A bitcoin-bálnák szerint a 40 ezer még nagyon nem a csúcs

A legalább 1000 BTC-t birtokló címek száma új magasságokba ért, a volatilitás szintje pedig azt jelzi, a bikafutam nem, hogy véget ért volna, de most fog csak elkezdődni.
A bálnák egyre inkább meg vannak győződve róla, hogy új szintekre tör az árfolyam. Az 1000 bitcoint, azaz nagyjából 35 millió dollárt tartalmazó címek száma sosem volt még ilyen magas.
A Glassnode adataiból kiderül, hogy jelenleg 2400 ilyen cím létezik.

Egyedül idén, alig három hét alatt 164 cím ért el erre a szintre, azaz összesen nagyjából hat milliárd dollárnyi coinnal bővült a bálna-klub.
Természetesen nem teljesen biztos, hogy ezek a címek az egyedüliek, akik éppen halmoznak, de a vagyon transzfer szemmel látható.
Ráadásul csak egy a tárcakategória az egyetlen, amely mostanában bővült, a kisebb egyenleget tartalmazók mind csökkentek.
A hodlerek talán nem fognak eladni a bálnák kárára, de a nagy játékosok mindenesetre felkészültek az esésre, hogy megvédjék a befektetésüket.
A Whalemap egy tweetben beszélt erről, és elmondta, hogy „29314 dollárnál hatalmas tőkebeáramlást láthatunk, akkor érkezett meg sok nagyágyú.
Ők védeni fogják a befektetésüket, így ez a szint támasz lesz, remélhetőleg hosszú távon is”.
A BTC jelenleg válaszút előtt áll, a kereskedés a 30-40 ezer közötti sávba szorult. Ugyanebben az időszakban a Grayscale pedig végrehajtotta a legnagyobb napi vásárlását, 16000 bitcoint vett 700 millió dollár értékben egyetlen nap alatt.

A java még csak most jön

Ha tovább tekintünk, és megnézzük az indikátorokat, akkor extrém módon pozitív kilátásokat tapasztalhatunk a BTC/USD páron.
A bitcoin árfolyama a viselkedése alapján egy felívelés kezdeti szakaszába ért, a most látható lecsökkent volatilitás pedig arra utal, az emelkedés még el sem kezdődött igazán.
A legjobban a 2017-es év elejére emlékeztet a helyzet, amikor is egy majdnem egész éven át kitartó felfelé menetelést láthattunk, legalábbis Dan Tapiero, az ismert nagybefektető így vélekedik.
https://twitter.com/DTAPCAP/status/1351775441888149504/
Az adatokat összehasonlítva az SP500 index számaival a kapott kép tetszetős.

„A grafikon lenyűgöző. Az emelkedés nagyja még csak most jön. A grafikon pedig arra utal, hogy a 2017-es év hasonló időszakát másoljuk. A volatilitás a végén szokott kiugrani, most pedig rekordalacsonyan van. Szinte hihetetlen, hogy innen 5-8x következhet, még az idén. Azt hiszem, most megéri a hodl.”

Olvastad már? Egy új idővonal veti össze az elmúlt évtized fejleményeit a bitcoin árfolyamával

Forrás: cointelegraph.com


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

ORCA mélyrepülés, mégis bikás jelek: közel a trendforduló?

Az ORCA árfolyama 25%-ot esett és 1,32 dollárig süllyedt, miközben a kereskedési volumen 856%-kal, az Open Interest pedig 69%-kal ugrott meg. Mindez drámai volatilitást és...

A Bitcoin új támasza nem is 56.000 dollár? Egy elemző szerint 82.000 lehet az új alj

A Bitcoin árfolyama mostanában olyan kiszámíthatatlannak tűnik, mint egy kezdő varázslótanonc a Roxfortban, néha csodát tesz, néha felrobbant valamit. Egy ismert elemző szerint azonban a...

Vitalik Buterin újabb 760.000 dollárt adományozott két projektetre, amelyek a digitális magánszféra jövőjét építik

Vitalik Buterin ismét kinyitotta a pénztárcáját, és nem egy NFT-mintelés miatt. Az Ethereum társalapítója több mint 760.000 dollár értékű ETH-t adományozott két olyan fejlesztésnek, amelyek...

Egy elemző szerint akár 300.000 dollárig is emelkedhet a bitcoin, ha kitart egy ellenállás

Annak ellenére, hogy a bitcoin ára a múlt héten 90.000 dollár alá esett, és veszélyesen közel került a 80.000 dollárhoz, a bikás hangulat úgy tűnik, nem tűnt...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.