A bitcoin rosszul reagált a Fed lépésére, „szopórali” vár a kriptopénzre

-

A bitcoin kevésbé volatilis, inkább bizonytalan árfolyamgörbét mutatott április 9-én, miután az amerikai jegybank több billió dollárra árasztotta el a piacokat.

Több billió dollárnyi kölcsönt osztott szét a Fed

A Coin360 és a Cointelegraph Markets adatai szerint a BTC/USD árfolyama tegnap szorosan tartott egy 400 dollár széles sávot 7100 és 7410 dollár között, ahogy a hétvége közeledett.

Bitcoin vásárlás, eladás gyorsan, kényelmesen, egyszerűen, biztonságosan. Válts kriptovalutát, mint például az Ether, Litecoin, Bitcoin Cash. Kattints a részletekért!

Nagypénteken azonban újabb jelentős csökkenésnek lehettünk tanúi. A cikk írásakor a bitcoin árfolyam a 6850 dollár körül mozog.

A vezető kriptopénz tehát kicsit váratott magára a Fed 2,3 billió dolláros gazdaságélénkítő csomagjára való reakciójával. A dolgok egyelőre mégsem az elvárások szerint alakulnak.

Sajtónyilatkozatában a jegybank kijelentette, miszerint céljuk a „gazdaság támogatása”, ahogy az amerikai koronavírussal összefüggésbe hozható halálozások száma elérte a 14800-at.

Jerome H. Powell, az igazgatótanács elnöke azt mondta:

„A Fed feladata, hogy olyan mértékű segítséget és stabilitást nyújtson, amilyet csak tudunk ezekben a korlátozott gazdasági időszakokban, a mai tetteink pedig segítenek biztosítani azt, hogy a végső felépülés olyan élénk legyen, amennyire csak lehet.”

A készpénzinjekció hetekkel a 6 billió dolláros likviditást célzó Fed-cunami után érkezik. Összehasonlításképp: ez a szám megfelel az 1990-es évi amerikai GDP-nek.

Csütörtökön a Cointelegraph arról számolt be, hogy az amerikai hitelállomány történelmi magasságokba, 24 billió dollárra emelkedett.

Kommentátor: szopórali vár a bitcoinra

Miközben a piacok felszínen maradását a csütörtöki OPEC+ találkozó után tett kijelentések is elősegítették, a bitcoin elemzőinek hangulata inkább a medvéshez állt közel.

A néhány százalékos heti növekedés ellenére a bitcoint nem feltétlenül fogja tartani útconalát – figyelmeztetett a Michaël van de Poppe, a Cointelegraph Markets elemzője.

„A bitcoin árfolyama lassan növekedik ugyan, a volumen azonban csökken” – írta egy csütörtöki Twitter-bejegyzésében.

„A 6900 dollár shortolói leálltak (…), miközben a 7700-8000 dolláron shortolók várakoznak. Egyre többen fordulnak bullishba, ami számomra azt jelenti, hogy a likviditás mögöttünk van. Majd kiderül.”

Looposhi, a népszerű kommentátor ennél is messzebb ment:

„Azon gondolkodom, milyen aranyos, hogy közületek egyesek elégetik a számláikat néhány sz*r szövegkönyv oltárán. Hadd fogalmazzak egyértelműen. EZ EGY #Bitcoin SZOPÓRALI!”

Az amerikai munkanélküli segélyt kérvényezők száma ezalatt 6 millióra nőtt a héten. Van de Poppe egyetért a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) abban, hogy az új koronavírus-járvány okozta recesszió lesz az eddigi legrosszabb az 1930-as évek gazdasági világválsága óta.

Olvastad már? „Rendszerszintű kockázatot” jelenthetnek a globális stabilkoinok az EU-ra

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép estétek! 🙂

Tájékoztatás : A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Ripple (XRP) technikai elemzés 02.27.

Prémium Ripple (XRP) Az XRP árfolyamát a Ripple fejlődése és a SEC kontra Ripple per aktualitásai befolyásolják. Az altcoin a 0,56 dolláros szint fölé emelkedett, mivel az XRPLedger...

Starknet TVL: Áttörés az Ethereum Layer 2 szektorban

Az elmúlt héten robbanásszerűen növekedett a Starknet Total Value Locked (TVL) értéke, adataink szerint 194%-kal emelkedett, elérve a 1.32 milliárd dollárt. Ezáltal a Starknet az...

Leállította a bíróság az amerikai bitcoin-bányászok kérdőívezését

Az amerikai EIA, azaz az Energiaügyi Hivatal kötelezni akarta a bányászokat, hogy minden információt adjanak át számára az üzleti folyamataikról, egy texasi bíróság viszont kimondta,...

Egy kriptó, amelynek hatodik érzéke van a csalások kivédésére

Vendégbejegyzés A Scotty the AI egy igazán ügyes kriptoérme, a befektetők el is kényeztetik az előértékesítése során. A számláló eddig 779 ezer dollárnál jár, és természetesen...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!