvezető igazgató és társalapító igyekezett megcáfolni azokat a vádakat, amelyek szerint a vállalat beépített kereskedő funkciója nem a felhasználók javára kereskedik.

Forrás: wikimedia.com

A múlt hónapban az egész kriptoközösséget bejárta az a cikk, amely a vádló állítást fejtette ki, az igazgató azonban egyértelműen kijelentette, hogy a vállalat nem dolgozik senki érdekei ellen sem, és senkinek sem biztosít különleges jogokat, kedvezményeket.

A vezető állítása szerint míg a Bitmex rendelkezik árjegyzői egységgel, annak célja kizárólag a likviditás biztosítása a vállalat kötvényei számára. Rávilágított arra is, hogy az árjegyző funkció is csupán egy felhasználó, ezért „úgy is van kezelve, mint bármely hétköznapi ügyfél”.

Megkezdte működését a máltai Bistraq

A Bistraq kriptovaluta-váltó megkezdte működését, mint a legfrissebb VFA (Máltai Virtuális Pénzeszközök szabályozása) engedélyt szerző vállalat.

Angelo Jansen vezérigazgató szerint a cég hisz a fair szabályozás szükségességében: „ez az oka annak, hogy megkaptuk működésünkhöz a VFA engedélyét”.

A tőzsde jelenleg a BCH, ETH, LTC és BTC kereskedelmi párokat támogatja, de jövőbeli terveik között szerepel más kriptovaluták felvétele is.

Szintén tervezik még, hogy a jövőben igyekeznek megkönnyíteni a tokenizált vagyoneszközök kereskedelmét, Jansen kifejezetten úgy emlegette az értékpapírtokeneket, mint „a kriptovaluták következő mega-trendje”.

 

Forrás: news.bitcoin.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép estéd!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az amerikai felügyelet tisztázta a tokenbirtokosok szavazati jogát

Az amerikai értékpapír-felügyelet vállalatfinanszírozási részlege november 2-án frissítette a kriptoeszközökről szóló gyakori kérdéseit, és ebben egy olyan kérdést válaszolt meg, amely minden decentralizált protokollt és...

Arthur Hayes a jegybanki mérlegekhez köti a bitcoin erősödését

Arthur Hayes, a BitMEX egyik alapítója egy rövid bejegyzésben mondta el a véleményét a bitcoin következő időszakáról. A lényeg két mondatban, hogy a dollárlikviditás újra...

Mi várhat a tőzsdére a félidős demokrata győzelem után?

Az amerikai részvénypiaci határidős jegyzések a kezdeti zuhanás után fordulatot vettek november 4-én. A befektetők most azt próbálják felmérni, mekkora valódi kockázatot jelent a félidős...

133 millió dollárnyi kriptovalutát loptak el egy francia banktól

Több mint 133 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy francia pénzügyi csoporthoz köthető számlákról. A Crédit Mutuel Arkéa érintettségét egyelőre sem a bank, sem a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.