A Federal Reserve szerint a jelenlegi banki problémák recessziót okozhatnak az USA-ban

Neel Kashkari, a vállalat Minneapolis-i részlegének a vezetője a CBS-nek adott interjút a hétvégén, ahol elmondta, szerinte az Államok gazdasága egyre közelebb kerül egy recesszióhoz.

A műsorban szóba került az ország gazdaságának a helyzete, a jelenlegi banki krízis, és a lehetséges következmények, és, hogy ezek eredményezhetnek-e recessziót.

„Szeintem egyértelműen közelebb kerültünk egy recesszióhoz. Egyelőre nem vagyunk tisztában azzal, hogy a bankszektorra nehezedő nyomás vajon mennyire terjedhet tovább, mennyire érinti a hitelpiacokat. Ha nagy hatással van rá, akkor azzal lelassulna a gazdaság, nem véletlenül figyeljük nagyon közelről a helyzet alakulását. A recesszió persze az inflációt is visszafogná, és kevesebb munkánk lenne vele a cégnél, a kamatok alakításával. De jelenleg nem lehet biztosra mondani, hogy a banki problémák mekkora hatással lesznek majd a gazdaságra.”

Az elmúlt hetek során több amerikai bank is bajba került, a Silicon Valley Bank az egyik legnagyobb közülük, az események hatására pedig a Fed, az Államkincstár, és a Szövetségi Betétbiztosító, az FDIC is közbelépett, és egy mentőcsomaggal tudták lecsendesíteni a hullámokat.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Kashkari szerint kérdéses, hogy a több szabályozás meg tudná-e akadályozni a hasonló eseteket, vagy elegendő lenne, ha az FDIC megemelné a biztosítás keretösszegét 250 ezer dollárra.

Emellett néhány 2018-ban inaktivált banki jogszabályt is lehet, hogy érdemes lenne visszahozni, amelyeket a 2008-as bankválság után alkottak meg a törvényhozók.

„Alapvető gondok is felmerülhetnek a bankszektorban, mégpedig szabályozói problémák. Már évekkel ezelőtt is mondtam, hogy a mostani bankjaik egyszerűen túl nagyok ahhoz, hogy hagyjuk őket bedőlni.”

A kisebb bankok irányából az ügyfélpénzek áramlása megnőtt a nagyobb intézmények irányába, és Kashkari szerint ennek az az oka, hogy minél nagyobb egy bank, annál nagyobb a hírneve, annál inkább prémium névként tekintenek rá az ügyfelek.

Ez az oka annak is, hogy a Creit Suisse számára maga a svájci állam nyújtott mentőcsomagot.

„Ez a játékmező egyáltalán nem fair, hatalmas plusz teher rakódik a regionális és a kisebb bankokra is, és ezzel kezdeni kell valamit. Amerikának szüksége van az ilyen bankokra is. Miután lezárul ez a mostani helyzet, egy új szabályozási rendszerre lehet szükség, amely egyrészt biztosítja a banki stabilitást, de emellett igazságosan és egyenlően működik, így a kisebb bankok is növekedni tudnak. Ma nem ez a helyzet.”

Olvastad már? A Litecoin bikák újra aktívak

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Három DeFi protokollt támadtak meg, és az AI segített?

A DeFi-ben a hackerek nem lassítanak a tempón. Három protokollt is megtámadtak, egy nap alatt, és ez nem azért rossz hír a szektornak, mert történt...

A bitcoin körüli optimizmus ma már nem csak a kriptós buborékon belül terjed

A bitcoin már nem csak a kriptósok szerint olcsó. Ez önmagában is érdekes hangulatváltás, de most ez a bikás nézet egyszerre kap támogatást a befektetői...

Hajtóvadászat indult a digitális eszközös csalóhálózatok ellen

Nemzetközi hajtóvadászat indult a pig butchering scam centerek ellen, mégpedig egyszerre két különböző kontinensen. Az FBI együttműködik a dubaji és a kínai hatóságokkal, az Europol...

Az AI-agentek nem a modellekért, hanem a működési infrastruktúráért versenyeznek

A technológia már megérkezett, a piac viszont az infrastruktúrát várja. Az AI-agentekről régóta sok szó esik, de önmagában az, hogy egy rendszer képes keresni, elemezni...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.