A Binance valószínűleg kivonul Kanadából

A Coinbase állítólag tárgyalásokat folytat a kanadai szabályozókkal, hogy megszerezze a szükséges engedélyt az országon belüli működéshez, egy névtelenül nyilatkozó, az ügyet ismerő forrás szerint.

Eközben nagyobb riválisa, a Binance úgy tűnik, hogy a kriptopénz-tőzsdékre vonatkozó szabályozások szigorodásával kivonul Kanadából.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Elliott Suthers, a Coinbase kommunikációs igazgatója kijelentette, hogy a kanadai piac iránti elkötelezettségük „továbbra is olyan erős, mint eddig”, és ez a nemzetközi terjeszkedési tervük egyik fő eleme.

Eközben egy névtelen forrás szerint a Binance valószínűleg kivonul Kanadából.

A tőzsde amelynek vezérigazgatója, Changpeng Zhao kanadai állampolgársággal rendelkezik, szóvivője azonban nem volt hajlandó megerősíteni ezeket a terveket, mivel azok még nem véglegesek.

Az ország március 24.-i határidőt szabott meg a Kanadában kriptovalutákkal működő vállalatok számára a szabályozás szigorításával kapcsolatban, ez egy tőzsde, a QuadrigaCX néhány évvel ezelőtti, nagy visszhangot kiváltó összeomlását követően történt.

A Binance kívül az OKEx már megerősítette távozását, míg a Crypto.com és a Blockchain.com azt tervezi, hogy a régióban marad.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

A Deribit szintén tájékoztatta ügyfeleit, hogy távozik, a Kraken pedig valószínűleg hamarosan kiad egy ehhez kapcsolódó közleményt.

Február 22-én a kanadai kormány bejelentette az eszközfelügyelet és a kereskedés új szabályozási keretét.

Ez a keret megköveteli, hogy a letétben tartott eszközöket elkülönítsék, és szigorúbb szabályokat ír elő az újbóli letétbe helyezésre, a margin kereskedésre és a saját tokeneket vagy stabilcoinokat érintő kereskedésekre.

zeta

Olvastad már? A Sandbox „bálnák” megszabadulnak befektetéseiktől

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az XRP mai éles esésének értelmezése és mi jöhet ezután

Az XRP mai, meredek árfolyamesése – amely a tokent többhavi mélypontok közelébe, nagyjából 1,40–1,60 dollár közé nyomta le – nem elszigetelt esemény. A mozgás a teljes...

Nem pánik, hanem újrarendeződés: mi történik most az XRP-vel?

Prémium Ripple (XRP) Az XRP árfolyama éles esést mutatott a legutóbbi kereskedési szakaszban, közel 10%-os visszaeséssel, mielőtt az intraday mélypontok közelében stabilizálódott. Bár a mozgás egybeesett a szélesebb...

Amikor a piac zsugorodik, a stabilitás nő

A kriptopiac 2025 utolsó negyedévében látványos visszaesést élt meg. A teljes piaci kapitalizáció nagyjából egyharmadával csökkent, ahogy a pénzügyi feltételek szigorodtak, a kockázatvállalási hajlandóság gyengült, és...

A custody unalmas, kivéve, amikor nem

A custody, a letétkezelés kérdése ritkán kerül címlapra. Nem mozgat árfolyamot, nem indít vitákat a közösségi médiában, és többnyire beleolvad a háttérzajba, mint valami technikai...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.